Kollégáink is részt vettek a ReBaKucs konferencián, Sárospatakon

Printer-friendly versionPDF version
2023/09/16

 

A könyv a kora újkori Kárpát-medence művelődésében: kiadás, befogadás, használat címmel, 2023. szeptember 6–9. között négynapos konferenciát tartott Sárospatakon a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Tokaj-Hegyalja Egyetem.

A több évtizedes hagyományra visszavezethető ReBaKucs konferencián könyvtárunk képviseletében a Régi Nyomtatványok Tára, a Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNY) szerkesztőségének tagja, Garadnai Erika tartott előadást a Sárospataki Református Teológiai Akadémia imatermében. Előadásának címe: Zilahi János hitvédelmi irata a szerzőnek szóló üdvözlőversek tükrében volt. Dolgozatában az 1672-ben megjelent nyomtatványt vizsgálva feltárta a mű prelimináriáiban olvasható, a lelkész tiszteletére írt köszöntő költeményeket, amelyek kontextualizálták, lokalizálták, értelmezői keretet adtak a teológiai iratnak. Előadásában rávilágított, hogyan is illeszkedtek e versek a korban megjelenő, a protestáns mártirológiai hagyományt is közvetítő üdvözlő versek műfaji tradíciójába.

 

Az RMNY senior kutatói közül V. Ecsedy Judit Az első kétszáz év címmel tartotta meg előadását, amelyben mérleget vont az 1473–1673 közötti időszak kiadványairól, azok szellemi és gyakorlati létrehozóiról: szerzőkről és nyomdászokról. Taglalta a hazai könyvnyomtatás európai beágyazottságát, ugyanakkor rávilágított azokra a hazai sajátosságokra, amelyek különlegessé is tették az egyes műhelyek működését.

Szintén az RMNY senior kutatója P. Vásárhelyi Judit, aki Költői barátság vagy vetekedés? Szenci Molnár Albert és Georg Rem latin versei címmel tartott előadást. Dolgozatában felelevenítette Szenci Molnár Albertnek és a 17. század elején Georg Rem körül Altdorfban kialakult tudós baráti körnek (Konrad Rittershausen és Konrad Rhumel) már korábbról ismert, azonos témára írt verseit, majd részletesen bemutatta azt az újabban előkerült egyleveles nyomtatványt, amelyben Molnár Albert és Georg Rem költői barátságának újabb, sajátos, gyász alkalmából született darabjai olvashatók 1611-ből.

 

A konferencián elhangzott előadások szeptember végétől elérhetőek
az MTA BTK Videotorium oldalán.
Az írott szövegek kötetbe szerkesztve 2024 folyamán jelennek meg.