Segítség nehéz időkben

Thallóczy Lajos a magyar történelem és tudománytörténet eddig jobbára méltatlanul elfeledett, érdemeihez képest homályban maradó alakja.

Mint a közös Pénzügyminisztérium tisztviselője, tudós munkásságával részt vett nemcsak a Monarchia balkáni politikájának alakításában, hanem a modern értelemben vett albán – és részben a bosnyák – nemzettudat kialakításában is. Kutatásai, forráskiadványai a 19. és a 20. század legnagyobb magyar Balkán-szakértőjévé avatják. Stílusa nem száraz, unalmas, hanem – egyéniségének megfelelően – lebilincselő, szórakoztató. Leveleit néha vitriolba mártott tollal írja, ám furcsa módon – ez teljesen egyéni nála – mégsem bántó ez a vitriol.

Nem véletlenül dedikált neki Gárdonyi Géza a következő szavakkal: „Thallóczy Lajosnak, az egyetlen goromba embernek, aki akkor kedves, ha goromba.” – A tudós, a közös minisztériumi főtisztviselő, a bécsi magyarok egyik kiemelkedő vezetője ugyanis a szó legnemesebb értelmében volt különc és bohém, a vidám bécsi Büzértanya vezetője, mely Büzértanya – amúgy – a következő magyar történészgeneráció kinevelője és a magyar szellem megtartója volt Bécsben.

A bohém, vitriolos felszín alatt Thallóczy gyakorló katolikus volt, harmadrendi ferences, éjjeliszekrényén tartotta és naponta olvasta a Bibliát. Amikor Budapestre érkezett, elsőnek mindig szülei sírját kereste fel, de ezt nem tette köztudás tárgyává.

Politikai hitvallása – Magyarország akkori, a Monarchiában elfoglalt státuszát, távlati lehetőségeit, fejlődését tekintve – tömör és logikus: Magyarország, a magyar nemzet és a dinasztia között érdekegyezés áll fenn. A háború kitörésekor egyik levelében írja:

„„...Hát várjuk a bonyodalmak kifejlődését. Úgy látszik most megfordítva. Amint régen a hunok segítői voltak a gótok, és az igaz, hogy az utolsó időt letudva híven szolgáltak nekik, most mi vagyunk a germánok előőrsei. Ez se valami szép szerep, de jobban járunk vele, mint a muszkákkal és a Balkánnal, mert az mindig hazudik. A német durva, de becsületes.”

A háború alatt sokan fordultak hozzá segítségért, mert tudták, hogy nemcsak befolyása, de szíve is van. Óvakodott attól, hogy levelei által esetleg csüggedést okozzon, de a háború kimenetelét illetően az – idő előrehaladásával – egyre kevésbé voltak illúziói. Jelen válogatás nem véletlenül kapta címét – ott segített, ahol tudott, rendszerint nem eredménytelenül. A levelezés hű tükör: egyszerre van jelen az emberi tragédia, a korszellem, a tartás és a humor.