Antonio Bandirali kiállítás nyílik az OSZK-ban

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/06/13

Dante Isteni színjátékának világába vezet az a vizuális és egyben belső utazás, amelyre Antonio Bandirali fotóművész hívja látogatóit az Országos Széchényi Könyvtár kiállításán. Az itáliai fotográfia jeles képviselője Dante művének képekbe öntött „fordítását” kísérelte meg elkészíteni. Ezt részben valós tájak fotografálásával tette, hiszen felkereste azokat az azonosítható helyszíneket, amelyeket az olasz mester, ha mégoly szűkszavúan is, de megemlít művében. Bandirali a táj esszenciáját kereste, azt a többletet, amely évszázadokkal ezelőtt sajátos ihletést adhatott a költőnek. Fotói mégis szubjektív interpretációk – nem is lehetnek mások. Ám rajtuk keresztül vezet az út számára az Isteni színjáték sorai mögött megbúvó transzcendens valóság megtapasztalásához. E tapasztalatból építkezett a művész, amikor a tájfotográfiák mellett megalkotta absztrakt kompozícióit, a lélek utazásának színek és fény által megformált, sajátos világát.

Az Isteni színjáték mellett Bandirali nagy ívű kísérletének másik ihletője a bibliai Teremtés könyve volt. A teremtés teljessége végül az emberben nyilvánul meg, aki képes szemlélni ezt a világot. Dante ezen a ponton pendant-ja a Teremtés könyvének, hét nap alatt bejárja útját, és föltárul előtte a teremtett világ mélysége és emelkedettsége, egészen ennek szívéig, a teremtő princípiumig.

A fotográfus nagy kérdése, hogy az inspirációkból kibomlott víziók hogyan fogalmazhatók meg képileg: nem illusztrálni, hanem ugyancsak teremtő aktussal elmondani valamit a világról. Antonio Bandirali fotográfiai eljárásai a kozmológiai, már-már természettudományos képalkotástól a természet „egyszerű” ábrázolásáig terjednek. Erős, de nem erőszakos képalkotó. Nyitva hagyja számunkra az utat saját vízióink megteremtéséhez.

A kiállítást az Isteni színjáték néhány régi kiadása, valamint Babits Mihály Dante-fordításának eredeti kézirata teszi igazán különlegessé.

Várjuk Önöket szeretettel a kiállítás megnyitójára, melyet 2013. június 13-án 18 órakor tartunk könyvtárunk Dísztermében.

A kiállítás 2013. június 13-tól szeptember 3-ig tekinthető meg.

Meghívó