Petőfi Kulturális Program: az OSZK országszerte májusban is

Printer-friendly versionPDF version
2024/06/21

 

Májusban hét vármegye tizenöt településén jártak kollégáink az Olvasó családok program keretében. Békés vármegyétől Hajdú-Bihar, Pest, Nógrád, Komárom, Győr-Moson-Sopron vármegyéken át Somogy vármegyéig vitték a nemzeti könyvtár egyedi kincseit, a könyvek, az olvasás szeretetét kicsiknek és nagyoknak.

A programok közül ezúttal kiemeljük a Tüskevárott megrendezett eseményt, ahol a Magyar Pálos Rend és az OSZK közös kiadásában megjelent kötetünket, a Pálos olvasókönyvet mutatta be a kötet szerkesztője, Sudár Annamária. A helyszín különleges, hiszen Tüskevár az egyike annak a több tucat településnek, amelynek a közelében, erdős területen pálos kolostor volt a középkorban. A pálosok 1310 és 1786 között – egy hódoltság kori megszakítással – évszázadokig jelen voltak a településen. A közönség őszinte érdeklődéssel hallgatta az irodalmi részletekkel színesített, vetített képes, mintegy másfél órás előadást, amely számos, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött pálos vonatkozású dokumentumot is bemutatott.

 

Sudár Annamária Gádorosra, Pásztóra és Szigetbecsére is elutazott, az első két helyen Arany Jánosról, Szigetbecsén pedig szintén a fehér barátokról tartott előadást. „Lendületes, magával ragadó, hiteles” – jellemezte az előadót az egyik szervező. Igen, hiteles. Ez a küldetésünk.

A többi településen tartott rendezvényeinkről beszéljenek a szervezők, a közönség! Dr. Zsupán Edina kodikológus, az OSZK vezető kutatója Dunaalmáson járt, ahol az előadása annyira „lebilincselő volt, hogy felkeltette az érdeklődést a téma folytatásával kapcsolatban”, a közönség szívesen részt venne majd ezen is.

Lipthay Endre, a Kézirattár kutatója Balatonszemesen, Levél községben és Pusztaberkiben mesélt Petőfiről. „Lendületes, érdekes, lelkes előadásmód, interaktivitás, új információk, pozitív hozzáállás” „tökéletes” „más költőkről is szeretnénk ilyen élvezetes előadást hallgatni” „a különböző generációk figyelmét egyaránt felkeltette, interaktív volt, többen is becsatlakoztak” – így jellemezték a résztvevők az előadását.

 

A nemzeti könyvtár nagykövetei, a Verséneklő Török Máté és vendégei Borsodivánkán, Hosszúpályiban, Bagon, Tiszakarádon, Kismarján, Perbálon és Abonyban léptek fel. „Felejthetetlen élményt nyújtó rendezvény. Kiváló, nagy tudású, emberileg alázatos, magával ragadó művészek." „Bármikor újra lehetőség lesz, szeretnénk pályázni, hogy mások is megtapasztalják ezt a felemelő érzést.” „A gyerekek is aktív résztvevői voltak a műsornak. A művészekkel együtt énekeltek számos ismert gyermekverset és megismerkedhettek a hangszerekkel is. Játékos formában tolmácsolták a gyerekek felé, hogy verset olvasni és énekelni jó dolog. Nagy élmény volt számukra. Bízunk benne, ez az élmény hozzásegíti a gyerekeket a versek megértéséhez, megszeretéséhez.” „Ilyen típusú műsorokra nagy szüksége van mindannyiunk lelkének.”

 

Úgy hisszük, az elhangzott értékelések valamennyi programunk esetében önmagukért beszélnek, és alátámasztják meggyőződésünket, hogy nincs annál fontosabb, mint egészen közel vinni mindenkihez kincseinket, tudásunkat, annak bizonyosságát, hogy a könyvek által igenis megy előrébb a világ. És aki számára kinyílik ez az átjáró, aki számára legalább résnyire tudjuk nyitni az irodalom, a tudás csodálatos, végtelen világát, annak könnyebb a valóságos világban is a létezés és eligazodás.

 

Júniusban még hat helyszínen folytatódott az OSZK Olvasó családok eseménysorozata.