Bemutatták a Szapáry Gyula, a sokoldalú politikus című tanulmánykötetet

Printer-friendly versionPDF version
2023/03/30

 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében mutatták be 2023. március 30-án a Szapáry Gyula, a sokoldalú politikus című tanulmánykötetet, amely a tavaly novemberben megrendezett Szapáry-konferencia előadásainak gyűjteménye.

Szapáry Gyula Magyarország kilencedik miniszterelnöke volt, aki három különböző minisztériumi tárca vezetőjeként állandó és fontos szereplőként vett részt a kiegyezés kori politikai életben. Az életrajzi kiadvány egy hiánypótló mű. A kötetben található tanulmányok szerzői között tisztelhetjük két kollégánkat: Bárány Zsófiát és Klestenitz Tibort. Az Országos Széchényi Könyvtár a gyűjteményéből származó digitalizált illusztrációkkal is támogatta a kötet megjelenését.

Az eseményen a nemzeti könyvtárat a szerzők mellett Gerencsér Judit általános főigazgató-helyettes asszony képviselte.

 

Képgaléria

A rendezvény meghívója

 

Korábbi hírünk:

Szapáry Gyula gróf, a sokoldalú politikus – könyvbemutató

Kapcsolódó blogbejegyzésünk:

190 éve született Szapáry Gyula miniszterelnök, a sokoldalú politikus