Sikeresen debütált a Mesetarisznya foglalkozás Sopronban

Printer-friendly versionPDF version
2024/08/20

 

2024. július 1-jén Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, aminek keretében elindult az „1100 éve Európában, 20 éve az unióban” kulturális programsorozat, amelyben a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) kulcsszerepet vállal.  

Magyarország nemzeti könyvtára a 2024. december 31-ig tartó programsorozat részeként 19 vármegyében jelenik meg három témát felölelő, interaktív programjaival. Ezeket szakmai partnerével, a Cimbora Alapítvánnyal közösen dolgozta ki, amelynek értékrendje és célkitűzései egybecsengenek a nemzeti könyvtár szándékaival. 

A programsorozat célja, hogy kulturális, történelmi örökségünket, hagyományainkat széles körben megismertesse az érdeklődőkkel, és bemutassa azon értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk. A programsorozat Mesetarisznya – „1100 éves mesekönyv” foglalkozása augusztus 20-án Sopronban a GYIK Rendezvényházban mutatkozott be. Az interaktív mesefoglalkozást Körömi Gábor drámapedagógus és dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, mesemondó tartotta. 

 

 

A gyerekek drámapedagógiai módszerekkel és a magyar néphagyomány játékaival gazdagított mesefoglalkozáson vehettek részt, amelynek központi eleme „Az aranytulipán” című mese volt. A mese egy vándorló királyfi története, aki országról országra járva útközben több bajba jutott szereplőn segítve eljut a királylányig, aki olyan próbatétel elé állítja, amelyet csak varázslattal lehet megoldani.  

A részt vevő ötven gyerek és harminc felnőtt (szülő, nagyszülő) aktív közreműködésével sikerült megmozgatni a kreativitást. A gyerekek a foglalkozásról „meseútlevéllel” térhettek haza, amely nemcsak emlék, hanem további mesés élmények kapuja is lehet számukra. Az MNMKK OSZK ezzel a kezdeményezéssel kívánja hangsúlyozni, hogy a kulturális örökség megőrzése és átadása már a legkisebbeknél kezdődik, és Benedek Elek öröksége ebben most kiemelt szerepet kapott.

 

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az „1100 éve Európában, 20 éve az unióban” programsorozat keretében jött létre. 

További információ az eseménysorozatról:https://kultura.hu/mimagyarok/


Az OSZK további programjai a rendezvénysorozatban