Eddig ismeretlen vers Kölcsey Ferenc digitalizált kéziratai között

Printer-friendly versionPDF version
2023/01/30

Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményének bicentenáriuma alkalmából a nemzeti könyvtár online közzétette Kölcsey Ferenc Kézirattárunkban őrzött autográf verskéziratait, valamint az általa és hozzá írott leveleket. A csaknem száznyolcvan ismert Kölcsey-versből száztizenöt kézirat vált ezáltal szabadon hozzáférhetővé a copia.oszk.hu weboldalon.

A digitalizált Kölcsey-kéziratok között egy eddig ismeretlen vers is szerepel, amelyet Földesi Ferenc, az OSZK Kézirattárának vezetője azonosított.

E publikálással nyitja meg a könyvtár a Copia című weboldal egy újabb gyűjteményét Művek címmel, amelyben a nemzeti könyvtár Kézirattárában őrzött klasszikus szerzők autográf műveit, kitüntetetten a verseket, majd a tanulmányokat, az esszéket és a beszédeket adja közre.

 

A költő családjának tulajdonában megőrződött Hymnust 1944-ben helyezte letétbe a nemzeti könyvtárnál a költő oldalági leszármazottja, László Magda. A második világháborút követően a könyvtár tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így került két jelentős kézirategység: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg, majd 22 lapnyi verskézirat az OSZK birtokába. Kölcsey nem füzetekben rögzítette a verseit, mint például Petőfi, hanem önálló lapokon, jellemzően bifóliókon. Ennek ellenére a kéziratcsomagok rendjét a szakemberek meg tudták állapítani, így a könyvtár az eredeti sorrendben őrzi őket. A két autográf kéziratcsomag a legautentikusabb része a Kölcsey-verskorpusznak, egyben a legnagyobb fennmaradt szövegegység is, a költő verseinek modern kiadásait elkészítő irodalomtörténészek alapvetően erre támaszkodhattak.

A közvetlenül hozzáférhetővé tett szövegek egyrészt a Kölcsey-oeuvre kiemelkedő darabjai, a Hymnus mellett olyan kiemelkedő történeti versek, mint a Zrínyi éneke (Zrínyi dala), Zrínyi második éneke, Fejdelmünk, hajh… (Rákóczi, hajh…); a családjának eredetére és történetére reflektáló szubjektív-történeti vers, a Kölcsey, másrészt a személyes, szubjektív versek (Hév naptól…, Csolnakon), illetve a nagyközönség körében szinte teljesen ismeretlen, meglepő darabok, mint például az Ifj. B. Vécsey Miklós Szathmármegye főispáni helytartójának beiktatására című epigramma latinul, vagy Kölcsey fordításai, mégpedig magyarról németre (Szemere Pál versei: Himfy, A boldog pár).

 

Az anyag különlegessége, hogy az irodalomtörténet előtt egy eddig ismeretlen Kölcsey-versszöveg is hozzáférhetővé válik. Földesi Ferenc filológus, a Kézirattár vezetője a kéziratok vizsgálata és ellenőrzése során egy eddig figyelemre nem méltatott kéziratlapon a hurokvonallal áthúzott szöveget publikálatlan, az irodalomtörténet előtt ismeretlen Kölcsey-verstöredékként azonosította. Első olvasatra úgy tűnik, hogy a verskezdemény Kölcsey Dobozi című versének tematikus, motivikus gyökere, Berényi címmel. Dolgozunk a vers szövegének teljes kibontásán és az életműben való elhelyezésén.

A verseken felül a könyvtár Kézirattárában őrzött Kölcsey-leveleket is megtekinthetik az érdeklődők a copia.oszk.hu weboldalon. A huszonkét fennmaradt küldemény olyan történelmi nagyságok számára íródott többek között, mint Eötvös József, Szemere Pál, Szalay László, Heckenast Gusztáv, Kossuth Lajos.

 

Az OSZK Kézirattára digitális szolgáltatása, akárcsak a 2021-ben közzétett Babits-levelek esetében, nem egyszerűen hozzáférhetőséget biztosít a nagyközönség, valamint az irodalomtörténész kutatók számára az ereklyeértékű kéziratokhoz, hanem a nemzeti kultúra pótolhatatlan kincseinek megőrzését is szolgálja. Régi kézirataink nem elhanyagolható hányadát a házilag készült tinták összetétele miatt a tintamarás veszélye fenyegeti. A vasgallusz tartalmú, erősen savas és fémionokat is tartalmazó tinták reakcióba lépnek a cellulózzal, és a savasság mértéke, valamint egyéb körülmények arányában elindul egy marási folyamat, amelynek akár a kézzel írt szöveg megsemmisülése is lehet a végeredménye. Ennek a veszélynek leglátványosabb példája éppen nemzeti himnuszunk kéziratán látható. A második lap égésnek tűnő sérülése ténylegesen tintamarás. Valamikor a 19. században, hosszú lappangása idején olyan tinta – és olyan töménységben – ömlött a lapra, amely néhány évtized alatt teljesen megsemmisítette a papír érintett részét.

Több évszázados irataink megőrzése érdekében a nemzeti könyvtárnak elemi kötelessége ezeket optimális körülmények között tárolni és elsődlegesen a fényhatásoktól megóvni. Digitális tartalomszolgáltatásunk, a Copia-oldal ezért bír nagy jelentőséggel: minden érdeklődő hozzáfér kiváló felbontásban a kéziratokhoz, anélkül, hogy ezeket a raktárak mélyéről elő kellene venni.