Emléktáblát avattak dr. Czeke Marianne tiszteletére Sopronban

Printer-friendly versionPDF version
2023/10/19

 

2023. október 18-án Biczó Zalán győri egyetemi könyvtáros kezdeményezésére emléktáblát avattak dr. Czeke Marianne, az első magyar könyvtárosnő születésének 150. évfordulóján Sopronban. Az emléktábla-avatás alkalmából köszöntőbeszédet tartott dr. Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere és Gerencsér Judit, az Országos Széchényi Könyvtár általános főigazgató-helyettese, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. A Soproni Evangélikus Egyházközség könyvtárában dr. Czeke Marianne szakmaiságát és életútját szakmai előadásokkal méltatta Gráberné Bősze Klára és dr. Fabó Edit.

Dr. Czeke Marianne édesanyja szülővárosában, Sopronban nevelkedett. Tudását, kapcsolatrendszerét és tapasztalatait Londonban kezdte bővíteni 23 éves korában, ahol megismerte a nem állami támogatású jótékonysági szervezetek működését, valamint a nőmozgalmi törekvéseket. Ugyanitt megismerte a szociális kötelesség természetét. Párizsban a művészetek és a tudományos előadások vonzásában élt, és közelebb került ahhoz a nőtípushoz, amely idegen volt hazájában. A soproni Szent Benedek-rend főgimnáziumában érettségizett, majd a budapesti egyetem latin–görög szakára iratkozott be, később középiskolai tanári oklevelet szerzett, ezután került az Egyetemi Könyvtárba. 1934-ben nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárába, a mai Országos Széchényi Könyvtárba, majd címzetes könyvtárigazgatóként nyugdíjazták 1935-ben.

Írásaiból kitűnik, hogy bármely munkának – beleértve a könyvtárosságot is – csak akkor van értelme, ha érvényes válaszokat tudunk adni azokra a kérdésekre, amelyek a munka elkezdésére serkentenek bennünket. Ennek feltétele, hogy értsük kortársainkat, önmagunkat és azt a kort, amelyben önmagunkon keresztül megérthetjük a másikat.

Dr. Czeke Marianne korának egy nagyon kivételes személyisége volt, aki a 21. században is példakép lehet, ezért fontos, hogy könyvtárosok új generációi is megismerjék hagyatékát és munkásságát.