Kétszáz éve született Szigligeti Ede

Printer-friendly versionPDF version
2014/03/13

2014. március 8-án ünnepeltük Szigligeti Ede születésének 200. évfordulóját.

A neves drámaíró, színpadi rendező, a Nemzeti Színház egykori direktora emlékének, kultuszának méltó ápolására szülővárosában, Nagyváradon egy teljes színházi évadot szenteltek, s havonta emlékeztek meg valamilyen formában a helyi teátrum egykori s mai névadójáról.

Az Országos Széchényi Könyvtár az egyik kezdeményezője, illetve kiemelt partnere volt a Nagyváradon zajló bicentenáriumi ünnepségsorozatnak.

Intézményünk Tudományos Igazgatósága a Szigligeti Színházzal együttműködve közös programokat, kerekasztal-beszélgetéseket, pódiumbeszélgetéseket szervezett és koordinált, s az évad végére egy hézagpótló közös kötetet is megjelentetett. A nőuralom című kötet a két intézmény közös kiadásában jelent meg, s Szigligeti Ede négy, többnyire ismeretlen vagy kevéssé ismert, súgópéldányokban fennmaradt művéből állt össze, A kötet anyaga az OSZK Színháztörténeti Tárában őrzött példányokból került ki. A kötet szerkesztője és sajtó alá rendezője Sirató Ildikó volt, munkatársa pedig Rajnai Edit.

A nagyváradi jubileumi évad sikeres összművészeti fesztivál („A Holnap után 2.”) keretében tetőzött. A nemzeti könyvtárat Boka László, az OSZK Tudományos igazgatója képviselte több rendezvényen is, illetve Sirató Ildikó szerkesztővel együtt bemutatták A nőuralom című kötetet. A nagyváradi teátrum kamarakiállítást és számos programot szentelt Szigligeti emlékének: Selmeczi György rendezésében bemutatták a Szigligeti című darabot. A nagyívű történelmi fikció kifejezetten erre az alkalomra született.
Az ünnepségek budapesti zárásaképpen 2014. március 13-án, csütörtökön a Nemzeti Színházban vendégszerepel a nagyváradi előadás, ezt megelőzően kiállításmegnyitóra és kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül.

A gyümölcsöző együttműködés elismeréseképpen a nagyváradi Szigligeti Színház emlékérmet és díszoklevelet adományozott az OSZK-nak: „a jubileumi évad során nyújtott kiváló együttműködésért”.

A nőuralom című kötet megvásárolható az OSZK könyvesboltjában!