Megújul Jeles napok című internetes szolgáltatásunk

Printer-friendly versionPDF version
2024/06/05

 

Tisztelettel hívunk minden kedves érdeklődőt a Jeles napok tartalomszolgáltatás bemutatójára. 

 

Időpont: 2024. június 5., szerda 18 óra.
Helyszín: OSZK, VI. emelet, Alapítók tere (Budavári Palota F épület).

 

Köszöntőt mond Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója, beszédet mond Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 

A tartalomszolgáltatást Sudár Annamária, a honlap főszerkesztője mutatja be. 
Közreműködik a Jazzation acapella vokálegyüttes.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

A most megújuló, Jeles napok című online tartalomszolgáltatás oktatási segédanyag, amelynek első változatát 2006-ban mutatta be a Neumann-ház, 2007 januárja óta működik a nemzeti könyvtárban. Az indulás óta eltelt csaknem két évtized tette szükségessé, hogy a honlap informatikai és arculati szempontból is megújuljon. 

A teljeskörűen megújuló szolgáltatás a kalendárium, a nemzeti ünnepek, a világi és az egyházi, valamint az egyházi eredetű ünnepek, a történelmi, az irodalmi évfordulók, a világnapok és egyéb kiemelt magyar és nemzetközi napok témakörében kínál hiánypótló, több műveltségterületen is jól használható összeállításokat.

Az irodalmi és szakirodalmi szövegekből, részletekből, valamint képekből és hanganyagokból álló, több mint 1700 ún. ünnepoldalt tartalmazó digitális összeállítás a nemzeti könyvtári tartalomszolgáltatásainak ernyőfelülete, amely bemutat számos, a nemzeti könyvtárban őrzött unikális dokumentumot, valamint felhasználja a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia anyagait is. A munka eredményeként az ünnepoldalakon jelenleg csaknem 7000 szép- és szakirodalmi idézet olvasható.

A Jeles napok az iskolai munkát – tanórák színesítését, óravázlatok készítését, tananyagrészletek kibontását, ünnepségek, vetélkedők, szabadidős programok szervezését – is segíti. A folyamatosan gazdagodó, hiánypótló gyűjtemény a felhasználók más csoportjai számára is hasznos művelődéstörténeti ismereteket közvetít.

Az újragondolt tartalomszolgáltatás a szerkesztők szándéka szerint a későbbiekben is folyamatosan gyarapodik és bővül.