Megújult a Jeles napok című internetes szolgáltatás

Printer-friendly versionPDF version
2024/06/06

 

VI. emeleti kiállítóhelyünk volt a helyszíne a most teljeskörűen megújított és jelentősen kibővített, Jeles napok című online tartalomszolgáltatásunk bemutatása kapcsán szervezett sajtótájékoztatónak 2024. június 5-én. 

A nemzeti könyvtár égisze alatt 2007 januárja óta működő online tartalomszolgáltatás informatikai és arculati szempontból is megújult. A közel 1800 ünnepoldalt tartalmazó digitális összeállítás a magyar és az európai ünnepekhez kapcsolódó irodalmi műveket, szakirodalmi szövegeket, valamint a nemzeti könyvtár gyűjteményének dokumentumait is bemutatja. 

 

Az ünnepélyes sajtótájékoztató kezdetén házigazdaként Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója köszöntötte a meghívottakat és a sajtó képviselőit. Rózsa Dávid köszöntőjében kiemelte:
A Jeles napok majdnem két évtizede ad ábrázatot az időnek. Mára 1028 évforduló, 691 ünnep, ebből 300 egyházi ünnep, 45 jeles nap, továbbá 1124 kiemelt magyar nap és 278 világ- és nemzetközi nap leírása olvasható benne. A leírásokon, ismertetéseken alapuló óriási, mindannyiunkról szóló információtömeg azt üzeni nekünk, hogy az év hétköznapokból és ünnepnapokból áll.
Az OSZK égisze alatt működő Jeles napok online tartalomszolgáltatás a tudásalapú társadalom erősítéséről szól, ahogy a Copia, a legnagyobb magyar digitális kéziratgyűjtemény és a Bibliotheca Corvina Virtualis elnevezésű tartalomszolgáltatásunk is, amellyel összegyűjtjük és elérhetővé tesszük a világban szétszóródott corvinákat.
A Jeles napok szolgáltatásunkra a nemzeti közgyűjteményekben őrzött kulturális javak ernyőfelületeként is tekintünk, amely jelenleg a Magyar Elektronikus Könyvtár mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia anyagait használja fel. 

 

Az esemény folytatásaként Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke mondott ünnepi beszédet.
Felidézte: Nagyszüleim legnagyobb becsben tartott könyvei a Biblia, a Petőfi-összes és a kalendárium voltak. A kalendárium nyújtotta nekik a bölcsesség tárházát, a kapaszkodót, az értékes ismereteket. A Jeles napok a mi virtuális kalendáriumunk. A nagyszüleim kalendáriumához hasonlóan innen is „lélekmankókat” kaphatunk, amelyek megtámaszthatnak minket. Kultúrafogyasztó társadalomban élünk, a kulturális termékek tömege ömlik ránk minden platformon. Bárhol, bármilyen tartalmat elérünk, de ezzel megszűnt a kitüntetett tér és idő, képletesen a helyébe lépett a „sehol”. Hogy el ne vesszünk, tájékoztatást adhat nekünk a Jeles napok gyűjteménye. 

A tartalomszoltáltatást Sudár Annamária, az OSZK kulturális menedzsere, a honlap egyik főszerkesztője mutatta be a jelenlévőknek.
Beszédében elmondta: A megújult Jeles napok szolgáltatás nemzeti ünnepek, világi és egyházi, valamint egyházi eredetű ünnepek, történelmi, irodalmi évfordulók, világnapok és egyéb kiemelt magyar vagy nemzetközi napok témakörében kínál mindenki számára elérhető, hiánypótló, több műveltségterületen is jól használható összeállításokat. A munka eredményeként az ünnep oldalakon jelenleg csaknem 7000 szép- és szakirodalmi idézet olvasható, és ez a tartalom a szerkesztők szándéka szerint a továbbiakban is folyamatosan gyarapodik és bővül.

 

Az újragondolt tartalomszolgáltatásba bekerültek az elmúlt csaknem húsz esztendőben megszületett új magyar ünnepek, kiemelt napok is, illetve számos, azóta létrejött több új világnap és nemzetközi nap is – ezekhez a honlap szerkesztői igyekeztek rövid és pontos leírást társítani. Önálló ünnepoldala van a tizenkét hónapnak, a zodiákusjegyeknek és a teljes évnek is. 

A virtuális gyűjtemény a tartalmi bővítés révén az OSZK több száz dokumentumával gazdagodott. Bemutat számos irodalmi és szakirodalmi szöveget, képet és hanganyagot, a nemzeti könyvtárban őrzött unikális dokumentumot. A szöveges összeállításokat az OSZK gyűjteményének dokumentumai – kéziratok, kódexrészletek, régi fényképek, képes levelezőlapok, plakátok, címlapok és térképrészletek – kísérik. 

A Jeles napok az iskolai munkát – tanórák színesítését, óravázlatok készítését, tananyagrészletek kibontását, ünnepségek, vetélkedők, szabadidős programok szervezését – is segíti. A folyamatosan gazdagodó, hiánypótló gyűjtemény a felhasználók más csoportjai számára is hasznos, művelődéstörténeti ismereteket közvetít.

 

Az OSZK online tartalomszolgáltatásának egyik alappillére a bibliotéka központi épületének nyolcadik emeletén mintegy ezer négyzetméteren működő, Közép-Európa legnagyobb és legjelentősebb eszközparkú digitalizáló központja. A digitalizáláshoz minden olyan eszköz rendelkezésre áll, amely a nemzeti könyvtár állományában lévő dokumentumtípusok teljes körű digitalizálását lehetővé teszi. Napjainkra az OSZK digitalizálási kapacitása meghaladja a havi egymillió oldalt.

A sajtótájékoztatót a Jazzation acapella együttes előadása színesítette.

 

További képek

Videó

 

Kapcsolódó tartalom: 

Megújul Jeles napok című internetes szolgáltatásunk