Kollégánk előadása a reformkori Pozsonyról és Jókairól

Printer-friendly versionPDF version
2023/11/21

 

2023. november 15-én Vesztróczy Zsolt, a Gyűjteményszervezési Főosztály munkatársa a Fővárosok – fő városok. Az uralkodói székhelyek és fővárosok szerepének változásai a Kárpát-medencében a középkortól a modern korig című konferencián beszélt a reformkori Pozsony és Jókai Mór szövegeinek összefüggéseiről Budapest Főváros Levéltárának levéltári napján.  

Kollégánk Magyarország időszaki politikai központja. A reformkori Pozsony Jókai Mór műveiben című előadásában a reformországgyűlések alatti Pozsony képét vizsgálta, mindazonáltal arra is kitért, hogy Jókai szövegei miképp tükrözik a diéta Pozsonyra gyakorolt hatását.

Jókai gyakran választotta regényei helyszínéül Pozsonyt, hiszen itt tanult az 1830-as években. A reformkori Pozsonyban szerzett tapasztalatok hatással voltak rá, ezért gyakran találkozunk regényeiben a várossal, amely a reformországgyűlések idején az ország politikai központjává vált, majd ismét elcsendesedett. 

A konferencia meghívója és programja itt tekinthető meg.