László Gerő a szerepről:
Több mint húsz éves színészi pályafutásom során sok Bánk bán-előadást láttam, még többről olvastam, hallottam, sőt, elsőéves színinövendék koromban egy vizsgaelőadáson el is játszottam; talán azóta várom, hogy újra találkozzam a szereppel. A kezdő, a mesterségét még nem tudó, a mindennek nekivágó ifjú felelőtlensége helyett az érett színész több mint százötven szereppel a háta mögött, színészi pályájának derekán újra találkozik a szereppel, amelynek – úgy érzi – nagyon sokkal adósa.
Most mégis szorongással, vegyes érzésekkel nézek a bemutató elé. Nemcsak a feladat önmagában nézve is rendkívül összetett jellege váltja ki bennem ezt az érzést, hanem mindenekelőtt az, hogy sikerül-e elfogadtatnom a nézőkkel az én Bánk víziómat.
A nézői köztudatba ... évtizedek óta beitta magát egy meggyőződésem szerint kétségtelenül anakronisztikus Bánk felfogás. Én egy korszerűbb Bánkot szeretnék megmutatni, aki a mai történelmi valóság cáfolhatatlan tényeivel összhangban egy szép emberi sors problémáit nem Petur bán szűk, korlátolt, egyéni érdekeket néző elképzelése szerint akarja megoldani, hanem egy, a történelmi realitásokkal számoló, igazabb, emberibb etika szerint. Ehhez az igazibb etikához és józanabb történelemszemlélethez nemcsak az tartozik hozzá, hogy Bánk tovább lát Peturnál, hogy Petur programjában Bánk felismeri a veszélyt, amely minden elszigetelődési törekvésben fenyeget, hanem az is, hogy igazát nem elsősorban a hatalmával, hanem bölcs emberségével akarja bizonyítani. Nem eltörténetietleníteni akarom tehát Bánk alakját, hanem megkeresni a szerepben azt a máig is érvényes igazságot, amely a dráma valósága szerint Katona József történetszemléletében is kimutatható.
Az én Bánkomnak tehát elsősorban nem hangerővel kell győznie az előadást, hanem európaibb szemléletével, higgadtabb emberségével, az egész ország sorsát szem előtt tartva kell elhitetnie a nézővel, hogy egy nép, amelyben elültetik azt a hamis elképzelést, hogy minden más népnél különb, hogy nincs is szüksége más népekre, nem állhat meg a történelem viharaiban.
Az én Bánkomnak el kell hitetnie azt, hogy a nagy politikai kérdések mellett hallgatózni is képes, hogy tisztán lásson, meggyalázott szerelme romjain sírni is képes Melindájával, gyermekét is meg tudja átkozni vad indulatában, de uralkodni is képes önmagán „szikrát okádó vére éktelen dühében”, mert még mindig nem biztos abban, hogy a királyné meggyilkolása az egyetlen, a helyes út.
A Bánk bán-ban nemcsak a problematika, de a Sturm und Drang művészi programja jegyében született emelkedett dikció is ingerel a harsogásra. Én mégis arról szeretném meggyőzni a nézőt, hogy Bánk emberi tragédiáját visszafogottabb indulatokkal, az elcsépelt, extatikus szóművészet nélküli, leegyszerűsített színészi eszközökkel elhihetőbbé, mélyebben átélt drámává tehetem.
(Műsorfüzet. Teatrul Maghiar de Stat Cluj – Állami Magyar Színház Kolozsvár. Katona József: Bánk bán)