A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. június 26-án, csütörtökön 15 órakor tartotta meg Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozata tizenkettedik rendezvényét.
[1]
A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. június 26-án, csütörtökön 15 órakor tartotta meg Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozata tizenkettedik rendezvényét.
Évadzáró beszélgetésünkön arra kerestük a választ, hogy milyen kapcsolat van a könyvtárosok és az irodalmárok között. A kérdés megválaszolásához olyan résztvevőket hívtunk meg, akik egyszerre űzik mindkét hivatást. Szó volt arról, hogy mennyiben hasonlít vagy éppen tér el a könyvtáros és az irodalmár gondolkodásmódja, miért van ennyi könyvtáros, aki művészetekkel is foglalkozik, és némi ízelítőt is adtak résztvevőink a saját munkáikból. Mindehhez vendégzenészek biztosították a kíséretet.
A beszélgetés résztvevői Dancs Szabolcs, a Central European Library and Information Science Review főszerkesztője, költő; Istók Anna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatóhelyettese, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkára, író, költő; Szegedi-Szabó Béla, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, költő, író, drámaíró volt. A zenei részeket pedig Dancs Milán énekes, gitáros, Péter János fuvolista (Firkin zenekar) és Takács Tünde oboista biztosította.
[2]
[3]
[4]
[5]
A mostani alkalom – az évadzárás apropóján – egy kötetlenebb jellegű beszélgetés volt, amelynek során egy-egy elhangzott kérdés után a vendégeink felolvastak a műveikből. Az irodalmi betéteket gyakran valamelyik meghívott zenész játéka színesítette. Alább, ízelítő gyanánt, egy-egy, az eseményen elhangzott verset olvashatnak a meghívott vendégeinktől.
A teljes beszélgetés hamarosan megtekinthető lesz az OSZK YouTube-csatornáján. [6]
Istók Anna: Atomok tánca
Mint szerenádkor diáknak dobott borosüveg
A kifeszített pokrócot,
Úgy görbíted meg bennem a teret.
Egyre kisebb leszek.
Mint egymásnak csapódó elemi részecskék,
Véletlen ütközünk.
Üveg nem tört soha,
Mi hullunk darabokra.
Mint felejtés gravitációja vonzza
A közénk szorult szilánkokat,
Úgy merülsz el bennem
Tehetetlen.
Dancs Szabolcs: utolsó stációk
hiába vettem fel legszebb kockás zakómat
ő nem jött el,
mondják,
ruhája sincsen hasonló alkalomra
körbeáll vendég, moderátor:
szívem kalapál, kalapácsol,
pontosan tudom, mit is cselekszem
feszülő csendben,
a mikrofon előtt,
mintha kérdené,
miért hagyták el őt
pedig ő nem jött,
közben a vendég
szemében látjuk
az elárvult emelvényt
alatta egy hoszteszt:
ki tudja, kit sirat?
elárvult teremtést?
anyát? engem? fiat?
„mindegy is, bármi történt:
három napig legyen
hír egy közösségi felületen!”
Szegedi-Szabó Béla: Delft látképe
Futottam tovább,
hogy ne halljam
a nyüzsgő piac zajait,
a fogatlan kofák kiáltozását,
a sóvár koldussereg nyöszörgését.
Futottam,
hogy találjak
végre egy pontot,
amely kerek,
akár a kőlabda,
akár a birs.
Csak egy fejkendős asszony
állt nekem háttal a mozdulatlan parton,
a csatorna borús vizét nézhette,
a piacról menekült oda ő is.
Aztán fölöttünk a hétköznapi ég
nehéz sajtbúrája kinyílt,
derengeni kezdett
valami opálszürke lépcső,
végső kijárat.