Elhunyt munkatársunk, Kohl Gyula

Printer-friendly versionPDF version
2018/10/12

Elhunyt munkatársunk, Kohl Gyula. A Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársa életének 61. évében október 9-én elhunyt.
Kohl Gyula (1957– 2018) a könyvkötő szakma elsajátítása után a Könnyűipari Műszaki Főiskolán szerzett papíripari üzemmérnök oklevelet 1979-ben. A könyv- és papírrestaurátor szakmát 2000-ben az Országos Széchényi Könyvtár tanfolyamán sajátította el, így régi ismerősként üdvözölhettük, amikor 2017 nyarán az OSZK-ba került dolgozni. Ezt megelőzően az MTA Könyvtára kötészetének volt csoportvezetője mint könyvtári restaurátor. Kiemelkedő szakmai munkája és problémamegoldó-képessége is segítette számos bonyolult, kihívásokkal teli feladat elvégzésében. Az MTA Könyvtára kötészetének megszűnésével került az OSZK Restauráló és Kötészeti Osztályára – áthelyezéssel.

Új környezetében hamar megtalálta a helyét, jól érezte magát, számíthattunk rá mint megbízható munkatársra. Szakmailag és a mindennapokban is tájékozott és segítőkész volt, aki jó csapatjátékosként a problémákat, a konfliktusokat mindig igyekezett békésen elsimítani.

Hónapok óta ismétlődő rosszullétei jelezték, hogy valami baj van az egészségével, most mégis megdöbbentett bennünket Kohl Gyula váratlan halála.

Emléke velünk marad!

Kohl Gyula temetéséről később intézkednek.