Munkatársaink is oktatnak az ELTE új felsőfokú adatgazdász-szakképzésének kurzusain

Printer-friendly versionPDF version
2023/10/09

 

2023 szeptemberében indult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Digitális Bölcsészet Tanszéke szervezésében az első hazai, oklevelet adó (data steward) adatgazdászképzés. A három féléves szakképzés betekintést nyújt hazai szakmai műhelyekbe és nemzetközi projektekbe egyaránt. A képzésen a résztvevők ismereteket szereznek az adatkezelési modellekről és munkamenetekről, az adatkezelés technológiáiról. A hallgatók a gyakorlatokon az eszközök mellett a munkafolyamatban betölthető szerepek hatókörét is megismerik.

Büszkék vagyunk arra, hogy az elsők között kérték fel a nemzeti könyvtárt a szakmai partnerségre és ezzel párhuzamosan oktatói feladatok ellátására. Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója Digitális szövegfeldolgozás I. címmel tartja kurzusát. Ebben a témakörben a hallgatók többek között a kétdimenziós dokumentumok digitalizálási folyamataival és feldolgozásával ismerkednek meg. Mészáros Tamás, a Gyűjteménymegőrzési Főosztály vezetője az Adatvagyon-gazdálkodási alapismeretek I. című kurzuson tartotta meg a Digitalizálás, metaadat- és digitálisobjektum-menedzsment az Országos Széchényi Könyvtárban című előadását.

 

A képzés részeként 16 hallgató már 2023. október 6-án ellátogatott az OSZK digitalizáló központjába. A látogatás alkalmával Kukár Manó és Rényi Mátyás, a Gyűjteménymegőrzési Főosztály osztályvezetői tartottak egy-egy előadást, majd a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedtek a különleges irat-, könyv- és térképszkennerekkel. Kovács Márton osztályvezető-helyettes kalauzolásával betekintést nyertek a Közép-Európában a legmodernebbnek számító digitalizáló gépparkkal rendelkező műhelybe, amely havonta már 1,2 millió oldalnyi dokumentumot tud digitalizálni a legkiválóbb minőségben.