Az OSZK és a Kriterion közös gondozásában megjelenő Kuncz Aladár-életműkiadás második kötete: Egy márványdarab

Printer-friendly versionPDF version
2015/07/06

Kuncz Aladár egybegyűjtött műveinek második kötetében az író kisepikai művei, illetve a publicisztika és a szépirodalom határmezsgyéjén született írásai olvashatók, továbbá itt kapott helyet egyetlen drámai kísérlete, a Csokonai Vitéz Mihály utolsó napjáról szóló egyfelvonásos színpadi játék is, melynek első változata szintén egy karcolat volt.

Filep Tamás Gusztávnak, a kötet gondozójának bevezető tanulmányából idézünk: „Kuncz novellái, tárcái sohasem jelentek meg önálló kötetben (publicisztikájából is csak annyi, amennyit a Pomogáts-válogatásokban megtalálunk). Kisepikájáról többnyire még a rajongói is azt mondják, hogy érdektelen, másodlagos, konstruált, legalábbis romantikus, s ezzel az ítélettel valószínűleg nem is érdemes vitatkozni. Mégis megéri (újra)olvasni ezeket a novellákat, karcolatokat.

Néhány éve Juhász Andrea – a megkerülhetetlen Kuncz-elemző, a Láng Gusztáv tiszteletére megjelent könyvben – tanulmányt szentelt a francia fogságból cipőtalpban hazaküldött – hazacsempészett – Egy márványdarab című, különös sorsú Kuncz-novellának, egyaránt bizonyítva önértékét és kapcsolatát a Fekete kolostorral. Nos, a Kuncz-novellák számbavétele azért is fontos, hogy tisztában lehessünk a fő mű, illetve az abban megjelenő prózapoétika, módszer, stílus – az életút végén megtalált forma – előzményeivel, kialakulásával. Talán általános vélemény az, hogy a fiktív, vagy közvetlenebbül epikus írásainál „igazibbak” azok, amelyekben fölismerhető a személyes élmény, amelyek referenciája egyértelműbb, azaz amelyeknek szembetűnő a dokumentumjellege és -értéke.”

A kötet adatai:
Kuncz Aladár: Egy márványdarab
Novellák, karcolatok, tárcák, jegyzetek, dráma
Kiadja az Országos Széchényi Könyvtár és a Kriterion Kiadó
Egybegyűjtötte és a szöveget gondozta: Filep Tamás Gusztáv és Varga Ágnes
Az előszót írta: Filep Tamás Gusztáv
(Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái, II., sorozatszerk.: Boka László és Filep Tamás Gusztáv)
ISBN 978 973 26 1112 8

A kiadvány hamarosan kapható az OSZK könyvesboltjában vagy megrendelhető az OSZK Kiadványtárától az alábbi elérhetőségeken: Budai-Király Tímea, Tudományos Igazgatóság Kiadványtár, Országos Széchényi Könyvtár; 1827 Budapest, Budavári Palota F épület; Tel.: 22-43-878, Fax: 20-20-804, email: kiadvanytar@oszk.hu