A mesterséges intelligencia etikai vonatkozásai címmel 2025. március 25-én folytatódik a Könyvtártudományi Szakkönyvtár rendezvénysorozata.
A Könyvtártudományi Szakkönyvtár megrendezi a Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozat hetedik rendezvényét.
A könyvtárak jövője a mesterséges intelligencia és automatizáció világában
2. rész: A mesterséges intelligencia etikai vonatkozásai
A mesterséges intelligencia (MI) napjaink egyik legnagyobb hatású technológiai újítása, amelynek a mindennapi életben és a könyvtári tevékenységben való használatát is több aspektusból érdemes megvizsgálnunk. Egy háromrészes sorozatot szentelünk ezért ennek a témának a Könyvtárosok dolgozószobájában.
A második MI-témájú kerekasztal-beszélgetésre meghívott szakértőink a mesterséges intelligencia társadalomra gyakorolt hatásairól fognak eszmecserét folytatni. Igyekszünk a beszélgetés során körbejárni a téma jogi, etikai, gazdasági és ökológiai aspektusait, és megkérdezzük szakértőinket arról is, hogyan látják a könyvtárak szerepét ezek vonatkozásában.
Résztvevők:
Gondos Gábor könyvtáros (MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Megőrzési Osztály)
Takács Viktor László mesteroktató (Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Módszertani és Üzleti Digitalizáció Intézet, Agrár- és Üzleti Digitalizáció nem önálló Tanszék)
Dr. Szilágyi Róbert docens (Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Módszertani és Üzleti Digitalizáció Intézet, Agrár- és Üzleti Digitalizáció nem önálló Tanszék)
Időpont: 2025. március 25., kedd 15.00 óra.
Helyszín: MNMKKK OSZK, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár olvasóterme
(1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6., Budavári Palota F épület). [2]
Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Jelentkezési határidő: 2025. március 25., kedd 12 óra.
Regisztráció: https://oszk.hu/regisztracio-konyvtarak-jovoje-2 [3]
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Kapcsolódó tartalmaink:
Közgyűjteményi szakkönyvtárak a 21. században [4] – Könyvtárosok dolgozószobája 1.
RDA a nagyvilágban és itthon [5] – Könyvtárosok dolgozószobája 2.
Zöld könyvtárak [6]– Könyvtárosok dolgozószobája 3.
Könyvtárosok dolgozószobája 4. Közgyűjteményi digitalizálás – online tartalomszolgáltatás [7]
Links:
[1] https://oszk.hu/sites/default/files/Konyvtarosok-dolgozoszobaja_7_250325_FB.jpg
[2] https://www.google.hu/maps/place/Orsz%C3%A1gos+Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi+K%C3%B6nyvt%C3%A1r/@47.4954231,19.0370263,17z/data=!3m1!4b1!4m6!3m5!1s0x4741dc3d2cbe10bd:0x95a7b3e3f4b9f737!8m2!3d47.4954231!4d19.0396012!16zL20vMDZycnls?hl=hu&entry=ttu&g_ep=EgoyMDI0MTEyNC4xIKXMDSoASAFQAw%3D%3D
[3] https://oszk.hu/regisztracio-konyvtarak-jovoje-2
[4] https://ki.oszk.hu/hir/konyvtartudomanyi-szakkonyvtar/kozgyujtemenyi-szakkonyvtarak-21-szazadban-konyvtarosok
[5] https://ki.oszk.hu/hir/konyvtartudomanyi-szakkonyvtar/rda-nagyvilagban-es-itthon-konyvtarosok-dolgozoszobaja-2
[6] https://ki.oszk.hu/hir/konyvtartudomanyi-szakkonyvtar/zold-konyvtarak-konyvtarosok-dolgozoszobaja-3
[7] https://ki.oszk.hu/hir/konyvtartudomanyi-szakkonyvtar/konyvtarosok-dolgozoszobaja-4-kozgyujtemenyi-digitalizalas-online
[8] https://oszk.hu/en/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek
[9] https://oszk.hu/en/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek-cimlapon
[10] https://oszk.hu/en/category/foszotar-es-pozicionalo/rendezvenyek