A nagyváradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája

Printer-friendly versionPDF version
2011/10/17

Október 15-én a felújított nagyváradi Szigligeti Színház ünnepén mutatták be kollégáink új kötetét, majd nyitották meg azt a színháztörténeti kiállítást, amelyhez az OSZK szolgáltatott dokumentumokat. Az 56 év után ismét önálló magyar intézményként működő színházban kitüntetéseket is átadtak.

A színház emeleti előcsarnokában mutatták be az „Új templom – Régi oltár A nagyváradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája, 1900–2011" című kötetet, amelyet a nagyváradi színház zárkövéről és az alatta 111 évvel ezelőtt elhelyezett dokumentumokról írt Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, Tóth Zsuzsanna restaurátor (OSZK), illetve Nagy Béla helyi színháztörténész, a nagyváradi magyar társulat egykori irodalmi titkára.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk a munkatársaink által restaurált úgynevezett nagyváradi színházi „időkapszula” dokumentumai 2011. május 22-én tértek vissza Nagyváradra. A lelet 110 éves iratokat tartalmazott, melyek halaszthatatlan restaurálásra szorultak. Az iratok még tavaly augusztus végén kerültek könyvtárunkba, amelyre a felújítás alatt álló színházépület előcsarnokában bukkantak.

A színházépület átadásának 111. évfordulóját köszöntő ünnepen adta át a magyar teátrum menedzserigazgatója, Czvikker Katalin a Szigligeti Színház idei díjait. Dr. Boka László a restaurálási folyamatban nyújtott áldozatos munkáért, Tóth Zsuzsanna, az OSZK szakrestaurátora a magas szintű felújítási teljesítményéért vehette át a díjat, tizenegy egyéb kitüntetett mellett.

Délután a színház páholyzsebében nyitották meg a váradi színjátszás történetét bemutató kamarakiállítást, amelynek avatószalagját Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere és Dr. Boka László vágták el. A kiállítás, melyet könyvtárunk Színháztörténeti Tárának munkatársa, Dr. Rajnai Edit válogatott, a cseppben kívánja megmutatni a tengert, egykori színi plakátok, szövegkönyvek, fotográfiák és egyéb relikviák érzékeltetik a több mint 210 esztendős váradi magyar színjátszás rendkívüli gazdagságát.

Itt tekinthető meg az eseményről készült képes beszámoló.