A Nemzeti Színház bemutatója után 1845. november elsején tűzik újból műsorra a Bánk bánt, Lendvay választotta jutalomjátékául. Az előadás sikeres – november folyamán  még négy alkalommal adják, az egyik alkalommal Egressy Gáborral a címszerepben. A két színész „nemes vetélkedése” (Németh Antal) kedvelt témája a kor kritikusainak.
[1845. november] – 10. Bánkbán, bérszünetben ötödször. Szándékosan hallgatánk eddig az előadásról, s pedig azért hogy összehasonlítást tevén a czimszerep ’ két személyesítője Egressy s Lendvay urak közt, kik Bánkot eddig felváltva adák, mondókánkat egyszerre elmondhassuk, mi igen kevésből áll. Bennünket egyik sem elégít ki, hanem a két művész együtt már inkább. Egressy ur olly jellem festésében, mellynek alapszinezete nyugodtság, kétségkivül erősb mint Lendvay ur, de ha egyszer az indulat föl van zaklatva, ha a lélek viharzik, ha a szív föllázadott, e stadiumban már E. ur- sit venia* – láthatatlan. Itt ismét Lendvay ur szerencsésb. És ez Bánkbánnál is igazolva lőn. Az első felvonásokban Egressy ur kétségkivül jobb L. urnál, annyival inkább, mivel játékát a helyesb, figyelmesb szavalás’ előnye is támogatja. Ellenben a darab’ második felében, kivált a 4-dik s 5-dik felvonásban Lendvay ur jóval tulhaladja bajtársát, s valóban, ki e szerep’ mindkét részének egyenlő erővel megfelelni képes lenne, az tán az egy Bartha ur volna, – ha t. i. szerepét jól betanulná. A kisérlet nem ártana. Egyébiránt, hogy visszatérjünk E. s L. urakra, mindkettő különös gonddal, studiummal adja e szerepet, s ha akár egyik, akár másik szerepvivő egymás’' előnyeit önmagában egyesíthetné, Bánkot tőlük látni valódi műélv leendne.
(Honderű, 1845. november 25.)
*engedtessék meg