Elnököt választott a Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Printer-friendly versionPDF version
2023/05/03

 

2023. május 3-án a nemzeti könyvtár adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) 2023. évi küldöttgyűlésének.

Rózsa Dávid főigazgató köszöntőjében az OSZK és az MKE között évekre visszamenőleg hagyományosan kiváló kapcsolatot hangsúlyozta.

 

A napirendi pontok alapján a különböző éves és négyéves beszámolók következtek. Ezt követően a korábbi elnökség és Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes elnök asszony leköszönt posztjáról, a küldöttek pedig a következő négy évre az MKE elnöki, főtitkári, elnökségi és ellenőrző bizottsági posztjairól szavaztak.

A küldöttgyűlés 88%-os százalékkal Gerencsér Juditot választotta meg az egyesület új elnökének. Az új elnök beiktatási beszédében elmondta, hogy szándékai szerint az MKE elnökségével, tanácsával, illetve területi és szakmai szekcióival való szoros, hatékony együttműködés lehetőséget biztosíthat a hazai könyvtárak és könyvtárosok életének még pozitívabb irányba való változtatására és fejlesztésére. Hangsúlyozta, hogy teljes mértékben hisz a könyvtárak közösségépítő, -megtartó erejében; tanulás- és oktatástámogató, valamint integráló szerepében. Mindez szükséges ahhoz, hogy a hiteles és megbízható információhoz való hozzáférés lehetősége mindenki számára adott legyen.

A választást követően az MKE új tisztségviselői 2023–2027-es ciklusra:

Elnök: Gerencsér Judit
Főtitkár: Istók Anna
Elnökségi tagok: Eszenyiné dr. Borbély Mária, Gaálné Kalydy Dóra, Haszonné Kiss Katalin, Kiss Gábor, Oros Sándor, Péterfi Rita, Villám Judit
Elnökségi póttagok: Baráthné Molnár Mónika, dr. Sándor Viktória
EB elnök: dr. Aczél-Partos Adrienn
EB tagok: dr. Kührner Éva, Magdics Erika, Nuridsány Judit, dr. Senkei-Kis Zoltán

Szívből gratulálunk Gerencsér Juditnak, az OSZK általános főigazgató-helyettesének az egyesületi elnökséghez!