Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024)

Printer-friendly versionPDF version
2024/07/23

 

Szomorú szívvel adjuk hírül, hogy 2024. július 19-én elhunyt könyvtárunk bibliothecaria emeritája, Ferenczy Endréné Wendelin Lídia.

Ferenczy Endréné Wendelin Lídia 1933-ban született Sátoraljaújhelyen. Egyetemi tanulmányait 1956 júliusában az ELTE BTK könyvtár és kínai nyelv szakán végezte, majd a nemzeti könyvtár munkatársa lett 1995-ös nyugdíjba vonulásáig.

Pályáját a Bibliográfiai Osztályon kezdte, majd az Olvasószolgálati és Tájékoztató Osztályon, illetve a Gyarapítási Osztályon dolgozott. Munkája során irányította az olvasó- és tájékoztató szolgálatot, a különgyűjteményeket és a műemlékkönyvtárakat is. Gyűjteményfejlesztési igazgató volt, amikor elvállalta a főigazgatói tanácsadói pozíciót, majd irányította a Gyarapítási Osztály, a Katalogizáló Osztály és a Szakozó Osztály működését.

Szakmai kérdésekben hozott döntései nem csupán a nemzeti könyvtár magas színvonalú napi működésén hagytak nyomot; ugyanekkora alázattal és figyelemmel tekintett a tudomány felé, amelyet önálló és társszerzős bibliográfiái is bizonyítanak. Kutatásai főképp az olvasószolgálatot érintették, azon belül is a kutatás és a tájékoztatás összefüggéseit. Oktatóként meghatározó szerepet játszott az ELTE BTK-n folyó könyvtárosképzésben. Nyugdíjazása után is fontos szerepet vállalt a könyvtár életében.

 

A XX. századi magyar könyvtárügy kiemelkedő alakjától, könyvtárosok több nemzedékének mesterétől Rácz Ágnes 2016-os laudációjával búcsúzunk. Személye és munkássága előtt a következő hetekben megemlékezéssorozattal tisztelgünk. Ferenczy Endréné Wendelin Lídiát könyvtárunk saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.