Az Admonti Biblia
Az egykori őrzőhelyeiről illetve feltételezett készíttetőiről, adományozóiról Csatárinak, Admontinak, Gebhardnak vagy Gut-Kelednek nevezett Biblia bemutatását az indokolja, hogy a kifestése miatt a legjelentősebb román kori bibliának számító kódexet [1] a középkor egy évszázadában Magyarországon őrizték, így az a magyar benedekrendi kultúrának is része.
A kódex középkori történetét a benne található, egykori possessorra vonatkozó okmánymásolatok és egyéb középkori források világítják meg. Ezekből kettő a csatári (Zala megye, veszprémi egyházmegye), Szent Péter tiszteletére emelt bencés kolostornak adott javakkal foglalkozik. Az egyik az alapításkor átadott javakat rögzíti (f. 52r [6. kép] ). [2] A monostort dokumentummal bizonyíthatóan Gut-Keled nembeli Márton comes és felesége alapította II. Béla király engedelmével, amit II. Géza is megerősített. A monostor fölött a 14. század közepéig e nemzetség gyakorolta a patronátusi jogot. A kolostorban 1353-ig hiteleshelyi tevékenységet is végeztek. A Tolnai Máté főapát által elrendelt 1508-as egyházlátogatás során a vizitátorok igen elhagyatott állapotban találják a kolostort. Romjait a szomszédos Botfán, a Hűvös-Erdődy kastély építésekor hasznosítják. A monostor a Valicka patak és a 13. századi plébániatemplom között épült. Helyét ma bozótos növényzet fedi, csak szántáskor kerülnek elő téglák, kövek. A másik bejegyzés a Gut-Keled nembeli alapító, Márton comes feleségének, Magdolna asszonynak további adományát örökíti meg (f. 52r [6. kép] ). [3] A két bejegyzés az írás jellege alapján 12. század közepe körüli. A kódexben egy további ajándékozásról tájékoztató bejegyzés is olvasható. Eszerint egy bizonyos Johannes (de villa) Zil özvegye ajándékokat ad a csatári kolostornak, mivel fia a kolostor lakója (f. 3v [2. kép] ). [4] A bejegyzés írástípusa a 12-13. század fordulójára utal. A kódexben egy - bizonyára a csatárival azonos Szent Péter - templom és három oltára és az oltárok ereklyéinek felsorolása is olvasható (f. 3r) egy, a 12. század második felére jellemző kéztől [1. kép]. A következő - kivakart bejegyzés fölé írt - dokumentum arról szól, hogy a templom patrónusa, Wyd mester 1263-ban egy bizonyos Farkas nevű zsidó kereskedőnek elzálogosította a Bibliát (f. 3r [1. kép] ). [5] A kódex magyarországi történetére vonatkozó utolsó forrás - a zalavári konvent oklevele - arról tudósít, hogy még az elzálogosítás évében eltűnt a kódex a kereskedő kezei közül, amiért patrónusa értékes javakkal kárpótolta a kolostort. [6] Két 15. század eleji bejegyzés (f. 1r-v, 2v) a salzburgi érsekek: Ruperttől III. Eberhardig (1403-1427) és az admonti apátok: Asingrimtől Hartnidig(1391-1411) terjedő névsora. [7] Az utóbbi bejegyzések azt valószínűsítik, hogy a kódex már a 15. században Admontban volt, ahonnan vásárlás útján, 1937-ben került a jelenlegi őrzőkönyvtárba. [8]
A kézirat utólagos lapszéli bejegyzéseinek egyikében (ff. 3r-4v) Mezey László egy 12. század közepi, franciás írású, ciszterci jellegű, monasztikus kórus használatára alkalmas hymnariumot és antiphonariumot ismert fel. Ugyanő arra a következtetésre jutott, hogy a salzburgi készítésűnek tekintett kódex egy ciszterci kolostorból kerülhetett Csatárra. Ez leginkább Heiligenkreuz, III. (Babenberg) Lipót osztrák őrgróf 1135-ös alapítása lehetett. Nem lehetetlen, hogy I. Konrád salzburgi érsek Lipótnak kedveskedett a reprezentatív kézirattal, amit ő frissen alapított kolostorában helyezett el. A ciszterci rend ausztriai megtelepítésében és a heiligenkreuzi rendház alapításában kezdeményező szerepet játszott az akkor még ciszterci szerzetes, a később püspökként ismertté vált Freisingi Ottó, akinek Világkrónikája élénk érdeklődést mutat Magyarország iránt. Az sem véletlen, hogy a magyar határhoz közelfekvő ciszterci kolostor kezdeményező szerepet játszott a rend magyarországi megtelepítésében II. Géza alatt. Nem lehetetlen, hogy a Bibliát II. Géza közvetlenül a heiligenkreuzi apáttól kapta, és vagy a csatári monostornak, vagy a Gut-Keled nemzetségnek adta tovább. [9] A Bibliában felismert, liturgikus használatra utaló bejegyzés lényegében megsemmisítette a kézirat Magyarországra, majd innen Admontba kerülésére vonatkozó korábbi hipotéziseket. Például azt, hogy a 12. század első negyedétől a salzburgi érsek és a magyar uralkodó között kialakult jó viszony magyarázná a kódex Csatárra vezető útját. A jó viszonyt számos politikai és baráti gesztusban megnyilvánuló tény igazolja. Például a salzburgi dóm 1127-es égésekor a magyar király ajándékokkal járul hozzá a templom helyreállítási költségeihez. Így talán az érsektől került a kézirat II. Béla vagy II. Géza királyhoz, aki azt a csatári kolostornak ajándékozta, esetleg mert a felszentelésén maga is jelen volt. A Biblia magyar királyi tulajdonba kerülésének egy másik módját is feltételezte a korábbi irodalom. Eszerint a kódex Salzburgból Admontba került. Az itteni női bencés kolostorban nevelkedett és élt II. Béla Zsófia nevű leánya, először mint Babenberg Ottó menyasszonya, majd a házassági terv meghiúsulása után mint apáca. II. Géza minden eszközt megragadott, hogy húgát - jegyajándékával együtt - hazahozza. A sikertelen tárgyalások után Géza fegyvereseket küldött Admontba, akik engesztelő ajándékként vagy hadizsákmányként hozták magukkal a Bibliát. Ez a történet szolgált kiindulópontul az Admonti Biblia Csatárról Admontba vezető rejtélyes útjához. Ha ugyanis Admontban volt a Biblia, amit az alapító Gebhard érsek ajándékának tartottak, valószínűsíthető volt, hogy az elzálogosítás után, talán az admonti apácák és a vasvári kereskedő egyezsége alapján került vissza a kódex, majd tűnt fel a 14. századi inventáriumokban. [10]
A Biblia a bécsi Österreichische Nationalbibliothek egyik leggazdagabban díszített kódexe. [11] Az Ó- és Újszövetséget, Szent Jeromos Nolai Paulinushoz írt leveleit és prológusait is tartalmazó kétkötetes, 262 illetve 234 levélből álló kéziratnak további két, 1913 előtt kimetszett lapját a párizsi École des Beaux-Arts könyvtára őrzi. [12] Az átkötések során a bibliai könyvek sorrendje kissé felborult, de szöveghiányok nem észlelhetők benne. [13] A Szentírás középkori emlékei a szöveg nagy terjedelme miatt általában többkötetesek és szerényen díszítettek. Velük szemben az Admonti Biblia eredetileg egykötetes volt. [14] Ugyanis amennyiben már eredetileg kétkötetes kéziratot terveztek volna, a második részt is nyitókép vezetné be. Későbbi, feltehetően 13. századi átkötéskor választották ketté a Bibliát. Mai kötése az admonti apátság címerét és az 1737-es évszámot viseli. Fatáblán vaknyomásos fehér disznóbőr borítja, fém veretekkel.
A kódex szövege kéthasábos, egy kéznek tulajdonítható írása karoling minuscula, díszítésben meglepően gazdag. Az átlagosan 56 x 41 cm nagyságú kódexbe 10 darab egész oldalas, kb. 45 x 28 cm-es kép, 21 darab, az oldal negyedét-kétharmadát kitöltő kép, 6 figurális iniciálé, négy kánontábla, valamint számos iniciálé került. A kézirat tervezésekor a mainál több képre gondoltak, a szándéktól azonban már az előrajzolásnál elálltak, s számos kép helyére nagyobb iniciálét festettek, illetve üres felületeket hagytak. A képek és iniciálék többsége fedőfestékkel készült, s aranyozott és ezüstözött. Mindössze a kódex vége felé tűnik fel néhány alapozás nélküli színezett iniciálé. [15]
A kódexbeli bejegyzések egyik csoportja a Szentírás hiányzó szövegeit pótolja, valamint 12-14. századi pótlásokból, szövegkorrekciókból áll. [16]
A bejegyzések másik csoportját újszövetségi, apokrif és liturgikus használatra utaló szövegkiegészítések, bejegyzések alkotják. A Pseudo-Máté evangélium a 2. kötetben olvasható, és hozzá az evangéliumot elítélő szöveg is csatlakozik (ff. 60vb-61va, 111vb-112rb). Mindkét szöveg 13. századi és még magyarországi írású lehet. Otto Mazal feltevése szerint egy 12. századi példány felületes másolata, mely 4-5 kéztől származik. A szöveg befejezetlen, valószínűleg valaki, aki tudatában volt a szöveg apokrif voltának, megtiltotta a lejegyzését. [17]
A kéziratot monumentális mérete és szövege a 11-12. század fordulóján Itáliában kialakított és elsősorban ott kedvelt úgynevezett óriásbiblia-csoportba vonja. A szövegvariáns és a hozzá tartozó jobbára szerény figurális és ornamentális iniciálékból alkotott díszítőrendszer Itália bizánci hatás alatt álló régiójában alakult ki. Ezt a korban már szokatlan, a Szentírás teljes szövegét tartalmazó Biblia-típust a gregoriánus reformmozgalom, az invesztitúraharc idején a pápa hívei alakították ki és népszerűsítették. Ekkor ugyanis már nem volt természetes az egész Szentírás olvasása, csupán azokat a részeket olvasták belőle, amelyek a perikópa részévé váltak. A javított, a hiteles Biblia iránti igény a középkor valamennyi reformmozgalmát jellemezte, s a Biblia minél tágabb körben való megismertetése is célja volt ezeknek a mozgalmaknak. A gregoriánus oldalhoz tartozott I. Konrád salzburgi érsek (1106-1147), aki a német birodalmi egyház császári orientációjával szemben a pápai oldal híve volt. Hozzá hasonló irányzatot képviselt a St. Peter bencés kolostor apátja, Balderich (1125-1147). Általában a magyar király is a pápa-párti oldalon állt. Salzburgban már a 11. század utolsó negyedében őriztek óriásbibliákat, amelyeket a 11. század végén javában másolnak. [18] Az itáliai óriásbibliák többségükben a gregoriánus eszmeiség hordozói voltak, s mint ilyeneket szívesen ajándékozták. Az ajándék-funkció nem elképzelhetetlen az Admonti Biblia esetében sem. A reprezentatív kódex feltehetően eleve egy előkelő személy vagy egyházi intézmény megajándékozása céljából készült.
A Biblia képi díszének stílusvizsgálatát mind az osztrák, mind a magyar művészettörténetírás fontos feladatának tekinti. Magyarországon a hazai román kori művészet első és mindmáig legigényesebb kézikönyve a Biblia művészettörténeti helyét illetően az akkori osztrák szakirodalom eredményeit felhasználva elismerte a kódex tágabbi salzburgi stíluskapcsolatait, azonban közel egykorú, vele azonos kezektől származónak tudható emlék hiányában az idegen elemeket egy általa feltételezett magyarországi műhelynek tulajdonította. [19] Az Árpád-kori könyvfestészet első összefoglalásának igénye sarkallta Berkovits Ilonát arra, hogy a kézirat helyét körvonalazza a korszak magyarországi művészetében. Munkája közben kevés biztosan hazai készítésű könyvfestészeti emlékre támaszkodhatott, ezért a lehetséges analógiák körét az épületszobrászat emlékeivel tágította. A kódex képeinek és iniciáléinak helyét elsősorban az akkor az 1130-as évek második felére keltezett és franciás orientációjúnak mondott úgynevezett pécsi épületszobrászati műhelyhez közelítette. [20] A hazai szakirodalom az 1970-es években mondott le arról, hogy az Admonti Bibliát helyi produkciónak tartsa. [21] A salzburgi készítés ellenére a kódex a középkori magyar kultúrának legalább olyan becses emléke, mint amilyen például egy hasonló iskolázottságú mesternek tulajdonítható, Magyarországon festett falkép lehetne.
Az osztrák művészettörténetírás Paul Buberl első megközelítését követően nem kételkedett a salzburgi készítésben, és a Biblia, valamint több, az érseki székvárosba lokalizálható emlék datálásakor a Bibliába bejegyzett, a csatári kolostor alapítására vonatkozó adatra támaszkodott. Ugyanakkor már a Biblia első ismertetései felvetik az 1145-1150 közötti keltezés lehetőségét is. [22]
Az Admonti Biblia - képeinek és iniciáléinak díszítőstílusa alapján - véleményünk szerint a 12. század második negyedének salzburgi könyvfestészetébe tagozódik. Az egyházi központban működő scriptoriumok és festőműhelyek közül a kéziratot stílusa leginkább a St. Peter bencés apátság könyvfestészeti emlékeihez köti. E körön belül legközelebbi rokona a Walther-Biblia. [23] Az Admonti Biblia után festett és stílusjegyeit részben felmutató kódexek a következők: a regensburgi St. Erentrud-apátság Perikópakönyve és a Salzburgi Antiphonale. [24] Tekintettel arra, hogy a Biblia nem időzött sokáig készítési helyén, amennyiben stílusa vagy ikonográfiája más emléken is érvényesül, az közös előképnek, vagy más, korabeli ismeretlen emléknek, tehát a műhelygyakorlatnak köszönhető. Az Admonti Biblia is részben vagy egészben hasznosította a 11. század utolsó negyedének salzburgi és regensburgi hagyományai ismeretében készült Walther-Biblia több kompozícióját (Teremtés, Szenvedő Jób, Józsua átvezeti népét a Jordánon, Dániel az oroszlánok között, zsoltározó Dávid), figuratípusát és bizonyos motívumait. A két kódex eddig említett képei nem egy kéz alkotása. A rokonságot kompozíciók, illetve figuratípusok átvétele magyarázza. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az Admonti Biblia kisprófétáinak egy részét festők egyike, akitől Hóseás (Párizs, 1. lap, [18. kép] ), Náhum (Párizs, 2. lap, [22. kép] ) és Habakuk próféta származik, a Walther-Biblia Szenvedő Jób-képének festőjéhez közel áll, esetleg azonos is vele. Az Admonti Biblia e képeit készítő festő meglehetősen konzervatív mester. Motivikus egyezések is kimutathatók a két kódex képein. Azonban az egyes ruhadarabok, koronák, épületelemek, sziklák, növények, víz, lámpás, épületen átvetett és lecsüngő drapéria, lapszéldísz, nap és hold, csillagok, az ornamentális iniciálék motívumai stb. nem elégségesek a mesterazonosság kimondásához, csupán egy hosszú időn keresztül működő műhely motívumkincsének tartós továbbélését jelzik. A két kódex viszonyában mutatkozó különbség leginkább a bizánci hatás hiányán, illetve jelenlétén mérhető. A Walther-Biblia a kor bizánci művészetétől érintetlen. Ugyanez nem mondható el az Admonti Bibliáról. E kódexben a korábbi Komnénosz-kori konstantinápolyi hatás mellett egy frissebb impulzus is kitapintható. Ennek genezisét illetően megoszlanak a vélemények. Két egymással ütköző, a datálást is befolyásoló álláspont honosodott meg. Az egyik irányzat a normann-szicíliai palermói Cappella Palatina 12. század közepi mozaikjaihoz igazítja a keletkezési kort. [25] A másik Velence és Aquileia felől érkező italo-bizantin hatással számol. Ennek hívei a San Marco 12. század második negyedére keltezett mozaikjait vetik össze a Biblia képeivel. [26]
Az Admonti Biblia motívumkincsében meghatározó szerep jut a 11. század végi itáliai óriásbibliák által közvetített fonatos, állatokkal, madarakkal kombinált iniciálétípusnak is (pl. 2. kötet "I" iniciáléi: ff. 87r, 147r [30. kép], 169r).
Az Admonti Biblia kifestéséhez több festő tudását hasznosították. A képek és az iniciálék kezek közötti felosztásában erősen megoszlik az irodalom. [27] A legkorszerűbb, frissebb italo-bizantin hatásokat is beolvasztó vezető mesterhez köthetők a kézirat reprezentatívabb egész oldalas és féloldalas képei, melyek a Teremtés könyvétől a Királyok III. könyvéig terjednek. A szerényebb képek a salzburgi-regensburgi hagyományokat követő konzervatívabb és kevésbé invenciózus, tehetséges illuminátorok között oszlanak meg. A kódexben dolgozott egy olyan kéz is, melyet kevéssé itattak át a salzburgi hagyományok. Erre a kézre az utóbbi évek irodalma figyelt fel, neki tulajdonítva az Énekek Éneke Sponsus és Sponsa félalakját magába foglaló "O" iniciáléját (2. kötet f. 36v [26. kép] ) és a Jelenések könyvéhez készült figurális tollrajzos "I" iniciálét (2. kötet f. 228v). [28]
A Biblia stíluskérdéseit elhagyva említést kívánnak az általában figyelmen kívül hagyott konkordanciatáblák. Ezek a Karoling- és Ottó-kor bibliáinak tartozékai. A 12. századra szerepüket vesztve nem jellemző részei a Szentírásnak. Az Admonti Biblia második kötetébe négy egész oldalt kitöltő kánontábla készült (ff. 131v /27. kép/-133r). Közülük kettő-kettő egyforma. Vékony, nyúlánk oszlopokon patkó alakú lunettát hordanak. Az ívmező akrotériont idéző szegélyét valamint belsejét szimmetrikus ornamentika díszíti. A díszítményt vázából csipegető madárpár és hétkaréjos levelekben végződő növényi elemek alkotják. A kánontáblák szerkezete, ornamentikájuk jellege pillanatnyilag előzmény nélkülinek látszik Salzburgban. A felépítés és a díszítőelemek Karoling és esetleg Karoling közvetítésű keleti mintakép átvételét sejtetik.
A Szentírás a középkor felfogásában Isten közvetlen, illetve közvetett, ószövetségi látnokokon és újszövetségi tanúságtevőkön keresztül történő megnyilatkozásának tekintett szent szöveg volt. Ezért a középkori tudományok, ezen belül a mindenek fölött álló teológia, a dogmatika és a liturgia legfontosabb irodalmi hátterét nyújtotta. Ezen túl az eskütételnél bizonyító erővel bírt. A sokoldalú szerepkör következtében a középkort végigkísérte az igazi, a hiteles biblia iránti igény. Minden jelentős egyházi reformmozgalom a biblia revideálásával kezdődött. Ebből következik, hogy szövegének számos variánsa ismert. A szent szöveg és a reprezentatív feladat - például alkalmanként rangos ajándékként nyújtották át egyes példányait - a díszítettség igényét vonta maga után. A terjedelmes szöveg azonban nehezen fért el a francia kisbibliákat megelőző változatok óriási köteteiben. Ezért le kellett mondani a Szentírás teljes szövegének illusztrálásáról, képekkel való bevezetéséről. A szerény, néhány képpel és iniciáléval gazdagított példányokhoz mérve a bőségesen illusztrált Admonti Biblia a román kori könyvfestészet egyik legdíszesebb emléke.
Az Admonti Biblia ikonográfiai előképeinek felkutatása a stíluskapcsolatok kibontásánál is nehezebb feladat. A kódex típusa, mint említettük, az itáliai óriásbibliákra vezethető vissza. Ikonográfiai szempontból azonban lazábban kötődik ehhez a csoporthoz. Szerényen díszített 11. század végi, 12. század első negyedére datált példányai leginkább a próféták könyvei élén álló figurális iniciálék megformálásához nyújthattak segítséget. Ilyen díszítést tartalmaznak a 12. század második negyedéből fennmaradt római-közép itáliai emlékek. [29] A figurainiciálék és narratív kompozíciók előképei a 11-12. század végétől népszerű katalán bibliákban is felbukkannak. [30] Az egész oldalas, horizontálisan és vertikálisan is tagolt képekhez egy umbro-római biblia kínálhatott példát. [31] Az itáliai, a felhasználásukkal készült szerény salzburgi, illetve a salzburgi műhely hatókörében készült emlékek, köztük a salzburgi St. Peter Bibliája, [32] a Walther-Biblia, a korábbi Eferdingi Óriásbiblia, [33] a St. Florian-i Biblia [34] sem tekinthetők közvetlen előképnek.
A kódex képeinek, jelentősebb iniciáléinak többsége az ószövetségi könyvekhez készült. Ezt a tényt nem módosíthatja az sem, hogy a kézirat egyes szövegrészei elé eredetileg képet terveztek és végül iniciálé került a helyére, vagy pedig a fennmaradt hely nagyrészt kitöltetlen maradt. A képek rendszerint a prológust követik, a bibliai szöveg bevezetését szolgálják. Az Ószövetség képei és figurális iniciáléi a következők: A világ teremtése (I. kötet f. 3v [2. kép] ), Jákob utazása Egyiptomba (f. 25v), Jákob és József találkozása (f. 25v), Jákob fiaival a fáraó előtt (f. 26r), Mózes összetöri a törvénytáblát (f. 41v [4. kép] ), az aranyborjú imádása (f. 42r [5. kép] ), Mózes átveszi a törvénytáblát (f. 68v [7. kép] ), Mózes a várakozó zsidók csoportjával (f. 69r [8. kép] ), Józsua elhivatása, Jerikó bevétele (f. 84r [9. kép] ), Gedeon elhivatása, áldozata és győzelme a midianiták fölött (f. 94v [10. kép] ), Ruth a szántóföldön, Ruth meglátogatja Boazt (f. 105v [11. kép] ), Hanna és Pennina; Hanna áldozata; Éli főpap fiaival; Éli megfeddi Hannát (f. 109r [12. kép] ), izraeliták és filiszteusok harca, Saul és Jonathán halála (f. 124r [13. kép] ), Dávid és Abiság (f. 136r), bálványimádás (f. 149v [14. kép] ), Ezékiel víziója (f. 206r [16. kép] ), Dániel az oroszlánbarlangban; Habakuk próféta ennivalót hoz Dánielnek (f. 227r [17. kép] ), Hóseás és Gomer a nászágyban; Gomer a gyermekével, Ammerrel (Párizs, 1. lap, [18. kép] ), Joel a sáskákkal (f. 236v [19. kép] ), Ámos víziója (f. 237r [20. kép] ), Abdiás víziója (f. 240v), Jónás a cethal szájában (f. 241v [21. kép] ), Mikeás víziója (f. 242v), Náhum próféciája (Párizs, 2. lap [22. kép] ), Habakuk víziója (f. 244r), Sofóniás víziója (f. 245r), Aggeus története (f. 246r [23. kép] ), Zakariás víziója (f. 247r), Malakiás áldozata (f. 250v), Jób a szemétdombon (f. 252v [24. kép] ), hárfázó Dávid (II. kötet f. 1v [25. kép] ), Sponsus és Sponsa (f. 36v [26. kép] ). Az Újszövetség díszítményei az alábbiak: "I" iniciálé Márk evangelista szimbólumával (f. 147r [28. kép] ), "I" iniciálé János evangelista szimbólumával (f. 169r), Pál apostol utazása Damaszkuszba és megtérése (f. 199v [29. kép] ), János evangelista alakja "I" iniciáléban (f. 228v), János víziója; a két tanú halála (f. 229r [30. kép] ).
Az Admonti Biblia jelentősége ikonográfiai szempontból a bőségen túl a gazdagságban, a változatosságban és a ritka témafeldolgozásban is áll. Az alábbiakban néhány speciális vonást emelünk ki.
A kódex ikonográfiai szempontból legeredetibb és leggazdagabb képe a Teremtés könyvéhez készült [2. kép]. A lap megszerkesztése és értelemszerűen bizonyos témái követik a Walther-Biblia Teremtés-képét (f. 6r). A korábbi kéziratban a fény teremtését (1. nap) a firmamentumoké (2. nap), a csillagoké (4. nap), a növényeké (3. nap), a halaké és madaraké (5. nap) követi, végül Éva teremtése (6. nap) zárja a sort. Az egyes képmezőkön az Úr teremtő gesztusú, és szolgáló-típusú angyalok állnak mögötte. Az Admonti Biblia hat mezőre tagolódó Teremtés-képét a biblia egyes helyeiről kiolvasható, a kozmosz teremtését megelőző esemény, Lucifer bukása vezeti be. A szivárványon trónoló, keresztnimbuszos, áldó gesztusú és az ítélet könyvét tartó Úr jobbján a bizánci papok, főangyalok öltözetét viselő és a signaculum dei-t tartó felfuvalkodott Lucifer áll, a másik oldalon pedig Szent Mihály főangyal letaszítja a sátánként ábrázolt Lucifert.
A következő képen az Úr a második nap teremtménye, a firmamentumok előtt áll. A körformájúnak ábrázolt firmamentumok mögött négy angyal vehető ki. Hasonló a csillagok teremtésének (4. nap) kompozíciója is. A föld és a víz szétválasztása a harmadik nap eseménye. Az Úr a kép közepén megáldja a nap teremtményeit, melyeket itt antik eredetű Terra és Mare perszonifikációk jelenítenek meg. Az ötödik nap a halak és madarak teremtéséé. Az Úr középen áll és áldó mozdulatot tesz. A hatodik nap eseményeiből Éva teremtése került előtérbe, de az előző napra is történik utalás, e nap teremtményei közül az állatok ide kerültek. A lapnak ez az egyetlen képmezője, amelyen az Úr aktívan, plasmator szerepben jelenik meg. A többi képen az Úr nem teremtő, hanem maiestas típusú. Áldó gesztusú és rotulust tart. A maiestas-típus érvényesülését a mandorlaként ható korongok és az adoráló angyalok erősítik. Fokozottan érvényesül ez a szemlélet az első képen, mely nem azonosítható a teremtés első napjának eseményével. Inkább a bizánci teremtésábrázolások hetedik napjához tartozó megpihenő Úr témája nyer itt hangsúlyt a lázadó Lucifer története előtt. Az elmondottak alapján érzékelhető, hogy az Admonti Biblia Teremtés-kompozíciója témaválasztás és értelmezés tekintetében eltér a Walther-Biblia képétől.
Az Ószövetség ritkán illusztrált könyvei a kisprófétákéi. Rövid, nehezen értelmezhető, olykor zavaros írásaik kevés ábrázolásra kínálnak alkalmat. Ezért a legtöbb kézirat, mely képet szentel nekik, együttesen jeleníti meg őket. Népszerűségnek kizárólag az ibériai félszigeten örvendtek. A muzulmánoktól rettegésben tartott keresztények a könyvekben leírt borzalmakban, apokaliptikus vízókban saját korukra ismertek. Ezért a katalán bibliák terjedelmes narratív ciklusokban adták elő a prófétai látomásokat, élettörténeteket. [35] A bő elbeszélés néhány itáliai emlékben is megjelenik. [36] Itt azonban, miként a legrangosabb, toscan-umbriai kéziratok példázzák, a ciklusok jóval szerényebbek. [37]
Az Admonti Biblia programadója valamennyi kisprófétának szánt egy-egy képet vagy figurainiciálét. Témájuk a próféta életéből vagy víziójából származik. Közülük tizenegy ritka témát szokatlanul, illetve elsőként dolgoz fel, egy téma ismerete éppen az Admonti Biblia tizenkettedik prófétájának köszönhető. Figyelmet érdemel a prófétai írások interpretációja is.
Először tekintsük át a tizenegy kisprófétához készült illusztrációkat.
A sort Hóseás vezeti be, élettörténetének két jelenetével /18. kép/. A Hóseást szerelmével, Gómerrel a nászágyon, majd a nőt kettőjük gyermekével bemutató kép a próféta élettörténetének más kódexekben fellelhető illusztrációin, például elsősorban a Rodai Bibliában, széteső elbeszéléssé szélesedik. [38] Az Admonti Biblia ábrázolása összefogott és racionális.
A középkori kódexek ritkán foglalkoznak Joel prófétával. Élettörténetét és vízióit csak a katalán illuminátorok tartották figyelemre méltónak. Például a Rodai Bibliában látható egy olyan, a Jeromos-féle prológusra támaszkodó sáska- és szöcskeeső, amely az Admonti Bibliáéhoz közeli. [39] A katalán illuminátorral szemben a salzburgi művész tömörebben, ugyanakkor a vízió apokaliptikus vonásait kiemelve adja elő a történetet /19. kép/.
Ámos könyve előtt egy egész oldalt szenteltek a próféta apokaliptikus víziójának /20. kép/. A témával az Admonti Bibliát megelőzően kizárólag a Rodai Biblia foglalkozott. [40] A salzburgi kódex kétsávos kompozíciójának felső mezőjében az agg próféta áll. Az életére vonatkozó, könyvéből és Jeromos prológusából [41] kiolvasható utalások alapján a prófétát pásztor-foglalkozása közben örökítették meg. Erre utal az Admonti Bibliában is a próféta kezében attribútumszerűen megjelenő tárgy, mely leginkább duda lehet. Emellett szól a próféta ilyen formájú ábrázolásainak gyakorisága a későbbi művészetben. A hangszerből kiáramlani látszó sáskák a próféta víziójából származnak. A Rodai Biblia a két témát szétválasztja. Mindkét kódex következő jelenete a próféta első látomásával foglalkozik: a függőleges falon megjelenő Urat mutatja be. Az Admonti Biblia festője ismét tömörít, eltekint a mérőzsinórtól, az Úr a mérőzsinór egyenességű falat fogja.
A felső kép egyetemesebb ítéleteit konkrétabbak követik az alsó képmezőn. Az ókeresztény művészetben kialakult egy-egy városnak épülettömb formájú ábrázolása. A salzburgi kódex két nyitott kapujú, fallal körülvett épületében az ellenség előtt szabaddá tett Damaszkusz és Izrael (népe) ismerhető fel.
Abdiás próféta könyve az ószövetségi írások legzavarosabbjainak, tartalmilag legérthetetlenebbjeinek egyike. Ezért illusztrálásakor más műveket, például a Királyok I. könyvét vagy a Jeromos-féle prológust szokták segítségül hívni. A Biblia képén egy, a Teremtés-illusztráció Luciferéhez hasonló hajkoronájú, kardot tartó alak áll, vele szemben pedig egy ifjú látható. A kép forrása talán a Szent Jeromos-féle prológus. [42] E szerint az ifjú a próféta lehet, a kép másik szereplője pedig a vérengző Edom népének megtestesítője vagy az irigy Ézsau.
Jónás könyve a leggyakrabban illusztrált ószövetségi írások egyike. A cethalból kiemelkedő próféta az ókeresztény katakombák falképei és szarkofágplasztikája óta a művészek szívesen megjelenített, a feltámadó Krisztusra vonatkoztatható témája. Az Admonti Biblia e könyvhöz készült illusztrációját a figura szerencsés megválasztása emeli ki az ábrázolások tömegéből /21. kép/.
Mikeás próféta könyvéhez egy kisméretű, keretezetlen kép készült. A talapzatra állított nimbuszos aggastyán a próféta lehet, kezében a megjövendölt jeruzsálemi templom modelljével. Így ez a kép is Krisztus eljövetelének témájával foglalkozik.
Mikeáséhoz hasonló kép készült Habakukhoz is. Ez Jeromos prológusára támaszkodva ugyancsak újszövetségi utalást tartalmaz: a próféta imáját ábrázolja Krisztus keresztje előtt. A téma összefügg a Dánielnek ennivalót hozó próféta eucharisztikus utalást tartalmazó kompozíciójával. [43]
A Sofóniás könyve elé festett kis kép építészeti keretbe foglalt, Krisztus-típusú nimbuszos ifjút ábrázol. Az előző két téma és a nimbusz alapján feltehető lenne, hogy a vízió tárgya jelenik meg ez alkalommal: az ítélő Krisztus. [44] Ennek az interpretációs lehetőségnek ellentmondani látszik az Admonti Biblia kisprófétáira jellemző illusztrációs gyakorlat, hogy tudniillik mindig a próféta jelenik meg rajta elsődlegesen.
Aggeus könyvéhez figurainiciálé készült, mely az idős, szekercéjével templomajtót faragó prófétát ábrázolja /23. kép/. A francia és itáliai kódexfestészetben korábban kialakult szokás, miszerint az írásszalagot az auktor kezében valamely attribútumként értelmezhető tárgy váltja fel, az Admonti Bibliában már eddig is feltűnt, a jelen kompozíció azonban a típusnak kimagaslóan megoldott emléke. A kapufaragás finom utalás a templomépítés munkálatainak utolsó mozzanatára. A próféta az Úr feddő szavait tolmácsolja Júdának a templomépítésben tapasztalható hanyagságuk miatt, s templomépítésre buzdít. Ezzel szemben Szent Jeromos prológusa szerint "Aggeus elégedett és vidám, mert felépítette a jeruzsálemi templomot". [45] Jeromos interpretációjának köszönhetően ez a prófétai elbeszélés is újszövetségi vonatkozású értelmezést nyert.
Zakariás könyvét gyakrabban illusztrálták a középkori kódexfestészetben. Az Admonti Biblia figurainiciáléját az érdekes attribútum emeli ki közülük. A próféta kezébe ezüst csillagokkal telehintett kék korong került. A csillagok a próféta könyvében olvasható hét követ és ugyanannyi szemet jelenthetik, az Úr mindenséget áttekintő szemére vonatkoztatva. [46] A hét csillagos korong a Jelenések könyvében az Úr apokaliptikus jelvényei között szerepel (Jel 1,16). Valószínűleg az újszövetségi írás világosabb és gyakrabban ábrázolt motívuma segítette ki a Biblia festőjét az apokaliptikus vízió motívumának megfogalmazásakor.
Malakiás próféta könyvéhez áldozatbemutatás-jelenet készült. A kép forrása a próféta könyvének 1. vagy 2. fejezete lehet, ugyanis általában ezek szólnak különféle áldozatokról. Igaz, hogy többnyire az Úrnak nem tetsző, hamis áldozatokról, s ezeket ostorozzák. Mivel Malakiás könyve szűkölködik megfestésre érdemes témákban, a próféta szövegének illusztrálása lényegében kialakulatlan volt a 12. században. Valószínű, hogy a kódex programadója sem illusztrálásra alkalmas témát, sem képi fogódzót nem talált, és ezért standard ószövetségi áldozatbemutatás-kompozíciót használt fel.
Náhum próféta könyvéhez kis kép készült /22. kép/. Ezen baldachinszerű architektúra alatt nimbuszos ifjú áll, kezében leveles ágat tart. A kispróféta könyvének fő témája Ninive és Assziria pusztulása. Növényeket - pusztulással kapcsolatban - több helyen is említ a rövid szöveg: a Básán és Kármel (növényzete) elfonnyad (Náh 1,4), Libanon virága elfonnyad (Náh 1,4), Izrael csemetéit kivágták (Náh 2,2), végül Ninive erőssége zsenge fügefához hasonló (Náh 3,12). A kódex festője az ágak egyikének pusztulásával foglalkozva valamiféle apokaliptikus víziót kívánt megjeleníteni. Arra nézve nincs támpontunk, hogy a lehetőségek közül melyikre esett a választása, mert az ábrázolás általános, és az Admonti Biblián kívül más emléken nem fordul elő ez a kompozíció. A téma jelentősége egyedülvalóságában áll.
Az eddigiek alapján egyértelmű, hogy az Admonti Biblia programadói számára a kispróféták szövegeinek illusztrálása fontos területet jelentett. Többségükből a Krisztus első és második eljövetelére vonatkozó utalásokat emelte ki a programadó. Mivel kevés, a Bibliához hasonlóan összefogott, rendszerező és tartalmilag is ennyire viszonylag egységesnek mondható kispróféta-sort ismerünk, a kis képek a román kori művészet ikonoráfiájának fontos emlékei.
Végül a kódexnek két olyan képével kívánunk röviden foglalkozni, amelyek érdekességük ellenére az ikonográfiai kutatásokban nem élveznek prioritást. Mindkettő az e Bibliában ritka Újszövetség-illusztrációkhoz tartozik.
Az egyik Pál apostol leveleihez készült. Az apostol levelei a középkori hittudomány becses, sokat olvasott, interpretált és vitatott írásai voltak, a Szentírások csaknem valamennyi példánya a díszítés valamilyen formájával kiemelte őket. A kiemelést többnyire ornamentális vagy figurális iniciálé biztosította. Az Admonti Biblia e könyveit azonban Pál apostolnak az Apostolok cselekedeteiből sem egyértelműen kiolvasható Damaszkuszba való utazása és megtérése illusztrálja /29. kép/. A Biblia képszerkesztésén végigvonuló tudatosság ezen a képen is érvényesül, a kronológiai rendet felborítva a tartalmilag fontosabb téma került a felső mezőbe, a jelentéktelenebb - az értelmezhetetlenségig károsodott - pedig az alsóba. A Saul megtérése-jeleneten az égcikkelyből áldó, a szavakra utalva írásszalagot tartó Úr hajlik Saul és kísérői fölé. A három utast - nyilván a képrombolás utáni bizánci művészetben megkedvelt vándorló lovas szentek hatására, akik valamilyen csoda következtében megtérnek - lovasokként ábrázolta a művész. A három lovas testhelyzete az intellektus három fokát jelzi. Saul az, aki felé az Úr keze is irányul, ő az, aki teljességgel megérti az Urat. A három szereplő és ugyanannyi fénysugár a Transzfiguráció-kompozíciókról származhat e képen. [47]
A Szent Pál megtérése lovas-jelenetes feldolgozására az Admonti Biblia kínálja az időben legkorábbi példát. Ez az ikonográfiai típus a 12. század második felében lesz ismertebb, s népszerűsége elsősorban a salzburgi művészettel érintkező emlékeken, például a Gumbertus Bibliában jelenik meg. [48]
Az Újszövetség második reprezentatív, egész oldalas, két sávra tagolt képe a Jelenések könyvéhez készült [30. kép]. A felső jelenet Szent János patmosi teofánikus vízióját ábrázolja, mégpedig a maiestas-kompozíciók analógiájára. A mandorlában álló Urat angyalpár veszi körül. Az alsó sávban a két tanú, Enoch és Illés mártíriuma kapott helyet. A ritka téma forrása ezúttal eddig nem tárgyalt irányba vezet. A Cluny-i reformmal összefüggésben, a Loire és a Rajna közén a katalán Beatus Apokalipszis-kommentárokról másolt 12. századi apokalipszisek egyikében, a Saint Séver-iben szerepel ez a téma, ahol a koronás Antikrisztus vágja le az egyik tanú fejét. Az Admonti Biblia a Teremtés-kompozíció Lucifer-alakját hívta segítségül, illetve azonosította a letaszított Lucifert az Antikrisztussal. [49]
Az Admonti Bibliáról elmondattakat az alábbiakban összegezhetjük. A kézirat a román kori könyvfestészet egyik leggazdagabban kifestett emléke. Kvalitásai és ikonográfiai programja ezt egyképpen alátámasztják. Magyarországi szempontból azért külön becses, mert a középkorban egy századon át egy hazai bencés kolostor tulajdonát képezte. A kézirat, mégha véletlen került is volna oda, jelzi az alapító Gut-Keled nemzetség és a kolostor rangját. A magyarországi bejegyzések, szövegkiegészítések pedig történelmünkhöz, teológiatörténetünkhöz kínálnak értékes forrásokat.
Wehli Tünde
[1] Cahn, W., La Bible roman. Chefs-d'oeuvre de l'enluminure. Paris 1982. Kat. 26.
[2] Az alapításra vonatkozó dokumentumot közzéteszi: Pez, H., Thesaurus anecdotorum. Augsburg 1729. VI. 355 skk.; Die Admonter Riesenbibel (Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. ser. n. 2701-2702) CD-ROM-Ausgabe von A. Fingernagel. II. 88 skk.; Fuxhoffer, D. - Czinár, M., Monasteriologia regni Hungariae. T. I. Pest 1858. 239.; Fejérpataky L., A Gutkeled biblia. Magyar Könyvszemle UF 1. 1892-1893. 14 skk.; A csatári monostorról: Fejérpataky i. m. 12 skk.; A pannonhalmi főapátság története. A pannonhalmi Szent Benedek-Rend története. III. Szerk. és részben írták Sörös P. és Rezner T. Bp. 1905. 87., 312., 618.; Sörös P., Az elenyészett benczés apátságok. A pannonhalmi Szent Benedek-Rend története. XIIb. Bp. 1912. 256 skk.; A Gut-Keledekről: Fejérpataky i. m. 12 skk.; Karácsonyi J., A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. II. Bp. 1901. 19 skk.; Az 1330 körüli osztozkodásról, melynek során a monostort kegyuraságával és a hozzá tartozó javadalmakkal a Sárvármonostori főág I. Miklós ágának utóda, II. István kapta: Karácsonyi i. m. 69.
[3] Pez i. m. (2. j.) VI. 355 skk.; Fingernagel i. m. (2. j.) II. 92.; Fuxhoffer-Czinár i. m. (2. j.) 238.; Fejérpataky i. m. (2. j.) 18. skk.
[4] Buberl, P., Die illuminierten Handschriften in Steiermark. Beschreibendes Verzeichnis der illuminierten Handschriften in Österreich IV/1. Leipzig 1911. 18.
[5] Fingernagel i. m. (2. j.) IV. 3.; Fuxhoffer-Czinár i. m. (2. j.) 239.; Buberl i. m. (4. j.) 18.; A kódex bejegyzéseit legpontosabban közli: Fejérpataky i. m. (2. j.) 9., 14 skk.
[6] Fingernagel i. m. (2. j.) IV. 3., 179.; Fejérpataky i. m. (2. j.) 9.
[7] Walter, H., Initia carminum ac versuum medii aevi posterioris Latinorum. Alphabetisches Verzeichnis der Versanfänge mittellateinischer Dichtungen. Göttingen 1959. 722; Monumenta Germaniae Historica SS XI. 19 skk.; Walter i. m. 5887a.; Pez, H., Scriptores rerum Austriacarum. Vol. 2. Leipzig 1725, 210 skk.; MGH SS XIII. 356.
[8] Mazal, O., Die Überlieferung des „Evangelium Pseudo-Matthaei in der Admonter Riesenbibel” Novum Testamentum 9. 1967. 61.
[9] Mezey, L., Wie kam die Admonter Bibel nach Ungarn? Codices manuscripti 7. 1981. Heft 2. 49 skk.; Heiligenkreuzról: Pauler Gy., A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. Bp. 1899. 364. Freisingi Ottó Világkrónikájának Magyarországot érintő adatai: Gombos, A. F., Catalogus fontium historiae Hungaricae. III. Bp. 1938. 1762 skk. A magyar király és a salzburgi érsek kapcsolatáról: Pauler i. m. 303., 335.
[10] Wehli T., Az Admonti Biblia. (Wien, ÖNB, Cod. S. n. 2701-2). Művészettörténeti füzetek 11. Bp. 1977. 15 sk., 67 sk., 41-45. jegyzet.; Fingernagel i. m. (2. j.) Die Geschichte der Admonter Riesenbibel.
[11] Cod. ser. nov. 2701-2702.
[12] Coll. La Soufaché, Inv. Nr 22788, 56,3 x 41,2 cm; Swarzenski, H., Two unnoticed leaves from the Admont Bible. Scriptorium 9. 1956. 94.
[13] A Biblia járulékos szövegeit pontosabban ld.: Wehli i. m. (10. j.) 86 skk. és Pippal in: Geschichte der Kunst in Österreich. Früh- und Hochmittelalter. Hrsg. von H. Fillitz. München-New York, 1998. 499.; A két lap 1913 előtt került ide, ld.: Swarzenski i. m. (12. j.) 94.
[14] Swoboda, K. M., Die Bilder der Admonter Bibel. In: Neue Aufgaben der Kunstgeschichte. Brünn-Prag-Leipzig-Wien 1935. 47.
[15] A kódex részletes leírása: Wehli i. m. (10. j.) 86 skk. és Fingernagel i. m. (2. j.)
[16] Mazal, O.-Unterkircher, H., Katalog der abendländischen Handschriften der Österreichischen Nationalbibliothek, S. N. 2/1. Wien 1963. 362., 364.; Mazal i. m. (8. j.) 61 skk.; Pontos jegyzékük: Fingernagel, i. m. Nachträge und Ergänzungen.
[17] Mazal i. m. (8. j.) 61 sk.
[18] Kunst in Österreich. Früh- und Hochmittelalter. Hrsg. von H. Fillitz. München-New York 1998. Kat. No 208.
[19] Gerevich T., Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938. 232 skk.
[20] Berkovits I., A magyarországi miniatúrafestészet kezdetei. Az Árpádkor. Magyarságtudomány (1942) Klny. 503 skk.
[21] Wehli i. m. (10. j.) 13 sk., 17 skk.
[22] A korábbi készítési kor mellett: Buberl 1911. 17.; Demus, O., Kunstgeschichtliche Analyse. In: Das Antiphonar von St. Peter. Kommentarband. Graz 1974. 263 skk.; A kódex frissebb irodalma a későbbi készítési kor elfogadása felé hajlik: Pippal i. m. (13. j.) 499 skk.
[23] Michelbeuern, Benediktinerstift, Bibliothek, Cod. Man. Perg. 1. A kódexről legutóbb Pippal i. m. (13. j.) No 207, 497 skk.
[24] München, Bayerische Staatsbibliothek, Cod. lat. 15903; Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. ser. nov. 2700. Ezeknek a kódexeknek az Admonti Bibliához fűződő viszonyáról, műhelyhez kötésükről és datálásukról legutóbb és az Admonti Bibliának a stájerországi pürggi falképekkel való stíluskapcsolatairól: Pippal i. m. (13. j.) No 207., 497 skk.; Pippal, M., Das Perikopenbuch von St. Erentrud. Wien 1997. 4 sk.
[25] Kitzinger, E., The Mosaics of the Cappella Palatina in Palermo. The Art Bulletin 31. 1949. 286 sk.; Kitzinger, E., Norman Sicily as a Source of Byzantine Influence on Western Art in the Twelfth Century. In: Byzantine Art - European Art. /Lectures/ Athens 1966. 134 sk.
[26] Demus, O., Salzburg, Venedig, Aquileia. In: Festschrift Karl M. Swoboda zum 28. Januar 1959. Wien-Wiesbaden 1959. 75 skk.; Demus i. m. (22. j.) 268.
[27] Erről részletesebben: Wehli i. m. (10. j.) 83 skk., valamint Fingernagel i. m. (2. j.) Die Ausstattung der Handschrift.
[28] Pippal i. m. (13. j.) 501.
[29] Perugia, Biblioteca Augusta, ms. L. 59.; Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Pal. Lat. 3,4,5.; Cahn i. m. (1. j.). No 131, 135.
[30] Neuss, W., Die katalanische Bibelillustration um die Wende des ersten Jahrtausends und die altspanische Buchmalerei. Bonn-Leipzig 1922.
[31] A firenzei Santa Maria del Fiore Bibliája. Firenze, Biblioteca Mediceo Laurenziana, Edili 125.; Cahn i. m. (1. j.) 150 skk.
[32] Admont, Stiftsbibliothek, Cod. C.
[33] Linz, Oberösterreichisches Landesarchiv, Fragmente-Sammlung, jelzet nélkül.
[34] St. Florian, Stiftsbibliothek, CSF XI/1.; Fillitz i. m. (18. j.) Kat. 223., 224.
[35] Neuss i. m. (30. j.) 94 skk.
[36] Néhány példa: Cahn i. m. (1. j.) 152. sk.
[37] Toesca, P., La pittura e la miniatura nella Lombardia. Milano 1912. 15 skk.
[38] Neuss i. m. (30. j.) 104. kép.; A próféta életének narratív ábrázolásairól: Wehli i. m. (10. j.) 164. jegyzet.
[39] Neuss i. m. (30. j.) 105. kép.
[40] Neuss i. m. (30. j.) 105. kép.
[41] Patrologia Latina XXII. col. 546.
[42] PL XXII. col. 546.
[43] PL XXII. col. 546.; A mise és az imádság összekapcsolódásáról e témával kapcsolatban: Wehli i. m. (10. j.) 53. és 210-213. jegyzet; Cahn i. m. (1. j.) 152.
[44] PL XXII. col. 546.
[45] PL XXII. col. 546., Neuss i. m. (30. j.) 97., Wehli i. m. (10. j.) 48 és 175-180. jegyzet.
[46] Wehli i. m. (10. j.) 48. és 179-180. jegyzet.
[47] Wehli i. m. (10. j.) 49. sk. és 190-192. jegyzet.
[48] Erlangen, Universitätsbibliothek, Cod. 1.; Swarzenski, H., Monuments of Romanesque Art. London 1954. 51.; Wehli i. m. (10. j.) 50. és 103. jegyzet.
[49] Párizs, Bibliothèque nationale, Nov. acq. Lat. 1366.; A kéziratról: Yoshikava, J., L’Apocalypse de Saint-Savin. Paris 1939. 92 skk.
|
Országos Széchényi Könyvtár |