Az OSZK programjai októberben. Körséták a pincétől a padlásig – Hogyan mosható a papír? – Suli a város felett: Tanárok éjszakája – Politikai gyilkosságok – Sosem látott Weöres Sándor kéziratok – Tárlatvezetések
Az október elsején nyíló tárlatunk a XVI. század közepétől az 1940-es évek elejéig nyújt válogatást a magyar India-utazók útleírásaiból, színes riportjaiból, és művészi alkotásaiból.
Október 3-án 16.30-tól Lábass Endrével és Várnagy Tiborral beszélgetünk Weöres Sándor és Illés Árpád alkotói együttműködéséről.
Az OSZK-ban 2011-ben megrendezett és 2012 nyarán a balatonfüredi Kisfaludy Galériában vendégeskedett Krleža-kiállítás 2013 őszén a Veszprémi Petőfi Színházban mutatja be KRLEŽA életművének magyar vonatkozásait és magyarországi fogadtatását, különös tekintettel a Glembay-drámatrilógia nagy sikerű korábbi magyar előadásaira.
A Könyvtári Intézet K2 Kísérleti műhelye tisztelettel meghívja Önt szeptember 25-i rendezvényére.
Szeptember 26-án indul a KönyvTÁRlat harmadik évada! Az őszt Molnár Ferenc „Játékos hazugságaival” kezdjük, majd egy igazi ritkaságot láthatnak az érdeklődők: az eddig meg nem fejtett, furcsa jelekkel írt, talán nem is valódi (?) Rohonci-kódexet.
Szeptember 20-tól már a 16 éves kortól is látogatható napijeggyel a könyvtár.
Az est során egymásra találhatnak a különböző online és offline játékosok, megismerhetik egymás játékkultúráját, illetve játékkutatókkal beszélgethetnek az őket érintő kutatások eredményeiről.
Az énekkar szeptember 13-i, budapesti fellépése után két francia városban is hallható lesz.
Weöres Sándor és Illés Árpád alkotói barátságának lenyomataiból készült kiállítással és szellemi együttműködésüket bemutató pódiumbeszélgetésekkel kezdjük meg Weöres Sándor születése 100. évfordulójának megünneplését.