A MI FÜRDŐINK
Színházi élet a monarchia magyar fürdőhelyein
Kiállítás a Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár folyosóján
1998. június 23. – 1999. január 30.

1900. május 4-én a fővárosban, a híres orfeum palotájában – mely ma is áll, és mint mozi csalogatja a szórakozni vágyók ezreit –, az Uránia Tudományos Színházban dr. Hankó Vilmos kolozsvári egyetemi tanár „A mi fürdőink”-ről tart előadást – amint az ebben a tudományokat és közkeletű modern ismereteket bemutató színházban dívott –, vetített képekkel és a kor legújabb találmányának, a mozgófilmnek a segítségével. Az izgatott nézők láthatták néhány másodpercre a hullámzó Balatont is. (Itt vetítették le egyébként az első, vagy legalábbis az egyik legelső, megkomponált, híres színészek közreműködésével készült rövidke filmet, melynek szövegét Pekár Gyula írta: A táncot.)
Ekkorra a fürdő (akárcsak a sokkal később kialakuló tavi és tengeri lubickolás, vagy mint a Balatonban vagy az olykor ma is veszedelmes Dunában való úszás), nemcsak amolyan különleges csodabogaraknak, furcsa arisztokratáknak volt kedvelt időtöltése, mint Wesselényi vagy Széchenyi, hanem a gyógyulni vágyó és ráérő, módosabb közönség úri kedvtelésévé is vált.
De így volt ez a hegymászással, sőt a komolyabb kirándulással is. Nagyobb utakra nemigen vállalkoztak, a cipszereket leszámítva, kik már a 17–18. században is jelentősebb számban rótták a Magas-Tátra bérceit (ezzel az 1850-es évekre népszerűsödő nyugati alpinistákat messze megelőzve); csak a 19. század végére vált, némi meglehetős gúny és értetlenség mellett is népszerűvé a turizmus, természetesen ez is a Felvidék tehetős polgárainak s a magyar városi értelmiség néhány tagjának s részben egy-két arisztokratának a kezdeményezésére vagy példája nyomán.
A fürdők előbb közönséget vonzottak magukhoz: a módosabb, kikapcsolódni, nyaralni járó, vagyis a szóval hajdan megegyező „fürdőre menő” réteg erősödtével majd ennek a „finom” közönségnek válik igényévé, hogy különösképp az esős napokat valahogy átvészelje: az idő ilyetén elütésére szolgálhatott egy alkalmi faszínház is. Általában nem valami magasztos kultúrigény honosított meg ideig-óráig ezeken a helyeken színészetet. Többnyire ilyen s nem valami magasztos cél vezérelte a fürdőigazgatóságot, hogy egy-egy évadra, vagy csak néhány hétre szerződtessen egy vidéki színtársulatot. Ez alól bizonyos fokig a József nádor által „Magyarország díszé”-nek nevezett Balatonfüred sem kivétel. Mégis, a magyar fürdők ezen gyöngyszeme a magyar színháztörténet legelőkelőbb helyét foglalja el, hisz Kisfaludy Sándor jóvoltából, s az előkelő fürdővendégek bőkezű adományaiból itt épült fel a harmadik önálló kőszínház, mely 1831. július 2-án, Kisfaludy Nemzeti Ének című prológusával nyílt meg.

S ha kissé meghökkentő is első hallásra, a túlparti Szántódon játszották a világ első frakkos Hamletjét! „A királyné abroncs-szoknyában s koronás fején szalmakalappal jelent meg a színen, míg a király megszemélyesítőjén ócska huszárdolmány feszült, amelyet egy pandúr közbenjárására az öregbíró obsitos veje adott kölcsön. Polonius csíkzöld mellényben, fekete szarvasbőrnadrágban s vörös kordován csizmában parádézott. Maga Hamlet pedig fekete frakkban jelent meg, mely a helybeli kocsmáros tulajdona és egy lengyeltóti szabó remeke volt.” (Ez még abban a korhadt deszkaházban történt, melyből az egyik hirtelen támadt szélviharban a közönség fejvesztve menekült, attól félve, hogy a rozoga építmény kártyavárként zúdul rá.) A híres színészek, színésznők, mint Szerdahelyi József, Déryné és a többiek mellett ma már Füredtől elválaszthatatlan két közismert és kedves, állandó nyaralója, Laborfalvi Róza, s különösen férje, Jókai, ki érdekes módon Az aranyemberben a téli Balatont írta meg, csodálatos elevenséggel, mit Eötvös Károly szerint sohasem látott. S a magányra vágyó, csendes kora őszi vízben úszó főhősben Wesselényi alakja dereng föl. De ne feledjük – Hankó 1900-as előadásához igazodva –, hogy eredetileg – már több mint száz évvel korábban –, ide sem ám a tó vize vonzotta a vendégeket, hanem a híres füredi savanyúvíz:

Isza ezen Vizet mind Füred, mind Arács,
Fő Rend, Úr, Közép Nép, kőmives, úgy mint Ács,
Veszprém, Szala, Somogy, Fejérvár, Tolna, Bács,
Vass, Sopron, Baranya, Győr, Honth, Ghymes és Gács."
"Ez már fel öltözöt, a' maz most öltözik,
Ez a kútra siet, amaz már töltözik,
Azon eret vágnak, emezt köpölőzik,
E' Sétál, a' Tántzol, ez Kádba költözik."

E szép sorokat Fejér Antal, „Nemes Heves, és külső Szólnok törvényessen egybe kaptsoltt megyéknek Tábla Birája” 1777 Szent Jakab havában vetette papírra, „A’ Savanyú viznek Fördő Tornáczában.”
Magyarország és Erdély fürdői most egy helyen! A Balaton-part mellett a Felvidék régi fürdőinek – talán a legpatinásabb Pöstyén, majd Stubnya, Trencsénteplic, Bártfafürdő – bemutatása után egy újabb, magaslati üdülőcsoport, a tátrai, Ó- és Új-Tátrafüred kap helyet, mondhatni szoronkodik a többi mellett, mely utóbbiak nevüket ama fent emlegetett Füredről nyerték, s mely szó jelentése talán nem is a fürdésből, hanem esetleg a fürjes szóból ered. Azért egy-két nyugatabbi hely is szerepel színes képeslapon vagy kis fürdőkalauzon, Tarcsafürdő és Hévíz, majd Erdélybe látogatunk, Tusnádra és Szovátára, s aztán a délebbi tájak jönnek, Herkulesfürdő s a többiek, néhány metszetes, rajzos kotta s díszes képesalbum segítségével, s a színlapok tömkelegével.

Az a sok elénk táruló hely mind, mind a maga nemében páratlan szépségű és gyógyhatású, honnan a természeti szépségben való gyönyörködés és a remek, vidám társaságon kívül a könnyedebb, szórakoztatóbb vígjátékok, operettek sem maradhattak el, mint az 1902. december 20-án a Népszínházban bemutatott, mondhatni azóta is közkedvelt Huszka-operett, a Bob herceg. S ugyan sok más fürdőhellyel ellentétben legjobb tudomásom szerint Szovátán – ezen az egyik legújabban, a 19. század második felében földcsuszamlással keletkező meleg, sós vizéről híres fürdőn, mely Jászai Marinak is igen kedvelt pihenőhelye volt – Bob herceg sosem járt, a fürdőközönség mégis becsempészte. 1904-ben egy öltözőkabin oldalán ez a vers jelent meg:

"Szovátán hej, van három sós-tó
És mindenikben víz elég,
A tóban úszkál sok bájos nőcske
S a férfi szíve majd elég,
Gömbölyü vállak, formás lábak
Keltenek forró, édes vágyat . . .
Hát még amit elrejt a tó
A bűvös-bájos Medve-tó!"

Blaha Lujza balatonfüredi nyaralójában

A kiállítást rendezte és az ismertető szöveget írta: Kis Domokos Dániel

Vissza