„303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz”

Printer-friendly versionPDF version
2019/03/11

 

Jelentősen bővült a MEK egyik oldalán elérhető lista, mely a Tarján Tamás irodalomtörténész által szerkesztett, 2009-ben megjelent „303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” című könyvben közzétett listának azokat az elemeit jeleníti meg, amelyek a Magyar Elektronikus Könyvtárban immár elérhetők. A lista jelenleg 86 tételt számlál, s az elmúlt bő fél évben tucatnyi új tétellel gyarapodott. Így például elérhető már Szabó Dezső: Az elsodort falu, Asbóth János: Álmok álmodója és Szomory Dezső A párizsi regény című műve, s nemrégiben tették közzé Déryné naplóját is.

A digitalizált példányok többsége első kiadás, amely az Internet Szolgáltatók Tanácsa, illetve a MEK Egyesület támogatásával készült el. A művek – a szkennelt oldalképek mellett – javított és újraszerkesztett szöveges formátumokban is letölthetők.

A Tarján Tamás által összeállított 303 tételt tartalmazó lista a moly.hu oldalán nézhető meg.

Mivel a listában található művek többsége még jogvédett, publikálásuk a MEK nyilvános gyűjteményében a közeljövőben nem várható.