Rózsa Dávid előadása Pécsett

Printer-friendly versionPDF version
2023/02/22

2023. február 22-én a Baranya Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer pécsi szakmai napján adott elő Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója. Az előadás előtt Szöllősi Gréta, a Csorba Győző Könyvtár igazgatóhelyettese mutatta be a kistelepüléseknek nyújtott szolgáltatásokat és a tavaly végzett felhasználói igényfelmérés eredményeit.

 

A Rózsa Dávid által ismertetett országos adatsorok és grafikonok alapján a világjárványt követően visszaesés jellemezte a könyvtárhasználati szokásokat. Az utóbbi évben az összes korosztályt figyelembe véve pozitív változás figyelhető meg a személyes könyvtárhasználat területén, a fiatal korosztályok körében azonban nagy lemorzsolódás figyelhető meg. Ugyancsak fontos, hogy ezzel párhuzamosan évről évre növekszik azok száma, akik távolról veszik igénybe a könyvtári szolgáltatásokat.  

Előadásában az OSZK főigazgatója továbbá elmondta, hogy a nemzeti könyvtár a webarchiválást is nemzeti feladatként végzi; a figyelemmel kísért magyar vonatkozású kárpátaljai weboldalak száma ezer fölött jár. Elhangzott még, hogy az idei év fontos mérföldkő az OSZK életében, hiszen a hamarosan elkészülő piliscsabai archivális raktár 100 folyókilométeres polcrendszere jelentősen meghaladja jelenlegi három külső raktárunk kapacitását.

A pécsi rendezvény a Baranyai Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 2022-es díjainak átadásával zárult. Gratulálunk a díjazottaknak!