Két történelmi jelentőségű album felvételeit tettük közzé a Fotótérben

Printer-friendly versionPDF version
2024/07/09

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) két jelentős történelmi album felvételeit tette elérhetővé az online Fotótér felületén. A Fotótér folyamatosan bővülő tartalomszolgáltatás, amely lehetőséget nyújt az érdeklődőknek arra, hogy az intézmény által digitalizált fényképek között böngésszenek. Az első világháborús és a két világháború közötti erdélyi gyűjtemények, továbbá Révay Ferenc úti fényképalbumainak, valamint a fényképezés hőskorából származó portréfényképek közzétételét követően most a

Mindkét albumot 1865 és 1867 között állították össze, és 630 albuminfelvételen keresztül mutatják be a kiegyezés legnagyobb alakjait, mások mellett Andrássy Gyulát, Arany Jánost, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet, Jókai Mórt, Podmaniczky Frigyest és Vámbéry Ármint.

A Magyar Akadémiai Album Schrecker Ignác műtermében készült a tudós társaság székházának avatási ünnepélye alkalmából. A nagy, reprezentatív album mellett Schrecker elkészítette ennek kisméretű változatát is, amelyben tudományos osztályok szerinti elrendezésben, tablóképeken láthatók az akadémikusok. Az Országgyűlési Album című reprezentatív gyűjteményt Borsos József és Doctor Albert készítette az 1865-ben összeült magyar országgyűlés képviselőiről.

A Magyar Akadémiai Album és az Országgyűlési Album megtekinthető az OSZK-ban rendezett, Az emberi arcz megörökítése – A 19. századi magyar portréfényképészet különlegességei című kiállításon is. Itt a könyvtár gyűjteményének számos különleges, korai fotográfiai eljárásokkal készült portréfelvétele is látható.