Magyarországi magánkönyvtárak V. 1643–1750

A több évtizedet átívelő alapkutatás – a kora újkori Magyarország olvasmánytörténete levéltári forrásainak feltárása, nyilvántartása és kiadása – e forráskiadványa az 1750 előtti könyvjegyzékeket teszi közzé.

Mostani, Adattár 13/5. kötetünkben ismerős könyvjegyzékekre is akad a használó. A következetesség érdekében ebben a sorozatban minden olyan már kiadott és még nem kiadott könyvjegyzéket közlünk, amelyek 1751 előtti dátummal kerültek lejegyzésre. Így ebben a kötetben Bél Mátyás könyvtárának halála utáni összeírását újra kiadtuk. Ugyanígy a Holl Béla-féle anyaggyűjtést is, amely a szerző gyűjteményes kötetében (Holl 2000), is megjelent.

Ugyanakkor jelentős újdonsággal is szolgál ez a kötet. A Révay család könyvtörténeti ügyeivel Klára Komorová aktívan foglalkozik a szlovákiai Martinban. Az általa feltárt, ma is meglévő könyvanyag jól kiegészül az Adattár-kötetekben megjelent, a családhoz kötődő dokumentumokkal, most a Révay Judit szobájában lévő könyvek összeírásával (Galgóc, 1643). A 18. század első felében élt budai és pesti polgárok nyilván nulláról indultak a könyvek gyűjtésében. Ezek a hagyatékok persze nem nagyon mutatnak többet, mint a napi vallásgyakorlat könyveit, iskolai könyveket (Barbara Kraussin, 1741). Pécsi Erzsébet könyvkereskedő készlete (1740) jól elemezhető keresztmetszetet ad erről az olvasmányízlésről. A szakértelmiségnek természetesen gazdagabb gyűjteményei voltak (Szilády János, 1750). A 18. század első felének kanonoki, püspöki gyűjteményei átmeneti képet mutatnak abban a tekintetben, hogy jelentős régi anyagot tartalmaznak, de már a modern, kortárs teológiai áramlatok is feltűnnek a gyűjteményekben. Nyelvileg is gazdagabbak, a német és az olasz nyelv utat talál magának, és a francia tételek is feltűnnek az összeírásokban (Erdődy Gábor Antal, 1715; Luby István, 1743). A köznemesek, illetve magyar városi polgárok olvasmányai nem mutatnak modernizálódó képet: főként latin, néha magyar könyveket birtokoltak, kedvelt olvasmányaik a krónikás irodalom, jogi traktátusok, illetve (iskolai kiadású) klasszikus auktorok voltak (Szalay Ferenc, 1729; Matolcsi László, 1743; Kubinczky György, 1749). Ugyanakkor a jogi képzettséggel bíró Pongrácz Márton (1744) kiváló könyvtárat birtokolt. Igaz, jobbára 16-17. századi kiadásokat, de a jogi szakirodalmon túl jelentős (protestáns és katolikus) teológiai anyagot tudhatott magáénak, komoly filozófiai műveltsége is lehetett. Hasonlóan gazdag Reviczky János Ferenc könyvtára (1743), igaz, egy bécsi udvaritisztségviselőtől modernebb könyvanyagot várnánk. Legalább olyat, mint Batthyány Ádámtól (1750 körül), akinek szinte egészében kortárs, francia és német nyelvű olvasmányai voltak.

A kötet igazi újdonsága a cseklészi Esterházy-könyvtár katalógusa (1749), illetve Radvánszky László könyveinek összeírása (1750). Két komoly arisztokrata könyvtár, amelyek azonban tartalmilag nagyon különbözőek. Radvánszky a magyar történelem megírását ambicionáló értelmiségi kör tanácsait követve igazi hungaricumgyűjteményt hozott létre. Esterházy pedig egy modern, az uralkodást, a modern főúriéletet élő, európai arisztokrata olvasmányait szedte össze.

Az ismertető Monok István előszava alapján készült.