„Augustinus Moravus Olomucensis 500” - Új konferenciakötet az OSZK kiadványai között

Printer-friendly versionPDF version
2015/08/10

Új kiadvánnyal gazdagodott az OSZK tudományos köteteinek sora. Megjelent a morvaországi és közép-európai humanizmus egyik legfontosabb alakjáról, Augustinus Moravus Olomucensisről 2013 novemberében rendezett nemzetközi konferencia előadásainak szerkesztett változatait tartalmazó kötet, mely az ott elhangzott előadások szövegei mellett közli Augustinus Moravus költeményeit, Valentin Eck Augustinushoz írt Panegyricusát és az Augustinus életére, műveire és korára vonatkozó bibliográfiát is.

„Magyarországra már jelentős munkássággal a háta mögött érkezett: csillagászati kiadványok mellett Padovában írta és Velencében ki is adta Dialogus in defensionem poetices (1493) és De modo epistolandi (1495) című, az irodalmi műveltség szempontjából nem érdektelen könyvecskéit, melyekre a magyar kutatásnak illenék végre felfigyelnie, hiszen e műveket bizonyára olvasták Augustinus budai barátai” – olvasható Augustinus Moravus Olomucensisről Klaniczay Tibor tollából (A magyarországi akadémiai mozgalom előtörténete, Budapest, Balassi, 1993, 63.).

Augustinus Moravus Olomucensis („Olmützi Ágoston”, 1467–1513) a morvaországi és közép-európai (egyúttal magyarországi) humanizmus egyik legfontosabb alakja. Krakkói és padovai tanulmányok után 1496-tól II. Ulászló magyar és cseh király budai udvarában tevékenykedett a cseh kancellária szolgálatában.
Az Augustinus Moravus életével, tevékenységével foglalkozó cseh, osztrák, német és magyar kutatók 2013 novemberében – Augustinus halálának 500. évfordulója alkalmából – nemzetközi tudományos ülést tartottak. A konferencia az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete (MTA BTK ITI) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) együttműködésének eredményeképpen valósult meg, az OTKA, az NKA és a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával.
A kötet az előadások szerkesztett változatai mellett három függeléket is tartalmaz:


1. Augustinus Moravus költeményeit (latinul, teljes terjedelmükben, jegyzetekkel);
2. Valentin Eck Augustinushoz írt Panegyricusát (az első teljes terjedelmű közlés!);
3. Augustinus életére, műveire és korára vonatkozó bibliográfiát.
A könyvet a névmutató és színes illusztrációk sora zárja.

 

A kötet adatai:
Augustinus Moravus Olomucensis. Proceedings of the International Symposium to Mark the 500th Anniversary of the Death of Augustinus Moravus Olomucensis (1467–1513). 13th November 2013, National Széchényi Library, Budapest. Edited by Péter Ekler and Farkas Gábor Kiss. Budapest, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet – Országos Széchényi Könyvtár, 2015. 216 p. ISBN 978-963-200-636-9


A kötet tartalomjegyzéke