KRLEŽA harmadszor

Printer-friendly versionPDF version
2013/09/24

Az OSZK Nemzeti Ereklyeterében 2011-ben megrendezett és 2012 nyarán a balatonfüredi Kisfaludy Galériában vendégeskedett Krleža-kiállítás 2013 őszén a Veszprémi Petőfi Színházban az AGÓNIA című előadáshoz kapcsolódva mutatja be KRLEŽA életművének magyar vonatkozásait és magyarországi fogadtatását, különös tekintettel a Glembay-drámatrilógia (Glembay Ltd, Agónia, Léda) nagy sikerű korábbi magyar előadásaira.

A 2013. szeptember 20-án megnyílt, Miroslav Krleža életművének magyar recepcióját bemutató összeállítást a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokához alkalmazkodva adaptálták az OSZK munkatársai – Mann Jolán, a kiállítás kurátora és Sudár Annamária, a kiállítás szerkesztője. Az eredeti kiállítás a tiszteletbeli magyar írónak is nevezett Miroslav Krleža halálának harmincadik évfordulójára készült, az ideivel pedig születésének 120. évfordulóját ünnepeljük. Részben ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva a kiállítással egy időben tekinthetik meg a nézők a színház Latinovits-Bujtor Játékszínében Krleža Agónia című drámáját, melynek parádés szereposztású és nagy sikerű magyarországi ősbemutatója 49 évvel ezelőtt volt a Madách Színház Kamaraszínházában.

Az ünnepi megnyitón Oberfrank Pál színigazgató és Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere, továbbá Gordan Grlić Radman Horvátország nagykövete, az OSZK nevében pedig dr. Boka László tudományos igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. A kiállítást Dömölky János kiváló és érdemes művész, Balázs Béla-díjas filmrendező nyitotta meg, aki a Glembay-trilógia 70-es évek második felében forgatott tévéfilmváltozatai után most a veszprémi Agónia-előadást rendezte meg.
A megnyitón közreműködött Veres Györgyné Petrőcz Mária, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola énektanára, akit Gáspár Dávid kísért zongorán, valamint Nagyhegyesi Zoltán, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, könyvtárunk 2007-es Nyugat-szavalóversenyének győztese.

Az ünnepség után Mann Jolán és Sudár Annamária mutatta be a tárlatot az érdeklődőknek.
Könyvtárunk A magyarul tudó horvát klasszikus – Miroslav Krleža című kiállítása 2013. október 13-ig tekinthető meg a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokban.

A Veszprémi Petőfi Színház honlapja a kiállításról.
A 2011-es kiállítás virtuális tárlata itt tekinthető meg.