Szent Iván-éj a Békés Megyei Könyvtárban

Printer-friendly versionPDF version
2023/06/28

 

2023. június 24-én Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtárban a Múzeumok Éjszakája-programsorozat keretében Vasné dr. Tóth Kornélia, könyvtárunk tudományos munkatársa, művelődéstörténész A Szent Iván-éj a hiedelmek és szokások tükrében, európai kontextusban címmel tartott vetítettképes előadást. A prezentáció részben az előadó korábbi kutatásaira, a Szent Iván éj hazánkban és külföldön. Az ünnep hagyományai az érdi kistérségben (2007) című művére épült, melyet az érdi Csuka Zoltán Városi Könyvtár jelentetett meg.

 

A nagy közönségsikert arató bemutatásból az érdeklődők megtudhatták, hogy bár a nyári napforduló tűzünnepe már évszázadok óta – Szent János születése révén – keresztény ünnepnek számít, máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered. Az évnek ezen a pontján minél messzebb kell űzni az ártó szellemeket, a fény erejével. Az emberek ezért tüzeket, máglyákat raktak, hogy így is a fényt idézzék meg, és időtlenné, kortalanná tegyék, legalább ezen az egy éjszakán. Az előadó választ adott azokra a kérdésre, honnan ered e nap elnevezése, megünneplése, a tűzgyújtás, a tűzugrás szokása, miért alkalmas ez az éj jövendőmondásra és milyen egyéb szokások, hiedelmek fűződnek ehhez az éjszakához. Kiderült, miért ez az időszak a legalkalmasabb a házasságok megkötésére, és honnan ered a szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”. A képekkel gazdagon illusztrált előadás hazánk mellett betekintést nyújtott tizenkét más európai ország Szent Iván-éji szokásrendszerébe is.

 

Az esemény plakátja