A Magyar Kultúra magazin bemutatója

Printer-friendly versionPDF version
2023/06/05

 

550 éve, 1473. június 5-én fejezte be Hess András budai nyomdája az első magyar könyv, a Budai krónika munkálatait. Ennek emlékére a Magyar Kultúra májusi száma Könyv címmel jelent meg a magyar könyv múltját és jelenét járva körül.

Az 550. évforduló kapcsán a nemzeti könyvtár megjelentette a Budai krónika hasonmását, egyúttal 2023. június 5-én a Magyar Kultúra magazin a könyvtár Alapítók terében tartott nyilvános bemutató estet.

A vendégeket Rózsa Dávid főigazgató köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy „a magazin jelentősége többek közt abban ragadható meg, hogy olvasója minden lapszámban ráismer önmagára. … A Magyar Kultúra magazin most bemutatandó száma a könyvvel hagy nyomot, amelynek jelöltje az Országos Széchényi Könyvtár. A folyóirat munkatársainak köszönhetően újabb felületen válik láthatóvá a nemzeti bibliotéka, amely mindenkinek segít eligazodni napjaink információözönében.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 550. évforduló méltó rögzítése lesz, hogy az OSZK Budai krónika hasonmásának kiadója, Schöck Gyula könyvművész vezetésével egy Hess550 elnevezésű digitális betűtípus lát hamarosan napvilágot.

A Magyar Kultúra magazin májusi számában számos interjú jelent meg a könyv témát körüljárva, amelyek közül a szervezők egy-egy fontosabb kérdést emeltek ki a mai eseményre. Szó esett a Budai krónika friss hasonmás kiadásáról, olvasás-népszerűsítésről több szempontból, valamint a könyvről mint fizikai tárgyról.

Előadók voltak:
Farkas Gábor Farkas, az OSZK művelődéstörténésze;

Zsupán Edina kodikológus, az OSZK Corvina-programjának vezetője;

Szabados Ágnes televíziós műsorvezető, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója
és a Libertine Könyvesbolt tulajdonosa;

Juhász Anna irodalmár, az ország legnagyobb irodalmi rendezvénysorozatainak megvalósítója;

Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, író, könyvkiadó,
a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatója, a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetője.

A Misztrál együttesből Heinczinger Mika zenéje színesítte a programot, majd Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője zárta a hangulatos eseményt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek a rendezvényről

 

Kapcsolódó tartalmaink:

A Magyar Kultúra magazin bemutatkozása az OSZK-ban

Megrendelhető a Budai krónika csúcsminőségű facsimile kiadása

Chronica Hungarorum – az első nyomtatott könyv Magyarországon