Bartha János, az első Bánk bán – a képen Zrínyi szerepében, Theodor Körner Zrínyi vagy Szigetvár ostroma című szomorújátékában. Kohlmann Lipót acélmetszete, 1833.

Elképzelhető, hogy Bánk bánként hasonló öltözékben lépett fel – a harmadik budai előadás (1836. november 1.) kritikusa ugyanis szóvá teszi: „Öltözete czifra és ékes volt, de nem magyar, hanem illyriai: pedig Bank volt ugyan e’ catastropha előtt horvát bán, de most nem, hanem csupán magyar országi nádor.”

(Honművész, 1936. november 5. Idézi Németh Antal)

Megyeri Károly, az ősbemutató Biberachja
Schwindt Károly rajza, Kohlmann Károly acélmetszete

„döntő hatást gyakorolt a magyar színészet fejlődésére nagy jellemábrázoló erejével és realisztikus játékstílusával. Játéka a humor és komikum területén mindig jeles volt, sőt sokszor mesteri. A komoly színművekben is sok kiváló szerepe volt, de itt már gyakrabbak gyengébb alakításai. Hősi szerepeiben – a szem- és fültanú Vörösmarty szerint – nem volt elég méltóság s ami még inkább hiányozni szokott, a szelídebb érzések kifejezését, az elérzékenyülés valódi hangjait csak ritkán lehetett feltalálni játékában. Ez a kistermetű, nagyfejű, mindig változó arcú, kivételes mimikai készségű, rekedtes hangú ‘magyar Garrick’ a szomorújátékokban a hátborzongató, a megdöbbentő jeleneteket, a lelki élet egyensúlyának felbillenését nagy hatással érzékeltette meg. Nagy jellemszínész-volta zseniális komikai alakításaiban nyilatkozott meg leghiánytalanabbul és ott, ahol tragikomikus hatást kellett kelteni.”
(Németh Antal)

Lendvayné Hivatal Anikó
A Nemzeti Színház 1839-es bemutatóján Melindát alakította
Kohlmann Károly rézmetszete

Több mint negyven évvel később így emlékezett vissza: „Mikor ma reggel elolvastam a lapokat és azt találtam az egyikben följegyezve, hogy a főpróba után a szereplők úgy jártak-keltek, mintha megeredt volna az orruk vére, eszembe jutott Bánk bán első előadása a Nemzeti Színházban. Akkor is az volt a szálló ige a kulisszák mögött: ‚Meglássátok, megver minket a publikum!’ Én dideregtem és azt mondtam Egressynek: ‚Ugyan minek vitt minket bele ebbe a csávába?’ Bartha pedig, aki Tiborcot játszotta, rámordult Egressyre: ‚Meglássuk, nem cserélné-e föl előadás után fényes viseletét az én rongyos paraszt-gúnyámmal, hogy könnyebben elinalhasson!’ Az első felvonás nem tett semmi hatást. Halálos csend követte a függöny legördülését és Egresssy maga is megrendült bizalmában. Úgy járt közöttünk, mint aki szívesen kérne bocsánatot, ha merne. Mikor aztán Szentpétery elmondta Petur bán hazafias kifakadásait, egy kis mozgás támadt. Az talált és a karzat meg is éljenezte. De a földszinten nem talált visszhangra az a cenzurától különben is megnyirbált beszéd, fáztak a szokatlanul erős hangja miatt. Az igazi hatás akkor mutatkozott, mikor Bartha panaszolta el Tiborc keservét, mert ő volt akkor a pesti közönség kedvence. Én is megtettem a magamét, Laborfalvy Róza gyönyörűen szavalt és a többit megtették a szép magyar kosztümek, melyek mégis itt-ott idegenszerűeknek és barbároknak tetszettek – különösen a páholyok közönsége előtt. Egészben véve olyan volt a hatás, hogy gratuláltunk Egressynek, mivel „ép bőrrel menekült”, de kívüle alig volt közöttünk, aki azt merte volna remélni, hogy a Bánk bán tartja magát. S valahogy nekünk adott igazat a jövő, mert beletelt hat esztendő, míg Egressy, az ő művészi konokságában, melynek forrása azonban az igazi belátás volt, újból elő mert hozakodni az ő nagy költőjével.”
(Idézi Németh Antal)

E. Kovács Gyula mint Bánk bán

1865. november 2-án lépett fel először Kolozsvárott a címszerepben
Ez a kép a Katona József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kolozsvári díszelőadás idején készült, 1892-ben
Dunky fivérek felvétele

Némethy Irma mint Gertrudis
Nemzeti Színház, 1871
Gévay Béla felvétele

Jászai Mari mint Gertrudis
Nemzeti Színház
1872. április 3-án játszotta először Jászai Mari – akkor még Kassainé – Gertrudis szerepét a Nemzeti Színházban

A Pesti Napló kritikusa szerint „Gertrudja nem eredeti alak, szigorúan hű másolata Jókainé [Laborfalvi Róza] Gertrudisának. Mennyi tehát Kassaynéban az eredeti tehetség, azt ezen szerep után nem ítélhetni meg.” Jászai Mari élete végéig nem felejtette ezt a kritikát, a Pesti Napló Bánk bán-emlékalbumában így emlékszik vissza: „Gertrudist játsztam elsőnek [ti. a Nemzeti Színházban]. Kitoldtam az orromat a nyergén, hogy a saséhoz hasonlítson, fölvettem Kolozsvárott hitelre vett vörös bársony ruhámat. ... Fölléptem tehát a Nemzeti Színházban Gertrudisban, ... de nagy keserűség ért .... az egyik újság azt tette a dícsérete mellé, hogy kár hogy nem eredeti, amit nyújtok, mert tetőtől-talpig, sőt minden mozdulata Jókainé volt, azt utánozta. Én Jókainét sohasem láttam addig játszani, tehát nagy keserűség facsarta a szívemet ezen igazságtalanság miatt. Írtam is annak a lapnak egy alázatos, de helyreigazító levelet, melyben elmondtam, hogy én senkitől sem loptam, amit mutattam, különben is úgy képzelem, hogy az a nagy művésznő szörnyen sértve érezheti magát, hogy ilyen semmit, mint én vagyok, hozzá hasonlítanak, kérem tehát a szerkesztő urat, hogy ugyanazon a helyen, ahol lopással vádolt, tegye jóvá ezt a sérelmet és nyomassa ki, hogy én sohasem láttam nagy elődömet.”
(Idézi Németh Antal)

Szentgyörgyi István mint Tiborc
Kolozsvár
1875. október 2-án játszotta először a szerepet
Dunky fivérek felvétele, 1910 k.

Művészetét így jellemzi Janovics Jenő:

„Művészi eszközei példátlanul egyszerűek és puritánul nemesek voltak. Nem játszott, hanem élt a színpadon. Egy szamosújvári jámbor polgár jellemezte legtalálóbban az ő játékstílusát. Pista bácsi egyszer borozgatás közben kérdőre vonta a szúró szemöldökű örményt, hogy miért nem hívják őt is vendégszerepelni, mikor Kovács Gyulát olyan sűrűn viszik? Neki is jól esne egy kis pénzmag. Megvakarta az örmény a füle tövét s imígy vágta ki magát: ‚Hát tudod, Pista bácsi, ha Kovács Gyula kiáll a színpadra aranyos, díszes ruhában, kiteremtettézve s szaval olyan szépen, hogy a vendéglőterem falai szinte megrepedeznek a hangjától, akkor szájtátva hallgatja és bámulja őt mindenki. Olyan, mint egy király. Királyt pedig mi ugyan ritkán látunk Szamosújváron. De rajtad mit bámuljunk? Az afféle parasztot, amilyen te vagy a színpadon, eleget látunk mi a földeken, piacon, műhelyekben, utcán, vagy a boltban.’ A jámbor nem tudta, hogy a legnagyobb dicséretet szórta Szentgyörgyi elé s éles vonalat húzott két színpadi stílus közé.”
(Idézi Németh Antal)

Márkus Emília mint Melinda
Nemzeti Színház
1879. augusztus 10-én játszotta először a szerepet
Uher Ödön és Goszleth István felvételei

A Pesti Napló kritikusa így ír róla: „Márkus Emília szép, fiatal és tapasztalatlan Melinda volt... s Melindája még sem sikerült, mert Melinda még több is, asszony és anya, Bánknak a felesége.” Ezt a többletet „Márkus E. nem tudta érvényesíteni, de idővel kitűnő szerepe lehet Melinda.”

Újházi Ede mint Tiborc
Nemzeti Színház
1881. november 11-én játszotta először a szerepet
Mártonfy Gy. felvétele

A Pesti Hírlap kritikusa szerint a szerep „alkatelemeit, a fájdalmat, keserűséget és lázadó haragot csak ő képes visszaadni. Azt a Tiborcot látjuk benne, aki majdan Dózsa seregében fogja jó fegyverét forgatni.”

Janovics Jenő viszont – aki volt színész, színigazgató, színházi író, filmrendező – Szentgyörgyi Istvánnal összehasonlítva így jellemzi játékát:

„... elöljáróban meg kell mondanom, hogy én Ujházi Edét minden kor és minden idő egyik legszínesebb és leggazdagabb színésztehetségének tartom. De a Tiborca ‚mű-paraszt’ volt. A ruházata kifogástalanul rongyos, kopott paraszti ruha. Ebben nem volt hiba. De a külső formája imponáló, súlyos, robustus, már-már megjelenésével a környezete fölé emelkedő. Demagóg szónok. Városi paraszt. Patetikus és harsogó. Az elnyomott magyar nép panaszainak ‚megválasztott’ képviselője. Színészileg tökéletes, külsőségeiben elragadó hatású, sőt megengedem, a Katona József dramaturgiai elgondolását híven tükröző. Mert Katona József nem egy embert, hanem az elnyomott magyar paraszt típusát mutatja be Tiborcban. Általánosít. Szavai a gyakorlott néptribun izgató, de sokszor költői magasságokig emelkedő, pátosszal átszőtt szónoki formái.”
(Idézi Németh Antal)

Miben látja Rakodczay, aki „gyakorló” színész, színigazgató és színházi szakíró egyaránt volt, Bánk tragédiáját?
„Az volna-e Bánk tragikuma, hogy meggyalázza mindazt, a min becsülete nyugszik, méltóságát, hitét, politikai elveit, büszkeségét? A nádorból törvénytapodó, a király kegyeltjéből felségsértő, forradalmár, nőgyilkos stb. lesz...? (Gyulai és Beöthy elmélete.) De fáj-e mindez Bánknak? Mert tragikum az, a mi a hősnek és nézőnek fáj. Nem. Mindez szinte jól esik, mert a gazok teszik ilyenné Bánkot ... Hiba-e, hogy önbíráskodik, mikor bírái gazok, mikor a királyné bele viszi a gyilkosságba, mert le akarja szúrni Bánkot. Másban van Bánk hibája, ha ugyan hiba, hogy a viszonyok őrültté teszik. Az egész tragédia jelszava: Melinda. Evvel indul meg a darab. Bánk maga veszti el Melindát. Elátkozza gyermekét, Melinda megőrül, a többi mind ebből következik. Ő lesz okozója azon lény vesztének, kit meg akart menteni.
Nem ezt akartam én, nem ezt...!
Így jajong Melinda holttesténél. És minden tragikus jelszava, hogy : nem ezt akartam én.
Az eddigi elméletek Bánkja nem létezik Katonánál. Ezen elmélet[ek] szerint Bánk bán ötödik felvonása felesleges volna. Melinda holttestének behozatala már csak toldalék volna, mert hisz a ‘nádor, törvényőr, lovag’ már addig bünhődött Bánkban. De nincs így! A ‘nádor, törvényőr, lovag’ büszkén lép föl, a koporsó aljára vágja a hatalom jelét, az aranyláncot. Megleckézteti a királyt, s mikor Solom mester meg akar vívni vele, lebeszéli, hogy ‘egy meráni asszonyért ne hasíttassa szívét ketté!’
Maga a király is rehabilitálja Bánkot, midőn a darab végén ezt mondja:
Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk
Előbb esett el méltán a királyné.
Hol van itt az eddigi elmélet[ek] szerinti lovag, törvényőr stb. bünhődése? A király, a férj igazat ad neje gyilkosának... Hol van a Toldy-féle ‘politikai Hamlet’, a habozó Bánk, ki oly szilárd, oly határozott, oly elbizott, mint Coriolan – mielőtt anyja jő; mielőtt – Melindát holtan látja. Ekkor megtörik. Ez tragikuma, nem más.”
(Idézi Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története. Bp. 1999. 51. o.)

Cs. Alszeghy Irma mint Melinda
Nemzeti Színház
1893. szeptember 1-től játszotta a szerepet
Mártonfy Gy. felvétele

Kürti József Bánk, Petur és Tiborc szerepében
Bánkot 1916. január 1-től, Peturt 1918. szeptember 9-től, Tiborcot 1924. június 10-től játszotta a Nemzeti Színházban
Halmi felvételei

A Pesti Hírlap így ír Kürtiről, amikor először alakította Tiborcot: „A minden szerepben nagy Kürti József érdekes reális vonásokkal színezte Tiborc szürke figuráját, de itt-ott nem tudta elfeledni és elfeledtetni, hogy azelőtt Bánkot játszotta.”

Kárpáti Aurél, a Pesti Napló kritikusa szerint: „Legzavartalanabb gyönyörűsége, legmélyebb művészi teljesítménye az estnek azonban Kürti József sírva-lázadó Tiborca. Panaszával együtt facsarodik össze szívünk, zokogása torkunkat fojtogatja s vádjára ökölbe szorul a kezünk...”
(Mindkét kritikát idézi Németh Antal)

Kiss Ferenc mint Petur
Nemzeti Színház
1930. szeptember 1-től játszotta a szerepet

Balázs Samu mint Mikhál
Nemzeti Színház
1951. május 30-tól játszotta a szerepet

Makláry Zoltán mint Tiborc
Nemzeti Színház, új betanulásban 1951. május 30-tól
Magyar Fotó – Farkas Tamás felvétele

Lukács Margit mint Gertrudis
Nemzeti Színház, 1975. március 22. Rendezte Marton Endre
Ronyecz Mária távozásával, 1982. szeptember 25-én vette át a szerepet