Diskay Lenke művészetének méltatása, kritikai megítélése
	„Mi az a tulajdonság, ami Diskay Lenke könyvjegyeit oly kedveltté, megbecsültté teszi? Méltatói gyakran kiemelik azt a hatást, amit a népművészet jelent grafikáira, de egyöntetűen megállapítják azt is, hogy ez a szerep nem a külsőségek leutánzásában nyilvánul meg. Ez a hatás sokkal mélyebb, sokkal eszmeibb síkon jelentkezik. Az intuitív átérzés és a tudatos újrateremtés együttes jelentkezése, ötvöződése működik közre a grafikák megszületésénél. Népünk lelkivilágának dús fantáziája, színes koloritja, stilizáló hajlandósága, a gondolatok ritmusos ismétlődése tevődnek át a grafikai művészet nyelvére. A nyomtatás során ritmust visz a nyomatokba az az eljárás is, amikor a sötét színnel nyomott dúc arannyal festékezve leheletnyi eltolódással újra rákerül az előzőre, és ezáltal a kép szinte kiemelkedik a papiros síkjából. A színek megfelelő árnyalatának Diskay Lenke nagy jelentőséget tulajdonít, a megfelelő színárnyalat kiválasztása fontos fázisa az alkotás folyamatának. A könyvjegyek szimbolikája sohasem tolakodó.” (Semsey Andor)
	„Az ex libris hagyományos szimbolikáját levetkezve rátalált arra a modern jelkép-rendszerre és színvilágra, amellyel a tulajdonos egyéniségét a legtömörebben megragadhatta. Színharmóniájában sokat merített a népművészet dús fantáziájú színvilágából. Nem átmásolta anyagára (fa és linóleum), hanem újrateremtette. Színes lapjain inkább a foltoknak van jelentőségük, mint a vonalaknak. Művészetének fő erőssége az újszerű szimbólum-teremtésben van. Ebben a szimbólumrendszerben fellelhető a hazai népművészet világa is a színek mellett. Motívumvilága a pásztorfaragások, a népi hímzések, cserepek világából elragadó természetességgel bontakozott ki. Ezeknek a motívumoknak a grafika nyelvére való átírása mellett a felhasznált anyag belső törvényszerűségeiből következő kifejezésmód valamennyi sajátos lehetősége megtalálható Diskay Lenke alkotásaiban.” (Lenkey István)
	„A fametszet szeretete Diskay Lenke esetében mindenekelőtt az anyagok, a fafajták, papírok, festékek ismeretét és megmunkálásuk szeretetét jelenti. A magyar képzőművészetben a fametszetet általában feszes ritmusú kompozíció, kemény formák, a fekete és fehér ellentéte jellemezte. Diskay Lenke fametszetei ezzel szemben oldottak, majdnem festőinek nevezhetők. Könnyednek, spontánnak tűnnek, mintha nem lenne mögöttük a fa alakításának fárasztó munkája. Ebben szerepet játszik a közvetlenül fába metszett rajzolatok nagyvonalúsága és a finom kolorit. A művész lebegő és mozgalmas hatást ér el azáltal is, hogy ugyanazt a dúcot többször is felhasználja, különbözőképpen forgatva, színezve. Így nemcsak a különböző dúcok motívumai rétegződnek egymásra, hanem ugyanaz az alakzat is különböző elmozdulásaiban szerepel, sőt különböző képekben is fel-felbukkan. Ez nemcsak vizuális, hanem gondolati ritmushoz, sokrétűséghez vezet. Az ismétlődéseknek a sorozatokban különös jelentősége van. A lényegében sokszorosító grafikai eljárás Diskay Lenke kezében összetettsége miatt ritkán ismételhető meg, a kis példányszámú grafikák így egyedi jellegűvé válnak és hatásukban a monotípiára emlékeztetnek.” (Bakos Katalin)
	„A rátalálás mögött nyomban ott volt a továbbkeresés sarkalló, újat akaró ösztöne. A fekete-fehér nyomatok után mindinkább a kifejleszthető festőiség és monumentalitás izgatta. A motívumok hangulati sűrítésével egyidejűleg a méretek tartalmi kiteljesítésével, belülről növesztésével kezdett foglalkozni. Művészete legnyilvánvalóbb karakterjegyeit azonban az új keretek közt is őrizni tudta; érzelemvilágának az ősihez, a népihez, az emberközelihez kötődő csalhatatlan ösztönösségét, a formálás szabványokhoz, előre gyártott klisékhez nem igazodó improvizatív bátorságát, s a feszítő szeszélyes indulatokon - a mulatságos, groteszk vagy szenvedélyes komor megnyilvánulásokon - uralkodni, törvénykezni tudó kompozíciós erejét.” (Fodor András)
	„Bár kolorisztikus hajlama igen erős, színharmóniája mértéktartó; szívesen használ aranyat is, mert ezzel derűt és ünnepélyességet, meleget és fényjátékot egyformán ki tud fejezni. Színátfedéseit is egyéni módon oldja meg, hangulatteremtő erejének ebben rejlik egyik titka. Mint aki pedagógusként évekig élt gyermekek között, emberszeretete, visszafogott lírája, néhol szándékosan jelentkező naivitása a romlatlan gyermeki szépséglátás varázsát átmenti majdnem minden alkotásába. Illusztratív hajlama inkább a népmesék, mint a modern irodalom gyakran elidegenedett világával rokon. Textilművészeti alkotásai, bár csak kirándulásnak szánta őket, e műfajban is tükrözni tudják egyéniségét. Alkotásai 1954 óta ott vannak minden nagyobb kiállításon és mind a kritika, mind a közönség részéről mindig elismerésben részesültek, mégsem kapta még meg azt, amit már régebben megérdemelt volna. A közönség azért zárta a szívébe, mert a modern lakásokban egy színes Diskay-grafika a maga vonaljátékával nemcsak az egyszínű, sima bútorok homogén monotóniáját oldja fel, de az egyenesek uralmát is, és ez a szín- és ritmusváltás minden lakásnak előnyére válik. Komoly sikereket inkább csak a kisgrafika terén aratott (Budapest, XIII. Nemzetközi Ex libris Kiállítás első díja, Helsingőr, XIV. Nemzetközi Ex libris Kiállítás első díja stb.), de mindez nem áll arányban munkássága értékével.” (Galambos Ferenc)
	Tüskés Tibor: Diskay Lenke ex librisei Amikor utoljára jártam náluk, nyár volt, virágok pompáztak a kertben, gyümölcs érett a fákon, napfény ragyogott a falakon. Most olyan a kert, mint egy fekete-fehér fametszet. A csupasz fák ágai sötét vonalakat rajzolnak a hóra. A nyári kert pompája most a lakásban fogad. A tulipán ívelt szirmai egy föstött alföldi cserépkancsóról néznek rám. Az aranyeső sárga zuhataga a falra akasztott festett textíliáról habzik. A gyöngyvirág fürtjeit egy nyomásra váró dúcdíszítésén vélem fölfedezni. Ebben a környezetben él és dolgozik Diskay Lenke festőművész. A lakás jóformán egyetlen nagy helyiségből áll, lakó-, étkező- ás hálóhely, műterem és műhely egyszerre. A falakon Egry József, Nagy István és Barcsay Jenő festményei. Festő az egész család: a férj, Varga Hajdú István; leányuk, Eszter is annak készül. A művésznő 1949-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Készít nagyméretű képeket, fametszeteket, textíliát fest, rajzol, egyszóval vérbeli és sokoldalú festőművész; ugyanakkor munkásságának egyre meghatározóbb műfajává az ex libris válik. - Hogyan kezdődött? - kérdezem tőle. - A negyvenes évek elején Szegeden jártam középiskolába. Tanáraim tudták rólam, hogy elég jól rajzolok. Az igazgató egyszer behívatott, és megkért, tervezzek valamelyik rokonának egy ex librist. Akkor még azt sem tudtam, mi fán terem. A lexikonban kellett megnéznem. Abban az időben a diákújságok Márton Lajos jellegzetes rajzaival voltak tele. Én is az ő modorában készítettem el az első ex librisemet… Az ex libris a könyvnyomtatással egyidős. A latin eredetű kifejezés szó szerinti jelentése: „…könyveiből”. A Művészeti kislexikonban ezt olvashatjuk róla: „A könyv tulajdonosának nevét, címerét, jelképét, jelmondatát stb. tartalmazó kis méretű grafika, melyet a kötés vagy a borító belső táblájára ragasztanak. A XV. század óta alkalmazzák.” - Hogyan készül az ex libris? - Régebben linóleumba metszettem, ma már csak fába, főként körte- és diófába. Először a fát méretre vágom, aztán csiszolom. Inkább a hosszanti eredetű lapdúcot, a deszkát kedvelem. Ez a fametszés ősibb anyaga. A deszkában késekkel kell dolgozni, a lapdúcot valóban metszeni kell, és a fa hosszirányú rostjai külön jelentést adnak a nyomatnak. - Hányféle szerszáma van? - Sok…De legjobban ezt az egyetlen kis japán kést szeretem. - Hogyan lát munkához? - A minta tükörképét ceruzával előrajzolom. Hogy jó legyen a rajz, ismerni kell annak az egyéniségét, akinek az ex libris készül. Érdeklődését, foglalkozását, hajlamát. Tehát jelképet kell alkotni… Olyannak szeretek ex librist készíteni, akit ismerek. Akkor a rajzba lelket tudok belevinni… Szeretem az irodalmat. A magam gyönyörűségére készített lapokból például egész kis magyar irodalomtörténet állt már össze. Ex librist készítettem Csoóri Sándor, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Simon István, Takáts Gyula, Weöres Sándor és mások nevére…Aztán a rajzba bele kell komponálni a betűket, az ex libris feliratot és a tulajdonos nevét… - Láttam, több színű ex librist is készít… - Számomra nagyon fontos a szín. Alapjában véve festő vagyok…Tulajdonképpen az egyetlen dúcról készült metszetek is színesek. A nyomás színe mellett mindig jelen van a papír alapszíne. Amit kivések a fából, a homorú felület fehér marad. A kiemelkedő rész kap festéket, és hagy nyomot a papíron. Ezt hívják magasnyomásnak… Ha több színű metszetet akarok készíteni, akkor minden színnek külön dúcot kell vésni. Az egymást fedő színek újabb színváltozatot hoznak létre. Így két dúccal már négyféle színt lehet kapni… Nagyon szeretem az arany és az ezüst fémfestékeket, de a túlzottan tarka metszeteket nem kedvelem. Nem színes fényképet akarok csinálni, hanem grafikát. Egy képhez két-három dúcnál többet nem használok. 1963 óta számos hazai és külföldi kisgrafikai és ex libris-kiállításon vett részt. Meghívásos pályázatokon is szerepel. Több rangos díj birtokosa. 1970-ben Budapesten első és második díjat, 1971-ben a Szegedi Nyári Tárlaton első díjat, 1972-ben Helsingörben az ex libris-kongresszuson első díjat nyert. - A Művészeti kislexikon ezt írja Diskay Lenkéről: „Az ex libris legkiválóbb hazai művelője…” - Az egyik…- teszi hozzá szerényen. - A könyvnyomtatás kezdeteitől fogva számos kiváló művelője volt nálunk ennek a művészeti ágnak. Igaz, a két háború közötti időben eléggé lehanyatlott a színvonala. A gyors és könnyű pénzszerzés lehetőségét látták benne sokan, s ekkor derűre-borúra csinálták a művészileg igénytelen és a technikai kivitelezésben ügyetlen munkákat. A Kisgrafika Barátok Körének újjászervezése az elmúlt két évtizedben nagy lendületet adott a hazai ex libris-művészetnek. - Egyedi vagy sokszorosított művészet az ex libris? - Az ex libris egyedi tervezésű képzőművészeti alkotás, megőrzi az egyéni alkotóművészet sajátosságait, de sokszorosítható, tehát nagyobb példányszámban s viszonylag olcsón bárkit a művészi alkotás birtokosává, az esztétikai öröm részesévé tud tenni. Egy metszetről nagyon kevés levonatot szoktam készíteni, s ezeket kézjegyemmel, aláírással látom el. Ha valaki nagyobb példányszámú ex librist rendel, akkor azt már nyomdában, gépen kell elkészíteni. Egy dúc kétezernél több nyomatot nem bír el. Diskay Lenke egy vázlatfüzetet vesz elő. - Ebbe szoktam összegyűjteni ötleteimet, jegyzeteimet. Néha megfog egy motívum, lerajzolom, aztán hónapok, évek telnek el, amíg újból eszembe jut, és képpé, ex librisszé formálom… Ihletet merít a népművészetből, a természeti formákból, fölhasználja a pásztorfaragások, a népi szőttesek világát, a madarak, a kerti virágok formáit. Lapjain néha megjelenik egy-egy emberalak is. Kedveli a középkori kódexek rajzait, a keleti, főként perzsa miniatúrákat… A fölhasznált motívumok azonban csak ötletet adnak számára, s belőlük egy egészen sajátos, egyéni ízű művészetet teremt. Sokan készítenek manapság Magyarországon ex librist. De Diskay Lenke lapjai bármely kiállításon azonnal fölismerhetők, kiválnak a többiek közül. - Nem akartam utánozni soha senkit. Egy hagyományos műfajban, modern formában mai gondolatokat szeretnék kifejezni… - vallja magáról. Miben rejlik művészetének önálló karaktere? Talán az anyag kézműves szeretetében… Talán a feladat és a művészi kifejezés szerencsés harmóniájában… Talán nagyfokú beleélő képességében, emberszeretetében… Az egyszerű könyvkötő présből átalakított kézisajtoló úgy áll a szoba sarkában, mint egy meghitt bútordarab. Művészi eszközeit, a fát, a kést Diskay Lenke éppoly természetes mozdulattal veszi a kezébe, mint ahogy virágot ültet - írta róla egyik kritikusa. Képein a kínlódásnak, az anyaggal való küzdésnek sehol nem látni szálkás nyomát: szinte mosolyával hívja elő formáit a fából. Derű, kiegyensúlyozottság, harmónia - ez jut a néző eszébe, ha képeit szemléli. (Jelenkor, 1968. 9. sz.)