„Egy a szív, az akarat!” Közösségek Hete 2023 – sajtótájékoztató

Printer-friendly versionPDF version
2023/04/28

 

2023. május 2-án a nemzeti könyvtár adott otthont az Egy a szív, az akarat!” Közösségek Hete 2023 országos rendezvénysorozat sajtótájékoztatójának.

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódó esemény 2023. május 8–14. között immár hetedik alkalommal irányítja a közösségi értékekre, a közösség megtartó erejére a figyelmet.

Az alapító szervezők konzorciumi partnerségben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK), az OSZK és a Nemzeti Művelődési Intézet.

 

A szakmai tájékoztatón Rózsa Dávid főigazgató köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy az OSZK a nemzetünk egészét meghatározó örökséget szakértelemmel szolgáltatja, hozzájárulva ezzel is a kulturális közösségfejlesztéshez.

Dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója beszédében elmondta, hogy a konzorciumi együttműködésben részt vevő intézmények nemcsak a saját belső gyűjteményeikkel vannak elfoglalva, hanem társadalmi szerepvállalásukkal is, hiszen az embereknek szükségük van arra, hogy meg tudják élni kultúrájukat.

 

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kulturális intézményeknek milyen szerepe van a közösségi értékek megőrzésében. Kiemelte, hogy a közösségek helyzete visszatükrözi egy nemzet állapotát. A közösségi együttlét elvi szükséglet, ezért oda kell figyelni a közösségekre, azonosulni kell terveikkel, céljaikkal.

Dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese magáról az egyhetes esemény tudnivalóiról és a jelentkezőkről számolt be. A programsorozatra 221 közösség regisztrált, és ez 315-féle programot jelent. Nyomatékosította, hogy a közösségek hete lehetőséget ad arra, hogy folytassuk azt, amit 2017-től kezdve kifejlesztettünk. Az évről évre megújuló programok felhívják a figyelmet az összefogás jó példáira.

A sajtótájékoztató zárásaként Lipthay Endre, az OSZK Kézirattárának munkatársa három dokumentumot mutatott be a Petőfi Ereklyetárból: A Tisza című vers kéziratát, Petőfi Bajza Józsefhez címzett levelét és egy Bem tábornokról szóló rajzot.