2024. február 6-án Harkán és Bősárkányon járt Rózsa Dávid főigazgató az olvasásnépszerűsítő pályázat kapcsán.
Kívül-belül megújult a háromezres lélekszámú nyugat-magyarországi határmenti falu, Harka könyvtára.
Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, Rózsa Dávid, az MNMKK OSZK főigazgatója, Horváth Sándor Domonkos, a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér igazgatója, valamint Duschanek Péter polgármester méltatta a fejlesztést. Az átadás után a könyvtárat birtokba is vették a helyiek.
A felújításnak köszönhetően barátságos, korszerű közösségi tér alakult ki, amely az olvasás mellett az igényes időtöltés és a település kulturális életének központja is lesz.
Rózsa Dávid hangsúlyozta a kistelepülési könyvtárak fontosságát a könyvtári rendszerben, rámutatva, hogy hazánkban az ötezres lélekszám alatti településeken bonyolítják a könyvkölcsönzések több mint 10%-át. A nemzeti könyvtár ajándékcsomaggal is készült az ünnepi rendezvényre, amelynek kiemelkedő értékű darabja a Petőfi-versek kritikai kiadásának frissen megjelent utolsó kötete. Harka könyvtára az első az országban, amely állományába veheti a február 11-én bemutatandó művet.
Mindezek mellett a harkai egyike annak a 370 könyvtárnak, amely indult a Kulturális és Innovációs Minisztérium által indított, a nemzeti könyvtár szakmai partnerségével zajló Könyvtári Kihívás olvasásnépszerűsítő pályázaton.
Harkai látogatásunk után február 6-án Bősárkány felé vettük az irányt. A Győr-Moson-Sopron vármegyei kistelepülés néhány évvel ezelőtt teljeskörűen felújított könyvtárában zajlik az élet: a Könyvtári Kihívás pályázat keretében 2024 decemberében rekordszámú olvasó iratkozott be.
Németh Fáni könyvtárvezető elmondta, hogy elsősorban a helyi óvoda és iskola bevonásának köszönhető a megnövekedett érdeklődés. A gyerekek pecsételős játékban vesznek részt és gyűjtik igazolványukba az analóg lájkokat. A nemzeti könyvtár küldöttsége szintén értékes könyvajándékcsomaggal érkezett; Harka után a bősárkányi könyvtár kapta meg az országban másodikként a Petőfi-versek kritikai kiadásának 6., utolsó kötetét.
Hivatkozások:
[1] https://oszk.hu/sites/default/files/harka2.jpg
[2] https://oszk.hu/sites/default/files/IMG_3616.jpg
[3] https://oszk.hu/sites/default/files/harka3.jpg
[4] https://oszk.hu/sites/default/files/harka5.jpg
[5] https://oszk.hu/sites/default/files/harka4.jpg
[6] https://oszk.hu/sites/default/files/IMG_3835.jpg
[7] https://oszk.hu/sites/default/files/IMG_3815.jpg
[8] https://oszk.hu/sites/default/files/IMG_3808.jpg
[9] https://oszk.hu/sites/default/files/IMG_3875.jpg
[10] https://oszk.hu/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek
[11] https://oszk.hu/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek-cimlapon