Eötvös 175 rendezvénysorozat

Printer-friendly versionPDF version
2023/07/26

Kollégánk, Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti és Zeneműtár tudományos kutatója résztvevője, egyik szervezője és előadója annak a budapesti emléksétának, amely Báró Eötvös Loránd 175. születésnapján július 27-én lesz.

A találkozás Eötvös Loránd szülőhelyén, a Svábhegyen lesz, a hajdani Eötvös-villa közelében, az Eötvös József parkban, az író, politikus 1890-ben felavatott mellszobránál. – Eötvös Loránd ekkor már a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, egyetemi tanár volt. Ekkor hirdette meg nagy kutatási tervét, amely részben a súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalenciáját akarta nagyon pontos méréssel is igazolni. Ebben az évben készült el róla is az édesapjáéhoz hasonló mellszobor, Stróbl Alajos alkotása.

Eötvös mint fizikus a hazai geofizika megteremtője, egyúttal kiváló hegymászó és fotográfus is volt.

A megemlékező séta résztvevői születésnapja alkalmából élete főbb eseményeit felelevenítve a nevéhez és működéséhez köthető emlékhelyeket járják be. Az egyes helyszíneken a korszak szakértői és tudós kutatók előadásai hangzanak el. Az egész napos program Eötvös Loránd keresztelésének helyén, a krisztinavárosi templomban ér véget.

Az emléknap és az egész 2023-as emlékév részletes programja:

Programfüzet

A rendezvénysorozat honlapja

 

Kapcsolódó tartalom:

A Svábhegytől az Eötvös-csúcsig Eötvös Loránd nyomában – 1. rész: 175 éve, 1848. július 27-én született báró Eötvös Loránd