Elhunyt egykori munkatársunk, Szilágyi József

A családtól kapott értesítés alapján megrendülten tudatjuk, hogy nyugdíjas kollégánk, Szilágyi József (Samu) életének 75-ik évében, 2023. április 11-én elhunyt. Temetése április 27-én 11 órakor lesz a diósdi temetőben polgári szertartás szerint.

Szilágyi József (kollégáinak akik ismerték és szerették, Samu) 1948. május 15-én született Nyírtasson. Már nagyon korán (15 évesen) munkába állt – ahogy önéletrajzában fogalmazott –, azért, hogy családjának anyagi támasza lehessen. Húszévesen, 1968. december 6-án került az Országos Széchényi Könyvtár Raktári Osztályára és két éves sorkatonai szolgálatát követően itt dolgozott 36 évig, 2007-es nyugdíjba vonulásáig.

Azt a nagy szakmai tudást, amellyel rendelkezett, autodidakta módon szerezte meg, és ezzel teljesen megérdemelten kivívta kollégái megbecsülését és vezetőinek elismerését. Kétszer, 1974-ben és 1978-ban is „Kiváló dolgozó” kitüntetésben részesült, és 1977. szeptember 1-jétől csoportvezetőnek nevezték ki. Feladatai közé tartozott a periodikaállomány helyrajzi nyilvántartásának gondozása, illetve az olvasószolgálati rendszerben a délutáni raktári műszak felügyelete.

1984-ben, a könyvtár budai Várba történő felköltözésekor „kulcsfontosságú szerepet töltött be, teljesítménye ösztönzően hatott munkatársaira”– olvasható az 1985-ben kapott újabb kitüntetésének indoklásában. Szuperrevizorként ugyancsak fontos részt vállalt az 1995-ös állományrevízió lebonyolításában.

Szilágyi Samu közvetlen felettese, Milhoffer Alajos, a Raktár Osztály egykori osztályvezetője így jellemezte őt egy 1983-as minősítésében:
„Az a ritkán tapasztalható eset, akire elmondható, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyén van. Tizenöt évvel ezelőtti raktárosi alkalmazása telitalálat volt. Tisztességes és maximálisan megbízható, ami egy nemzeti könyvtár tekintetében nélkülözhetetlen követelmény. Pontos, precíz, fegyelmezett, gondos és körültekintő, ami egy jó raktárosnál optimális adottság. Lelkiismeretes, szorgalmas, a szoros értelembe vett munkaköri kötelezettségein túl önként vállal többletmunkát, többletfeladatokat, ami egy többműszakos, több telephelyű, feladataiban is igen sokrétű és igen tagolt osztályon, egy szinte állandó személyzeti gondokkal küzdő területen jóformán megfizethetetlen érték. Munkája, magatartása, szakmai használhatósága az osztályunkon töltött hosszú évek során példamutató volt és az ma is. Könyvtári állományunk kezelése tekintetében pedig a jövőre nézve is ő az egyik legfőbb bázisunk. […] Jelenleg osztályunk egyik legbonyolultabb munkakörét, a periodika-őrnyilvántartó állomás teendőit látja el.”

Talán nem túlzás azt leírni, hogy Samu fogalom volt az OSZK-ban, legalábbis akik ismertük, így őrizzük emlékezetünkben.

Elbe István