SZÍNHÁZ ÉSZAKI FÉNYBEN
Észt és finn színjáték magyar színpadon
Országos Széchényi Könyvtár, 2005. október 13. – 2006. február 19.

A látogatók 2005. október 14-étől egészen a következő év februárjának 19. napjáig tekinthették meg a finn és az észt színház magyarországi fogadtatását bemutató gazdag anyagot. A kiállítás létrehozói a színházi előadások élményét szerették volna feleleveníteni a Nemzeti Könyvtár és más, hazai és külföldi színházi gyűjtemények dokumentumai és műtárgyai segítségével.
Az immár az Európai Unióban is amolyan finnugor közösséget alkotó három ország nemzeti könyvtárának együttműködésével készült kiállítás 2004 őszén Tallinnban debütált, majd Észtország több városában volt látható. 2005 tavaszán Helsinki közönsége tekinthette meg az anyagot, mely visszatért az alapötlet megszületésének helyszínére, az Országos Széchényi Könyvtárba.
Az előadásokról készült fényképeket, műsorfüzeteket, a színházi szövegpéldányokat, kottákat, az alkotók munkáját, személyiségét feltáró leveleket, valamint a leglátványosabb díszlet- és jelmezterveket, bábokat és mozgókép-dokumentumokat láthatták kiállításunkon.
Felidéztük a finn-magyar és az észt-magyar színházi kapcsolatok történetének legjelentősebb előadásait, a leghíresebb vendégeket.

A történet 1880-ban kezdődött, amikor a magyar színházi közönség megismerhette a legnagyobb finn színésznővé emelkedő Ida Aalberget, aki egy magyar népszínmű parasztlányka-szerepében lépett fel a pesti Népszínház színpadán. Sikert aratott, s ez fontos volt mind a finn színház, mind a magyar–finn kapcsolatok számára. A magyar színpadok első észt vendége Ella Ilbak táncművésznő is különleges, kiemelkedő előadó volt. A hazai közönség kezdeti ismerkedését az egzotikus, távoli nemzetek színházával a mélyebb megismerés időszaka követte, melynek motorja, mint oly sok más színházi újításnak, Németh Antal volt, a Nemzeti Színház igazgatója. Az ő vezetői korszakában került színre hazánkban az első észt színmű. A háborúba fordult Európában, Észtország bekebelezése és Finnország megtámadtatása nyomán a nyelvrokonok iránt felébredt érdeklődés és szolidaritás irodalmi estekre, hangversenyekre és a színházak nézőterére gyűjtötte az Északiakra kíváncsi nézőket. Ezek az évek emelték színpadra a magyar olvasók körében Vikár Béla remekbe szabott szecessziós fordításában ismertté vált finn népköltészeti alapú hőseposzt, a Kalevalát.

A második világháború után átrendeződött Európában a magyarok és a finnek, valamint a magyarok és az észtek kulturális és színházi kapcsolatai sok érdekes előadást eredményeztek a magyar színpadokon.

1969 és 1972 között a budapesti Thália Színház Kazimir Károly rendezésében bemutatta a Kalevala színpadi változatát több külföldi helyszínen is, mely első ízben dolgozta fel a finn nemzeti eposz teljes történetét. 1971-ben azután Tartuban a Vanemuine Színházban Epp Kaidu nehéz színházi feladatra vállalkozva megrendezte a magyar klasszikust, Madách Imre romantikus drámai költeményét, Az ember tragédiáját. A magyar nézőkre az észtek vendégszereplése alkalmával revelációként hatott az újszerű, lendületes előadás. A sok színházi produkció a finnek és az észtek drámáit a magyar színi-élet természetes részévé tette, s ma, az utóbbi évtizedek új kísérletei nyomán friss szellemű, újszerű együttműködések eredményeit is láthatjuk színpadainkon.
A színpadi bemutatók és bemutatkozások 1880-ban kezdődött sorozata is folytatódik, s az Országos Széchényi Könyvtárnak az észt és a finn színjátszás magyarországi történetét dokumentáló kiállítása azzal zárult, hogy a nézőtereken követhető történet nem ért véget.

A kiállítást rendezte és az ismertető szöveget írta: Sirató Ildikó
Munkatársa: Both Magdolna

Vissza