A nyolcvanas évektől a Bánk bán is „csínytevő rendezői kísérletek” (Szántó Judit) alanya lesz – a „Hogyan vagy partizán? avagy Bánk bán” kezdi a sort, Mohácsi János 1985-ös kaposvári rendezése, a következő ilyen kísérlet Verebes István kassai rendezése, a legutóbbi Ruszt József rendezése a Budapesti Kamaraszínházban. Képeink a kassai előadáson készültek.

„Verebes István a Kassai Thália Színházban rendezte meg vendégként a darab zanzásított változatát. A derekasan meghúzott szöveget a nemzeti panoptikum mozgó viaszfiguráival szavaltatta el. A különböző történelmi korok ruháiban és rekvizítumaival megjelenő figurák mintha egy bazári eklektikájú divatbemutatón léptek volna fel (az alcím is erre utal: történelmi divatrevü két részben) ...
Verebes a játékstílusban is végletes sokszínűséget követelt. A csipkébe bugyolált korabeli úri ficsúrt alakító Tóth Tibortól (Otto) groteszkig felfokozott karikírozó játékmódot látunk, Biberach viszont – akivel Ottónak a legtöbb párjelenete van – apró fintorokból és kézmozdulatokból fogalmazódik meg Dudás Péter játékában. Ugyanez a helyzet Gertrudis és Bánk esetében: Kövesdi Szabó Mária harsányan ágálva jelzi a közönségességet, míg Petrik Szilárd lelassítva és lehalkítva igyekszik megjeleníteni a figura (ál)intellektualizmusát. (A csiricsáré vállkendővel „feldobott” kiskosztümben és tornyos műkontyban pompázó Gertrudis inkább párttitkárfeleség, mintsem királyné, Bánk pedig a maga divatos öltönyében, decens szemüvegében PRmenedzserré avanzsált volt KISZ-funkcionárius.) A két játékstílust ötvözi és s ezzel a leglátványosabb alakítást nyújtja a Peturt játszó Boldoghy Olivér. Jellemző kép, hogy miközben lángoló szavakkal ostorozza a vacilláló magyar urakat, az asztal alatt borosüveget próbál kinyitni először egy bicskával, majd a rabbitól kölcsönkért zsinagógakulccsal, végül a poroszló lándzsájával.”
(Tasnádi István: Vicsorvigyor. = Színház, 1996. február.)