Két rendezvény a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekről

Printer-friendly versionPDF version
2022/07/11

 

Június végén Alicantéban, Spanyolországban került sor az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (European Union Intellectual Property Office, EUIPO) Datathon című rendezvénysorozatának befejező eseményére, amelyen az Országos Széchényi Könyvtárat és a Könyvtári Intézetet kollégánk, Dancs Szabolcs képviselte.

Az esemény záróakkordjaként a résztvevők egy szűkebb köre, köztük kollégánk, egy panelbeszélgetés keretében járták körül a szerzői jogi oltalom alatt álló művek digitális hozzáférhetővé tételének kérdéskörét, mindenekelőtt azt az újonnan bevezetett szerzői jogi rezsimet, amely a kereskedelmi forgalomban nem kapható művek örökségvédelmi intézmények általi digitalizálását és elérhetővé tételét kívánja egyszerűsíteni. Lásd erről blogbejegyzésünket.

A rendezvényen elhangzott, hogy az új szabályozás hatékony implementálásához szükség van a jó gyakorlatok számbavételére, egymással való megosztására, csakúgy, mint az egyes érdekeltek (jogtulajdonosi csoportok, kiadói szervezetek, jogkezelők, memóriaintézmények) közötti párbeszédre, a vonatkozó tevékenységek összehangolására.

Egy héttel az előbbi rendezvény után, július 5-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szervezett workshopot a Márai Sándor Művelődési Házban a kereskedelmi forgalomban nem elérhető (out-of-commerce, OOC) művek felhasználásáról. Az eseményen az előadók között az OSZK-t ezúttal is Dancs Szabolcs képviselte, aki az OOC-művek azonosításának gyakorlati kérdéseire hívta fel a figyelmet.