Szőnyiné Szerző Katalin Szabolcsi-díjas!

Printer-friendly versionPDF version
2014/03/18

Szőnyiné Szerző Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának nyugalmazott osztályvezetője a „kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenységet” elismerő Szabolcsi Bence-díjban részesült. A díjat 2014. március 14-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a Szépművészeti Múzeumban.

A soproni születésű Szerző Katalin 1969-ben kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémia zenetudományi szakán, s már felvételi dolgozatának írása során kapcsolatba került az Országos Széchényi Könyvtárral: Legány Dezső tanácsára az 1856 és 1866 közötti kolozsvári sajtó zenetörténeti feltárását végezte el a Hírlaptárban. Diplomamunkáját Mihalovics Ödön operaszerzői munkásságának szentelte, majd egy szűk évtizeden át az MTA Zenetudományi Intézetének Magyar Zenetörténeti Osztályán dolgozott. A Legány-féle munkacsoport 1983-ban történt felszámolását követően előbb az MTA ösztöndíjasaként kutatott a Zeneakadémia könyvtárában, majd a Zeneműkiadónál helyezkedett el szerkesztőként, bekapcsolódva a Liszt-összkiadás munkálataiba is.

1989-ben az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának munkatársa lett, 1994 januárjától 2008. december 31-i nyugalomba vonulásáig az osztály vezetője volt. Az itt töltött éveit számos kiállítás fémjelzi: az 1991-ben a franciaországi Le Mans-ban társrendezőkkel létrehozott Haydn és az Esterházyak címűtől az 1993-as centenáriumi Erkel-kiállításon és a 2001-es bicentenáriumi Verdi és Magyarország címűn keresztül a 2007-ben a könyvtár Ereklyeterében bemutatott Himnusz-történeti tárlatig. Ugyanehhez az időszakhoz köthető többek között az ún. „Operabánya” feltárásának és rendezésének megindulása, az Erkel-operák forrásanyagának az MTA Zenetudományi Intézetével együttműködésben megvalósult digitalizációja, vagy a Zeneműtár hangarchívumának korszerű berendezésekkel való felszerelése a japán kormányzat támogatásával.

Az Országos Széchényi Könyvtárban végzett munkája mellett Szerző Katalin 1998 és 2002 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zenei Szervezetének titkári, majd 2002 és 2006 között elnöki posztját is betöltötte. Ezen kívül több szakmai szervezet tagjaként (Liszt Társaság), illetve elnökségi tagjaként (Erkel Társaság, Magyar Haydn Társaság) is jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy a nemzeti könyvtár Zeneműtárában őrzött források mennél szélesebb nyilvánossághoz juthassanak el. Szőnyiné Szerző Katalin 2006 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Szabolcsi-díjához további elkötelezett munkát és jó egészséget kívánva gratulálunk a könyvtár valamennyi munkatársa nevében!