Nagylucsei Orbán psalteriuma
Szenzációs leletre bukkant az Országos Széchényi Könyvtár restaurátora, Lente Zsuzsa: a Mátyás kori miniatúrafestészet jeles emlékeként eddig is számon tartott Nagylucsei-Psalterium kopottas, vörös bársonykötése alatt ragyogóan aranyozott reneszánsz bőrkötést talált, egészen pontosan - ahogyan első pillantásra látszott - egy corvinakötést. [1] A barna bőrrel bevont kötéstáblákat pontosan ugyanabban az elrendezésben, ugyanazokkal az egyesbélyegzőkkel díszítették, mint a corvinák egy részét, és még a Psalterium poncolt aranymetszése is más fényt kapott ebben az összefüggésben. Ha a restaurátor csupán egy corvina eredeti kötését találta volna meg, a "szenzációs" jelző nem volna több zsurnaliszta fordulatnál e dolgozat felütéseként, de mivel olyat talált, amelyen nincsen rajta a király címere és amelyen nem is volt soha, ezért e lelet igazi tudományos szenzáció. Valóban unikum; az ezidőtt nyilvántartott több mint negyven aranyozott corvinakötés ugyanis mindig a királyi könyvtár kódexeit borítja, s nem is sejtettük, hogy kívülük olyan is akad, mint ez. [2] Nem került elő tehát egy újabb corvina; ennél sokkal fontosabbat találtunk: egy új, kulcsfontosságú kapcsolódási pontot a Corvina Könyvtár és Mátyás udvarának tagjai között, s azt is épp az 1490 körüli időből, amely a magyarországi reneszánsz művészet egésze szempontjából az egyik legizgalmasabb időszak. Mi történt Budán röviddel Mátyás halála előtt és közvetlenül utána; folytatódott-e az itáliai reneszánsz kultúra magyarországi expanziója s ha igen, hogyan; hová lettek a Budán működő olasz művészek és mesteremberek; miképpen és mikor kerültek át - ha átkerültek - a hangsúlyok a királyi udvarból más művészeti központokba - csupán néhány kérdés, amely felvetődik, s amelyre hosszú ideje keressük a választ. Látszólag ugyan egyetlen könyvkötésről van szó, valójában azonban a budai kora reneszánsz művészeti kultúra egészéről. A lelet maga sok közvetlen kérdést is fölvet, s ezeket mind megoldani most lehetetlen vállalkozás volna; a kérdéseket azonban - általánosakat és egyedieket - fel kell tennünk. Érintik ezek a magyarországi kódexfestészet- és könyvkötéstörténetet, a humanizmus hazai hatását, sőt még a monumentális művészeteket is. Hogy könnyebben követhető, érthető legyen a gondolatmenetünk, vegyük sorra itt legelöl, milyen rendben haladunk majd: először a kötéstáblákat vesszük szemügyre, majd a kódex festett díszét, azután a megrendelőt, Nagylucsei Orbán püspököt, és végül - legalább vázlatosan - azt a művészeti és kulturális környezetet, amelyben ez a mű megszületett, amelyben értelmezni lehet, és amelyet maga is értelmezni segít.
1
A kódex kissé kopott, közepes megtartású vörös bársonykötését óvatosan lefejtve meglepő látvány tárult föl: előtűnt egy klasszikus, aranyozott corvinakötés (60-61. kép). A táblák közepét szamárhátívű-, negyedkör- és egyenes vonalakból összeállított kontúrok közé zárt, virágornamentikával borított aranyos mező díszíti (62. kép), körülötte négy - szintén aranyozott - sarokdísz (63. kép); kívülről az egészet vaknyomásos fonadék veszi körül. Kompozíciója jól ismert típust követ. Az aranyozott corvina bőrkötések tábláit kívülről vékony keretvonalak között futó kettős körök sora veszi körül, majd mellette vaknyomásos fonadékkal borított (alul-felül szélesebb, oldalt keskenyebb) sáv következik. A középütt lévő sima mező közepébe illeszkedik a szimmetrikus, szabdalt sziluettű, ívelt- és egyenes vonalakból összeállított keretű középdísz, a mező sarkaihoz pedig belülről - stílusában a középdíszhez illő - sarokdíszek tapadnak. A középmezőt kívülről kettős körök, virágok sorából álló aranyozott keret futja körül (a sarokdíszek belső élei mentén is), akárcsak a középdísz külső szegélyét. (A kettős körök olykor - mint itt is - kék színűek.) Ilyen a Psalterium kötéstáblájának elrendezése is. A corvináké azonban nem mindig ilyen; s bár megkísérelték kompozícióik szerint osztályozni őket, akadnak a szabály alól kivételek.
Ez a hangsúlyozott középdíszesnek nevezett kötéstípus a leggyakoribb a corvinakötések között; a jelenleg ismerteknek körülbelül háromnegyede tartozik közéjük. A Psalteriumnak két különleges vonása van, ami elkülöníti a többitől: az egyik - ezt említettem már - a címer hiánya. Nemcsak a királyé nincsen rajta ugyanis, hanem Nagylucsei Orbáné sem; a mester elsősorban a király számára dolgozott, bélyegzői között nem volt meg a Nagylucsei-címer. Másé - Beatrix királynéé - sem; lehet, hogy ez a megrendelés egyszeri eset - ritka kivétel? - volt. A másik különösség: a középdísz alsó és fölső csúcsából egy-egy hatlevelű palmetta nő ki, amelynek tövéhez kétoldalt egy-egy hatszirmú rozetta illeszkedik. A motívum építészeti, pontosabban épületszobrászati eredetű; gyakorlott szem azonnal felismeri, hogy egy koronázó akrotérion stilizált változata.
Mi az viszont, ami összeköti e középdíszt a típus többi képviselőjével? A középdíszek - egyáltalán a kötéstáblák kompozíciói -, mint tudjuk, nem ismétlődnek soha. Tengelyesen tükröződnek, negatív formából pozitívba fordulnak, kaleidoszkópszerű játékossággal változnak, de soha nincsen közöttük két teljesen egyforma. Ez alól nem kivétel ez sem. Bonyolult körvonala alapján több műhöz kapcsolódik: így például a veronai Biblioteca Capitolare Cod. CXXXVII (125.)-ös jelzetű Livius-kódexéhez (64. kép), [3] ennél is közelebb áll azonban a bécsi Theophylactuséhoz. [4] A Theophylactus kötéstáblája architektonikus fölépítésű - síkba kiterített aedicula -, a keretébe fogott középdísz sziluettje pedig monstranciára hasonlít - ez a forma áll legközelebb a Nagylucsei-Psalterium kötéséhez. A sarokdísz jellegzetessége az erőteljesen kiugró, keskeny szamárhátív. Ez nem túl gyakori megoldás. Hasonló látható az Országos Széchényi Könyvtár Curtius Rufus-corvináján (65. kép); [5] az említett veronai Livius-kódexen pedig kettős körökből alakított ki ehhez hasonló formát a mester; legközelebbi párhuzama azonban alighanem a müncheni Beda-corvina kötéstábláján található. [6] Csakhogy a Beda-kódexet már II. Ulászló számára kötötték be, a bélyegzők csupán utánmetszései az "eredeti" corvina-bélyegzőknek, s a kompozíció is csupán utánozza a hangsúlyozott középdíszes táblákét. A bécsi Theophylactus-kódex kötésén a négyelt címerpajzs üresen maradt, talán azért, mert közben meghalt Mátyás. A Bedát ugyanaz a festő miniálta, mint aki a Nagylucsei-Psalteriumot, vagyis miniátora a Cassianus-mester köréből került ki; a Theophylactus-corvina kötéstáblája pedig architektonikus kompozíciójú - olyan rokonság ez, amelynek datált darabjai a király uralkodásának utolsó éveihez, vagy az 1490 körüli időszakhoz kapcsolódnak. [7] A Nagylucsei-Psalterium (miniatúrái alapján) jól datálható; ha arra gondolunk, hogy csupán egyetlen olyan corvina van - a bécsi Hieronymus-kódex -, amely kötésének dátuma abszolút bizonyossággal megállapítható (1489-1490), [8] akkor e vonása különösen érdekessé teszi. Mivel pedig a hangsúlyozott középdíszű kötések közé tartozik, kései datálása arra figyelmeztet bennünket, hogy a corvinakötések legegyszerűbb típusa - időben párhuzamosan a bonyolultabb kompozíciójúakkal: például az "architektonikus"-sal, az "ötkörös"-sel - 1490 körül is divatban volt.
A hangsúlyozott középdíszű corvinakötések centrumában többnyire Mátyás király címere helyezkedik el, s köréje szerveződik az ornamentális kompozíció. Ha a királyi címer máshova - például szélre - kerül, akkor előfordul, hogy továbbra is a középmező mértani centrumából, de immár egy hatszirmú rozettából indul ki a virágos-leveles folyondár. A legjobb párhuzam ebből a csoportból a bécsi Chrysostomus-corvina (Suppl. Gr. 4.) kötése, amelyen két - egyébként gótikus - négykaréj összeillesztésével, illetve tükrözésével jött létre a középdísz, a kettő érintkezési pontjánál a címerrel (66. kép). [9] A négykaréjok közepén viszont hatszirmú rozetták ülnek, körülöttük négy, lapos kehelylevéllel, éppen úgy, mint a Psalterium kötésén. Ötszirmú rozetta körül burjánzik a prágai Aquinói Szent Tamás-corvina aranyos vegetációja, [10] a budapesti Damascenusé [11] és a két terülőmustrás tábláé: a bécsi Ali ibn Ridwan-kódex [12] és a stuttgarti Augustinus-corvina [13] díszítése is. A Nagylucsei-Psalterium mestere tehát kész megoldást adaptált.
A középdísz kompozíciójának van még egy különös vonása. A mezőt borító minta nem annyira zárt és nem annyira magától értetődő természetességgel növekvő, mint általában; sokkal inkább széttagolt, már-már elemeire esett szét. A táblákon középütt általában virágfolyondár látható: egymáshoz kapcsolódó, egymásból sarjadó indák, virágok töltik ki egyenletesen elosztva a keretvonalak közé zárt felületet. A kompozíció mindig kiegyensúlyozott, harmonikus. Itt viszont távolról sem az: az egyes motívumok izoláltak, s ezzel bizonyos technikai sutaság is párosul: az ívek, vonalak nem kapcsolódnak egymáshoz, duktusuk bizonytalan, ügyetlen kézre vall, s magának a bonyolult kontúrnak a rajza is gyenge színvonalú. Az embernek az a benyomása, mintha ez a mester és a corvinakötések mestere nem volna ugyanazon személy. [14]
A bélyegzők azonban, úgy tetszik, azonosak. Megvan a hatágú palmetta, az ikerlevél, a kétféle - jobbra és balra forduló - peltalevél, a tölcsérvirág, a kétféle típusú, lapos kehelylevél, a nagyobbik tulipán és a háromszirmú, kisebb tulipán (valamint egy egészen apró), továbbá a hatszirmú rozetta. [15] Egyetlen szembetűnő különlegessége a kötésnek a középmező négy főtengelyének végén álló tulipánhoz kapcsolódó "levélgallér", amelyhez hasonlót még nem láttam; ezt is corvina-bélyegzővel nyomták azonban: a nagyobbik lapos kehelylevelet ugyanis csak a szirmok végénél préselték a bőrbe - vagyis ennek a bélyegzőnek csupán a "felét" használták föl. A bélyegzők speciális használata, a kötéstáblák részletes technikai vizsgálata - fűzés, oromszegés, stb. - a további kutatás feladata lesz.
Minden jel arra mutat, hogy itt nemcsak a megrendelő személye miatt állunk különleges darabbal szemben, hanem kompozicionális és technikai okok miatt is. A Psalterium kötése több szempontból határeset. Kapcsolatban áll az architektonikus díszű táblákkal, jóllehet nem az; rokona a korai II. Ulászló-kori kötéseknek, de bélyegzői nem utánmetszések; rajzának színvonala gyengébb a Mátyás-címeres kötésekénél, a bélyegzők viszont azonosak. Arra is példa ez a kötés - amit józan ésszel eddig is sejteni lehetett -, hogy a Bibliotheca Corvina kötésein többen dolgoztak. A kötések stiláris eredetét azonban továbbra is homály fedi, a történet vége - hová lettek a corvinakötések egyesbélyegzői röviddel (?) Mátyás halála után - szintén felderítésre vár.2
A Psalteriumnak mindössze két díszlapja van, a fol. 1r és a fol. 5r. Az első címlapon a Cassianus-mester - a budai miniátorműhely egyik legjelentősebb festője - köréből származó kódexek miniatúradíszét látjuk viszont, természetesen változtatásokkal (67. kép). A lap alján ötvösművű - gyöngysort és ékköveket magába foglaló - koszorú közepén látható a püspök címere. A párizsi Cassianus-kódex 22v és 40r lapján láthatók hasonlóképp ékköves gyűrűimitációk, [16] a müncheni Beda-corvina [17] címlapján pedig a gyöngyök. Két páncélos vitéz kíséri két oldalról ezt a tárcsát, szabadon maradó kezükkel egy-egy lófejpajzsra támaszkodva. A heraldikailag bal oldalién a Nagylucsei-címer, a másikén - az előkelőbb helyen - csupán ornamentális dísz. A szélesebb, jobb oldali keretsáv építménye vázaelemekből áll össze, amelyek pereméről gyöngysorok és ékszerek - gyöngyös foglalatú ékkövek - függnek, a bőségszarukon madarak állnak; az építmény tetején fáklyát és pajzsot tartó puttó áll; voltaképp maga is a kandeláber része, feje fölött lobogó lángnyelves tűztartó tányérral. A másik díszlapon alul két tritón tartja az imádkozó Dávid királyt ábrázoló, gyöngykeretes tondót; jobb oldalon karikára erősített szalagon fegyverek, gyümölcskosár és bőségszaruk függnek - közöttük Góliát levágott, véres fejének képe -, alul ovális pajzsban a Nagylucsei-címer, fölül pedig halványzöld tabula, benne pentimentóban V[R?E?]A-felirattal, amit VR(banus) E(piscopus) A(griensis)-ként oldott fel a szakirodalom (68. kép). [18]
Mindkét lap festéstechnikai megoldásai is nagyon karakteresek. Az első levelet - itt kezdődik a bevezetés - aranyfüst keretbe fogott, ragyogó kobaltkék alapú széldísz veszi körül; a kék intenzív fedőfesték, amelyen ecsetarannyal modellált indák és levelek kanyarognak; a leveleket, virágokat hígan felhordott lazúrszínekkel - bordóval, sárgászölddel, világoslilával - festették ki. A D(avid) iniciálé alapja sötétvörös, az aranyos betűtörzs körül kobaltkék és halványzöld levelek hajladoznak. Az ötödik levélen a lapszéldísz alapja vastagabban fölhordott, fedőhatású bordó, amelynek dekorációját az első levélen is használt színekkel és ecsetarannyal alakították ki.
A miniátort - amint erre utaltam - már jó ideje a Cassianus-mester körébe helyezi a kutatás. A Psalterium 1906-os felbukkanása óta sokat foglalkoztatta a művészettörténet-írást. Ennek a magyar megrendelő személyén kívül főként a festés kiemelkedően magas színvonala volt az oka. A miniatúrákat első ízben André de Hevesy utalta a Cassianus-mester körébe (1911), [19] legrészletesebben pedig Hoffmann Edith elemezte őket (1929). A viszonylag hamar megfogalmazott felismerés azóta sem változott: a Psalterium festői dísze a budai miniátorműhely munkája, amelynek mesterei Észak-Itáliából érkeztek Budára az 1480-as évek utolsó harmadában. [20]
Az első - korábban jött, de az 1490-es évekig működő - mestercsoport Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost kódexeit készítette az 1480-as évek elejétől, s Francesco Castello de Mediolano neve kapcsolódik hozzájuk. Jelenlegi ismereteink szerint ezek a miniátorok közepes színvonalon, [21] s nem a királyi könyvtár számára dolgoztak; e tudásunk persze lehet a véletlen működésének eredménye is. Mindenesetre az e stíluskörbe vonható egyetlen mű, a müncheni Aristeas-corvina [22] címlapjának Mátyás-címerét az ún. első címerfestő - vagyis az a szerény képességű miniátor, aki a készen szerzett kódexekbe belefestette Mátyás címerét - alkotta; s azt is ki kell emelnünk - ez ugyanis egyáltalán nem köztudomású -, hogy a királyi címer alatt egy másik rejtőzik, így festett dísze nem az uralkodó megrendelésére készült. A Biblioteca Vaticana Cod. Urb. Lat 110. jelzetű Missaléjának [23] egyik rétege kapcsolódik még ide, amely igen szoros kapcsolatban áll a Mátyás-graduáléval. [24] Az 1480-as évek vége felé érkezett "második lombard hullám"-ot a Cassianus-mesterrel - vagy, ha az azonosítás helytálló, a madocsai apáttal, Zoan Antonio Cattaneóval - fémjelezhetjük. Ez a mester kiemelkedő dekorátortehetség volt; a Cassianus-mester és köre munkái a királyi könyvtár kódexeit és ősnyomtatványait díszítik - valamint Nagylucsei Orbán Psalteriumát. A csoport összetartozását már Csontosi János felismerte, s a kódexek miniatúráit Budára lokalizálta, végül azonban Hoffmann Edith és Balogh Jolán dolgozta ki pontos összefüggéseiket századunk húszas éveiben. [25] Megállapításaik nagyjából érvényesek ma is.
Hoffmann Edith ismerte fel azt, hogy a Nagylucsei-Psalterium két lapját nem maga a Cassianus-mester festette, vagyis nem az a miniátor, aki a névadó kódex címlapját, vagy a fol. 3r H(ac)-iniciáléját festette. [26] Az az elbűvölő könnyedség, önfeledt virtuozitás, ami ezeket a lapokat magasan az átlag fölé emeli, nem jellemző a Psalterium festett díszére. Ennek mégoly lendületesen festett indái és virágai is kissé nehézkeseknek tűnnek fel a Cassianus-mester sötét pentimentók fölött fuvalomként lebegő, csipkeszerű élfényekkel modellált növényi ornamentikája mellett. De azért ez a kéz is ott dolgozott ebben a pazar díszkódexben: a Cassianus-kódex fol. 15r, fol. 40r, fol. 77v díszlapjai, vagy a fol. 22v D(e)-iniciáléja biztosan a Psalterium mesterének a munkája (69-70. kép). A színek, a rajz azonosak; maguk az antikizáló motívumok - mitológiai lények, bőségszaruk, építészeti elemek - pedig általános jellemzői ennek a bizonyos lombard-budai keverékstílusnak.
A Cassianus-kör kódexeinek és ősnyomtatványainak miniatúrái 1490 körül készültek. Maga a névadó kódex Mátyás halálakor épp munkában volt; címlapja éppenséggel teljes egészében - az előrajzzal együtt - II. Ulászló számára készült. A müncheni Beda-corvina, a Holkham Hall-i Evangelistarium (71. kép) és a párizsi Aristotelés-corvina címlapjain II. Ulászló címere látható, ezek azonban jól láthatóan átfestett címerek; nem beszélve a Mátyás-emblémákról és az átfestett névbetűkről. A velencei Averulinus-corvina 1489-ben készült, s ugyanebben az évben kelt Budán Bakócz Tamás címereslevele is, amelynek festett díszét okkal utalták a Cassianus-mester körébe. [27] Nagyjából ezek az időhatárai a Nagylucsei-Psalterium készülésének is; az aranyozott bőrkötés - amely későbbi kell legyen a miniatúráknál - 1489/1490 körül készült. Az, hogy Bakócz Tamás neve ugyanebben az összefüggésben felmerül, nem a véletlen műve.
3
Nagylucsei Orbán azon kevés püspök-hivatalnok közé tartozott, akiben Mátyás király hosszú ideig, mindvégig megbízott. [28] Pályafutása bő két évtizede alatt egyre magasabb - olykor kifejezetten bizalmi - posztokra került. Pozsony megyei jobbágycsaládból származott. 1468-ban jelent meg először neve a királyi adminisztrációban, jegyzőként. Ernuszth János kincstartó familiárisa lett (1470), 1472-től alkincstartóként szolgált, végül, 1479 és 1490 között ő volt a kincstartó, a király legfontosabb pénzügyi szakembere. Hivatali beosztásaival párhuzamosan az egyházi ranglétrán is egyre magasabbra emelkedett. 1472-ben budai olvasókanonok, 1473-1474 között e mellett esztergomi Szent Tamási prépost. 1474-ben a székesfehérvári Szent Miklós-káptalan prépostja, 1481-ben pedig győri püspök lett. 1487-ben átkerült az egri püspökség élére, s e tisztét haláláig (1492) betöltötte. 1487-ben Mátyás rábízta a bécsi püspökség adminisztrációját is, és a király bizalmára - egyben bizalmatlanságára - jellemző, hogy 1487-ben, a Szapolyai Imre halálával megüresedett nádori tisztséget is Nagylucseivel helyettesíttette. Világi karrierje, vagyis az, amit az udvari adminisztrációban elért, s aminél magasabbra kevesen emelkedtek, fölülmúlta egyházi pályafutását - bár javadalmait, a kor gyakorlatának megfelelően, világi hivatala fizetsége gyanánt kapta. 1490-ben Mátyás halála után nádorhelyettesként Nagylucsei Orbán hívta össze a királyválasztó országgyűlést. Jóllehet ő is azok között volt, akiket Mátyás megesketett arra, hogy halála után Corvin Jánost támogatják a trón megszerzésében, hamarosan Ulászló pártjára állt több, Mátyás kreálta püspökhöz hasonlóan.
A budai udvar itáliai humanistái, Galeotto Marzio és Antonio Bonfini is megemlékezett személyéről, ezért alakja kissé plasztikusabban rajzolódik ki, mint csupán a száraz okleveles adatokból lehetséges volna. Galeotto szuperlatívuszokban írt róla, kiemelte, hogy megterhelő kincstartói tiszte mellett járatos volt a tudományokban, ha kellett vitatkozott, érvelt - egyáltalán: olvasott ember volt. Bár a toposz ismerős - a vita (szümposzion) közben a nagyember (király, érsek, püspök stb.) könyveket hozat elő, s ezekből idézve bizonyítja igazát, a művelt résztvevők álmélkodása közepette -, az mégis jól látszik, hogy kik közé sorolták Nagylucseit az olasz humanisták. Jól, közelről kellett ismernie Mátyás all'antica műpártolásának gyökereit, s kiváltképp a római Corvinusoktól való származás legendáját: alkincstartója az a Bornemisza János volt, aki a Pannonia és Dacia területén talált "hollós" római érmeket és kámeákat - mint a Corvinusok folyamatos ittlétének bizonyítékait - megmutatta az udvari történetírónak Budán.
Bonfini, akárcsak Galeotto Marzio, kiemelte a püspök Mátyáshoz való rendíthetetlen hűségét. Úgy tetszik azonban, hogy Beatrix királynéval is jóban volt; amikor 1484-ben kis híján elcsapta Nagylucseit a király, maga a királyné is szót emelt érte, 1490-ben pedig Beatrix - tartva Corvin János haragjától - egy időre az egri püspök budai házában húzta meg magát.
Mi sem természetesebb tehát, mint hogy éppen Nagylucsei Orbán Psalteriuma készült a budai királyi miniátor- és könyvkötőműhelyben. A püspök nemcsak az udvar magas rangú tagjaként szembesült a nagy király all'antica műpártolásával, egyáltalán a király grandiózus mecenatúrájával, hanem kincstartóként tevékenyen részt is vett benne, kapcsolatba kerülve a mesterekkel, közvetítőkkel, kereskedőkkel. Adataink vannak például arról, hogy a budai palota új ciszternájához szükséges ólmot hogyan szerezte be Eperjesről - e ciszterna építése a reneszánsz függőkerthez, a hortus pensiléhez kapcsolódott. [29] Arról, hogy all'antica stílusban bármit is épített volna a maga számára, ma még nincs adatunk. A győri püspökvár bejárata fölött ott látható a másfél évtizeddel ezelőtt feltárt Nagylucsei-címer, Ernuszth Zsigmond pécsi püspökével együtt; az illuzionisztikusan festett, "sakkozott" falmező tetején all'antica, zöld babérkoszorúba vannak foglalva a címerek. [30] Nevével kapcsolják össze a győri püspöki rezidencia gótikus kápolnáját (1487), és úgy tetszik, magának a székesegyháznak az átépítése is az ő nevéhez fűződik. [31] Egerbe átkerülve ugyancsak ő volt az, aki elkezdte a székesegyház új, kápolnakoszorús - romjaiban is lenyűgöző - szentélyének kiépítését, [32] és székesfehérvári kisprépostként is építkezett, mert több kőcímerét ismeri a kutatás a városból. [33] Úgy tűnik fel, mintha szenvedélye lett volna az építkezés. Budán két háza is volt, s mindkettőt átépíttette, amint ezt írásos adatokból tudjuk. [34] Egri püspöki pecsétjének körirata antikvabetűs (1487) [35], Budán keltezett címereslevelének (1480) kezdősora szintúgy (72. kép). [36] A pápai Curiához benyújtott kérelmeit - a kor szokásának megfelelően - díszesen miniáltatta Rómában. [37] Ezek, ha nem is képviselnek különösen magas színvonalat, a korabeli római reneszánsz könyvfestészet koinéjához tartoztak.
Könyvtárának több darabját is ismerjük; ezek között liturgikus és kánonjogi könyvek, antik auktorok és olasz humanisták művei egyaránt akadnak. Díszítésük is különböző színvonalú és stílusú. Két ősnyomtatványát ismerjük: bibliáját címere díszíti (73. kép), [38] decretálisába is csupán címerét festette bele, némi reneszánsz növényi ornamentika kíséretében (74-75. kép). [39] A Marsilio Ficinónak Platón Lakomájához írott kommentárjait tartalmazó, szerény díszítésű kötet talán azzal azonos, amelyet Ficino Janus Pannoniusnak küldött (76. kép); egy hasonlóképp szerény miniálású Plinius-kódex szintén Nagylucsei humanista érdeklődésére, műveltségére utal (77. kép). [40] Úgy tetszik, ezek "használati" könyvek voltak, olvasásra, forgatásra szánták őket. Liturgikus könyvei díszesebbek lehettek, legalábbis az a kettő, amit újabban nevéhez kapcsolnak, reprezentatív kiállítású munka. Az egyik egy szolidan kifestett Antifonálé (pontosabban a belőle származó töredékegyüttes), amelyet Aggházy Mária a székesfehérvári Szent Miklós-templom számára készült műként határozott meg (78-79. kép), [41] a másik az ún. Sobieski-hóráskönyv, az a pompázatos, gótikus luxuskódex, amelyet ma Windsorban őriznek, s amely a benne található Nagylucsei-címerek szerint ugyancsak az ő tulajdonában volt (80-83. kép). Az, hogy a Sobieski-hóráskönyvet a középkorban Magyarországon őrizték, szintén a komoly - jóllehet idehaza negyedszázada visszhangtalan - tudományos felfedezések közé tartozik. Nem a magyar miniatúrafestészet szempontjából persze, hanem amiatt, hogy egy ennyire pazarul díszített imakönyvet itt használtak. Ezen túlmenően - és most ez az igazán fontos - meg kell állapítanunk, hogy a püspök címerét és a körülötte lévő all'antica növénydíszt ugyanaz a kéz festette bele a kódexbe, amelyik a Pozsonyban őrzött decretálisba is. Ez pedig csak Magyarországon történhetett, mert a decretális Koberger-nyomtatvány, kiadói kötésben, egyszerű (kiadói?) gótikus miniálással, a hóráskönyvet pedig aligha Koberger forgalmazta. A lap alján látható, arany tallérokkal kerített, szimmetrikusan szétcsapódó akantuszlevelekből összeállított növényi ornamentika rutinos festő munkája, kezétől azonban más miniatúrát egyelőre nem ismerünk. Azt, hogy ez az 1425 körül készült, igen gazdagon miniált imakönyv miképpen került Nagylucseihez, a jövendő kutatás feladata kideríteni. [42] Írásos adatunk van még egy nyomtatott, miniált missaléról is, amelyet Nagylucsei unokaöccse, Fodor (Crispus) István 1492-ben az egri székesegyháznak adományozott. [43]
E kötetek - kódexek, nyomtatványok - véletlenszerűen fennmaradt együttese Nagylucsei Orbánnak nemcsak a szellemi, hanem a művészeti érdeklődéséről is nagyon gazdag képet rajzolnak - pontosabban fogalmazva: egy nagyformátumú személyiség szellemi arcképét teszik ismét elevenné. A művek egyik része használati könyv volt, a püspök nem megrendelte, csupán birtokolta őket; díszítésük esetleges: egyszerű, kiadói miniálású, kiadói kötésű könyvek. Ezeket forgatta. A szédületesen gazdagon illuminált Sobieski-hóráskönyv - amit persze nevezhetnénk Nagylucsei-hóráskönyvnek is - már-már szinte gyűjteményi darab, tulajdonjeggyel ellátott kincs, igazi cimélia. Az antifonále teljes egészében gótikus - meglehetősen közepes kvalitású - könyvfestészeti alkotás, templomi karkönyv, amelyet a főpap egyháza használatára szánt. A Psalterium viszont mindezekkel ellentétben kívül-belül az itáliai reneszánszot reprezentáló pompás luxuskódex, és teljes egészében Nagylucsei Orbán számára készült. Rendkívüli fontosságát ez adja. A kincstartó-püspök sokarcú, sokösszetevőjű műpártolásának ma ez az egyetlen, teljes egészében reneszánsz emléke.
4
A Mátyás kori all'antica művészet egyik legtöbbet vitatott kérdése a reneszánsz elterjedése Magyarországon. A királyi műpártolás - a szó szoros értelmében vett maecenatura - legitimációs eszközként használta föl az új típusú itáliai művészetet, ez mára nyilvánvalóvá vált: a király uralkodásának utolsó éveiben - a trónutódlás kérdésében, Corvin János személyének elfogadtatásában - kiemelkedő fontosságú lett az ókori Corvinusokkal való azonosság demonstrálása, minden eszközzel, beleértve a művészeti propagandát is. A királyi könyvtár szerepe is átértékelődött ebben az időszakban. Mátyás műpártolása - abban is antikizálás - elsősorban hatalmi célok szolgálatában állt. [44] Hogy a gótikus művek miképp tagozódtak be, miként kaptak új értelmet ebben a kontextusban, azt ma még éppoly kevéssé tudjuk fölmérni, mint azt, hogy a király uralkodásának első felében milyen volt az új itáliai művészethez való viszonya. [45] Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ekkor még nem volt mindenben - az itáliai művészet pártolásában kiváltképp nem - példaadó a királyi udvar. Vitéz Jánosnak és körének, az Itáliát megjárt főpapoknak aligha volt szükségük Mátyás útmutatására. Fordítva annál inkább.
A nyolcvanas években új jelenséggel találkozunk: a budai udvar olykor minden mértéket fölülmúlni látszó antikizálásának művészeti példái rendre föltűnnek az udvar fő tisztségviselőinél is. Ilyen Báthory Miklós váci püspök rezidenciájában a budai balusztrádok mása, vagy az - ami ekkor még Itáliában is luxusnak számított -, hogy majolika-padlócsempékkel burkoltatja a padlatot; [46] közéjük tartozik Giovanni Dalmata diósgyőri márványoltárának ismeretlen személyű püspöki megrendelője, [47] vagy Kinizsi Pál, aki nagyvázsonyi várába készíttet Madonna-domborművet Budán [48] - s közéjük tartozik Nagylucsei Orbán Psalteriuma is, amely miniatúradíszét, pazar kötését tekintve tökéletes replikája a Corvina legfényesebb köteteinek. A helyzet teljesen megváltozott Vitéz és Janus Pannonius korához képest; Báthory Miklós és Nagylucsei Orbán vagy Bakócz Tamás - a jövő embere - még ha volt is humanista műveltsége, [49] az udvari művészet mechanizmusa szerint követte az uralkodói példát. Úgy tetszik, a késői Mátyás-kor volt az, ami az all'antica művészet Jagello-kori elterjedésében alapvető szerepet játszott. Ennek magyarországi alakulásáról, okairól azonban ma még igen kevés tényszerűt tudunk, közép-európai hatásának mozgatóiról talán még kevesebbet. [50]
Nagylucsei Orbán mindjárt az új korszak kezdetén meghalt. Reprezentatív, alakjával díszített síremlékét - bronzból és vörösmárványból - unokaöccse készíttette el az egri székesegyházban. [51] Az pedig, akinek műpártolásán lemérhető a királyi példa egész életre szóló hatása - az imitatio és az aemulatio kettősségében -, Bakócz Tamás lett, az, aki mindkét püspökségében Nagylucsei Orbán közvetlen utóda volt.
Mikó Árpád
[1] Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Cod. Lat. 369. Bartoniek E., Codices Manu Scripti Latini I, Codices Latini Medii Aevi. Budapest 1940, No. 369. Először ismertette Schönherr Gy., Nagylucsei Orbán zsoltároskönyve a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában. Magyar Könyvszemle 14 (1906) 193-210.
[2] Régi magyar könyvkötések. Végh Gyula színes rajzaiban. Budapest 1936, 7-18; Hunyady J., A magyar könyvkötés művészete a mohácsi vészig. Budapest 1937, 38-55; Sz. Koroknay É., Magyar reneszánsz könyvkötőműhelyek. Kiállítási katalógus. Budapest 1966-1967, 15-21, 46-47, 54-58., X-XIX. tábla; Sz. Koroknay Éva katalógustételei: Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541. Ausstellungskatalog. Schriftleitung: Klaniczay, Tibor-Török, Gyöngyi-Stangler, Gottfried. Wien 1982, Kat.-Nr. 436-446; Művészi könyvkötések régen és ma. Kiállítási katalógus. Szerk. Rozsondai Marianne-Szirmai János. Budapest 1986, 24-25; Rozsondai M., Magyar gótikus és reneszánsz könyvkötések. In: Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Kiállítási katalógus. Szerk. Mikó Árpád-Takács Imre. Budapest 1994, 454-455.
[3] Képét lásd: Rozsondai i. m. 2. kép (453.); Csapodi, Cs., The Corvinian Library. History and Stock. Budapest 1973, No. 405; Bibliotheca Corviniana 1490-1990. Kiállítási katalógus. Szerk. Földesi Ferenc. Budapest 1990, 115. sz.
[4] Képe: Mathias Corvinus und die Bildung der Renaissance. Hrsg. Ernst Gamillscheg, Brigitte Mersisch. Ausstellungskatalog. Wien 1994, Abb. 27; Csapodi i.m. (3. j.) No. 637.; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 86. sz.
[5] Bartoniek i. m. (1. j.) No. 160.
[6] Csapodi i. m. (3. j.) No. 108.
[7] Vö. Pannonia Regia i. m. (2. j.) XI-3. sz.
[8] A bécsi 930-as jelzetű Hieronymus-corvina (Csapodi i. m. (3. j.) No. 330; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 70. sz.) szövegének másolását scriptora 1488. október 19-én fejezte be; ezt követően - 1489 folyamán - miniálta a kötetet Gherardo és Monte di Giovanni Firenzében, majd eljutott Budára, ahol - 1490. április 6. előtt - bekötötték. Képe: Mathias Corvinus i. m. (4. j.) Abb. 27.
[9] Csapodi i. m. (3. j.) No. 173; Mazal, O., Europäische Einbandkunst aus dem Mittelalter und Neuzeit. Graz 1990, Kat.-Nr. 87; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 63. sz; Csapodi Cs.-Csapodiné Gárdonyi K., Bibliotheca Corviniana. Budapest 19904, CCXXI. tábla.
[10] Csapodi i. m. (3. j.) No. 640.
[11] Csapodi i. m. (3. j.) No. 220. sz; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 79. sz; Csapodi-Csapodiné i. m. (9. j.) XXX. tábla.
[12] Csapodi i. m. (3. j.) No. 314; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 184. sz; Csapodi-Csapodiné i. m. (9. j.) CCXIV. tábla.
[13] Csapodi i. m. (3. j.), No. 81; Bibliotheca Corviniana i. m. (3. j.) 43. sz. Képe: Matthias Corvinus i. m. (2. j.) Kat.-Nr. 441.
[14] Meg kell jegyeznem, hogy a Biblioteca Apostolica Vaticanában őrzött Cyrillus-corvina középdíszének rajza legalább ennyire darabos, bár a folyondár egyenletesen tölti ki a közép- és a sarokdíszek felületét. Utóbbiak közepén viszont a beugró, konkáv forma épp az ellenkezője a Psalterium erőteljesen kiszögellő díszítőmotívumának - vagyis, ismerve a kötések tervezőjének gondolkodását, ez a két motívum ugyanaz. Csapodi i. m. (3. j.) No. 143; képe: Csapodi-Csapodiné i. m. (9. j.) CLIII. tábla.
[15] A méretek azonosak, s az egyes részletek szabálytalanságai is - pl. a tölcsérvirág kelyhe bal oldalának elvékonyodása, a nagyobbik tulipán osztójának finom S hajlása, alsó szirmának enyhe aszimmetriája, a hatágú palmetta bal alsó levelének kidomborodása stb. - azonosnak látszanak.
[16] Csapodi i. m. (3. j.) No. 154.
[17] Csapodi i. m. (3. j.) No. 108; Csapodi-Csapodiné i. m. (9. j.) CXII. tábla.
[18] Hoffmann E., Régi magyar bibliofilek. Budapest 1929, 127.
[19] Hevesy, A. de, Les miniaturistes de Mathias Corvin. [II.] Klny. Revue de l’Art Chrétien 1911, 115.
[20] Hoffmann E., Nagylucsei Orbán könyvtárának maradványai. Magyar Bibliofil Szemle 1 (1924) 166-167; Hoffmann E., A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának illuminált kéziratai. Budapest 1928, 101-102; Matthias Corvinus i. m. (2. j.) Kat.-Nr. 426; Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítási katalógus. Budapest 1985, 140. sz. (Zentai Lóránd)
[21] Wehli T., Franciscus de Castello Ithallico Budán. In: Pannonia Regia i. m. (2. j.) 411-412.
[22] Csapodi i. m. (3. j.) No. 53; Csapodi-Csapodiné i. m. (9. j.) CXVI. tábla
[23] Csapodi i. m. (3. j.) No. 891.
[24] Csapodi i. m. (3. j.) No. 830; Soltész Z., A Mátyás-Graduále. Budapest 1980; Medvigy M., A Mátyás-Graduále egyik miniatúrája és az Ábrahám-ikonográfia. Művészettörténeti Értesítő 48 (1999) 215-218.
[25] Hevesy, A. de, La Bibliothèque du roi Matthias Corvin. Paris 1929, 33-35; Balogh J., Adatok Milano és Magyarország kulturális kapcsolatainak történetéhez. Budapest 1928, 27-29; Hoffmann i. m. (18. j.) 86-96.
[26] Hoffmann i. m. (18. j.) 128; Berkovits I., Magyar kódexek a XI-XVI. században. Budapest 1965, 70.
[27] Hoffmann i. m. (18. j.) 88-95; legutóbb összefoglalóan: Balogh J., Mátyás király és a művészet. Budapest 1985, 299-303. Lásd még: Hoffmann i. m. (18. j.) Wehli Tünde szerkesztésében és kiegészítéseivel, Budapest 1992, 247-254.
[28] Mályusz E., Az egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest 1971, 182; Bónis Gy., A jogtudó értelmiség a középkori Magyarországon. Budapest 1971, 46-47; Sugár I., Az egri püspökök története. Budapest 1984, 183-190; Kubinyi A., A kincstári személyzet a XV. század második felében. In: Mátyás király 1458-1490. Szerk. Barta Gábor. Budapest 1990, 67-68 (eredeti megjelenése: 1957); Köblös J., Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók korában. Budapest 1994, 305-306; Kubinyi A., Mátyás király és a magyar püspökök. In: Kubinyi A., Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Budapest 1999, 83-86; Soós F., Magyarország kincstartói 1340-1540. Budapest 1999, 46-47.
[29] Feuerné Tóth R., A budai vár függőkertje és a Cisterna Regia. In: Magyarországi reneszánsz és barokk. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Galavics Géza. Budapest 1975, 11-54.
[30] Lővei, P., Der mittelalterliche Turm der Bischofsburg zu Győr und seine Fassade. In: Konservierung und Restaurierung von verputzten Mauerflächen. Vorträge des Symposiums mit Denkmalpflegern aus der Republik Ungarn und der Bundesrepublik Deutschland in Seeon vom 15.-20. November 1987. Arbeitsheft 45. Bayerisches Landesamt für Denkmalpflege, München 1990, 19-24; Lővei, P., Fassaden mit gemalter Quaderung bei Profanbauten des mittelalterlichen Ungarns. In: Putz und Farbigkeit an mittelalterlichen Bauten. Hrsg. Hofrichter, Hartmut. Marksburg/Braubach 1993, 85-96;
[31] Balogh J., A művészet Mátyás király udvarában. Budapest 1966, I, 699/45; Boros L., A győri székesegyház. [Budapest 1985,] 7, 20; vö. az előző jegyzettel!
[32] Détshy M., Az egri várszékesegyház építéstörténetének okleveles adatai. Művészettörténeti Értesítő 13 (1964) 2.
[33] Lővei P., Római és középkori kőfaragványok 18. századi rajzai a Ferences Levéltárban. Pavilon 2-3 (1990) 9., 4. kép
[34] Balogh i. m. (31. j.) 267, 699/45.
[35] Matthias Corvinus i. m. (2. j.) Kat.-Nr. 550.
[36] Schönherr Gy., Nagylucsei Orbán címereslevele. Turul 16 (1898) 66-68.
[37] Budapest, Magyar Országos Levéltár, Dl. 19.345. és Dl. 25.275. Radocsay, D., Illuminierte Renaissance Urkunden. Acta Historiae Artium 13 (1967) 218.
[38] Soltész Zné., Garázda Péter, Nagylucsei Orbán és Szatmári György ismeretlen könyvei. Művészettörténeti Értesítő 7 (1958) 120-122., 3. kép
[39] Pozsony, Univerzitná Kniľnica, Inc. 289. (Kotvan, I., Inkunábuly na Slovensku. [Martin] 1979, č. 297.) Mikó Á., Hoffmann Edith: Régi magyar bibliofilek. Hasonmás kiadás és újabb adatok. Szerk. Wehli Tünde. Budapest 1992. [recenzió] Művészettörténeti Értesítő 44 (1995) 144. és 2. kép; a Koberger-kötésekhez vö.: Rozsondai M., Anton Koberger működése és a Koberger-kötések problémája. Budapest 1978.
[40] Hoffmann i. m. (18. j.) 128-130.
[41] Szépművészeti Múzeum, Grafikai Osztály, ltsz.: 1940/3510-3521. Aggházy, M., Liturgische Fragmente im Museum der Bildenden Künste in Budapest. Codices Manuscripti 8 (1983) 30-37. Vö. Berkovits i. m. (26. j.) 52-53, XXII. t.; Hat évszázad könyvdíszítései, miniatúrái. Kiállítási katalógus. Szerk. G. Aggházy Mária. Budapest 1966, 38-40. sz.
[42] Szabó Gy., Nagylucsei Orbán imádságoskönyve. Új Látóhatár 1964, 385-392.
[43] Hoffmann i. m. (18. j.) 126
[44] Marosi E., Mátyás király és kora a művészettörténeti irodalomban. Korunk (Harmadik Folyam) 1 (1990) 442-443; Szakály F., Királyi mecenatúra, államháztartás és politika Corvin Mátyás Magyarországán. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv halálának 500. évfordulójára. Budapest 1990, 322-328; Kulcsár P., A Corvinus-legenda. In: Mátyás király 1458-1490. Szerk. Barta Gábor. Budapest 1990, 17-40; Marosi E., A mecénás neveltetése. Ars Hungarica 21 (1993) 24-32. Ritoók-Szalay, Á., Der Humanismus in Ungarn zur Zeit von Matthias Corvinus. In: Humanismus und Renaissance in Ostmitteleuropa vor der Reformation. Hrsg. Eberhard, W.-Strnad, A. A. Wien 1996, 157-171; Mikó, Á., Mathias Corvinus - Mathias Augustus. L’arte all'antica al servizio del potere. In: Cultura e potere nel Rinascimento. Atti del IX Convegno internazionale (Chianciano-Pienza 21-24 luglio 1997), a cura di Luisa Secchi Tarugi. Firenze 1999, 209-220; Ritoókné Szalay Á., A Corvinus-legenda és a régészeti emlékek. In: Történelem - Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Kiállítási katalógus. Szerk. Mikó Árpád-Sinkó Katalin. Budapest 2000, 258-261. (sajtó alatt)
[45] Vö.: Marosi E., A gótikus művészet Mátyás király udvarában. Mátyás király humanistái. In: Magyarországi művészet 1300-1470 körül. Budapest 1987 (A magyarországi művészet története, 2), I, 109-112; Marosi i. m. (44. j.) 24-32; Marosi E., Mátyás király udvari művészete: stílus és politika. Korunk (Harmadik Folyam) 9 (1998) 4-11.
[46] Pest megye régészeti topográfiája. A váci és a szobi járás. Szerk. Torma István. Budapest 1993, 299-300., 60. tábla; Koppány T., A váci vár reneszánsz kőfaragványai. In: Váci könyvek 7. (Új sorozat) Vác 1994, 175-191; Tettamanti S., A váci vár. In: Váci könyvek 7. (Új sorozat) Vác 1994, 110., 33. tábla.
[47] Balogh i. m. (27. j.) 245-249; Röll, J., Giovanni Dalmata. Worms 1994, 128-130., Abb. 136-138.
[48] Balogh i. m. (27. j.) 243-244. A faragvány anyaga nem homokkő, hanem márga; az, hogy 1490 után készült volna, csupán feltételezés.
[49] Horváth J., Az irodalmi műveltség megoszlása. Magyar humanizmus. Budapest 19442, 178-179; Gerézdi R., A levélíró Váradi Péter. In: Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Budapest 1968, 83, 103; Csapodi Cs., Bakócz Tamás, a humanista. Irodalomtörténeti Közlemények 87 (1983) 59-66; Ritoókné Szalay Á., Humanista veszprémi főpapok. In: Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században. Veszprém 1996, 90-97.
[50] Vö.: Białostocki, J., The Art of the Renaissance in Eastern Europe. Hungary, Bohemia, Poland. Oxford 1976, 73-88; DaCosta-Kaufmann, T., Court, Cloister, City. The Art and Culture of Central Europe 1450-1800. London 1995, 29-50; Marosi, E., Die Corvinische Renaissance in Ungarn und ihre Ausstrahlung in Ostmitteleuropa. In: Humanismus und Renaissance in Ostmitteleuropa vor der Reformation. Hrsg. Eberhard, W.-Strnad, A. A. Wien 1996, 173-187.
[51] Détshy i. m. (31. j.) 2; Kozák K.-Sedlmayr J., Az egri vár középkori kőtára. Eger 1987, 25., 50-51. kép; Lővei P., Középkori bronz sírlapok - konferencia Poznańban. Művészettörténeti Értesítő 48 (1999) 185.
|
Országos Széchényi Könyvtár |