
Az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójához kapcsolódó nagyszabású szakmai programnak adott otthont 2026. július 3-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épülete. A rendezvényen bemutatták a Magyarok öröksége az Egyesült Államokban című, 2026-ban megnyíló virtuális és utazó kiállítás tudományos koncepcióját, valamint az Óhazából az Újvilágba könyvsorozat legújabb kötetét. A projekt megvalósításában a nemzeti könyvtár is meghatározó szerepet vállalt a magyar–amerikai kapcsolatokhoz kötődő dokumentumok digitalizálásával és szakmai közreműködésével.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében megrendezett szakmai esemény középpontjában a Magyarok öröksége az Egyesült Államokban című kiállítás állt, amely az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójához kapcsolódva dolgozza fel a magyarok közel két és fél évszázados amerikai jelenlétének történetét. A 2026-ban megnyíló virtuális és tervezett utazó tárlat a magyar kivándorlás főbb korszakait, az amerikai magyar közösségek meghatározó helyszíneit, valamint azokat az egyéni és családi életutakat mutatja be, amelyek jelentősen formálták a magyar–amerikai kapcsolatokat.
A rendezvényt dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese, Mészáros Tamás, az Országos Széchényi Könyvtár általános főigazgató-helyettese, valamint Bakos Réka, az Óhazából az Újvilágba program igazgatója és az USA250 projekt vezetője köszöntötte.
A kezdeményezés a magyar és amerikai közgyűjtemények, tudományos műhelyek, civil szervezetek, kutatók, valamint magánszemélyek hosszabb ideje megfogalmazott együttműködési igényére épült. A projekt célja az volt, hogy összehangolja a hungarika dokumentumok, valamint az amerikai magyar kapcsolatokhoz és emigráció történetéhez kötődő dokumentumok, könyvek és műtárgyak feltárását, megőrzését és feldolgozását.
A feladatmegosztás során a Magyar Nemzeti Levéltár az amerikai magyar közösségek történetéhez kapcsolódó levéltári iratok feltárását és digitalizálását végezte, míg az Országos Széchényi Könyvtár saját gyűjteményében őrzött periodikák, kötetek és mikrofilmek digitalizálását vállalta. A nemzeti könyvtár szakemberei az elmúlt fél év során a gazdag dokumentumállományra támaszkodva olyan forrásokat digitalizáltak, amelyek a kiállításban is helyet kaptak.
A kiállítás a magyar–amerikai közös történelem elmúlt 250 évét egységes szemléletben dolgozza fel. A különböző közgyűjteményekben őrzött dokumentumokat és a kutatók által készített tanulmányokat közös narratívába rendezi, hogy átfogó képet adjon a diaszpóra történetéről. A tárlat három fő pillérre épül: kilenc kivándorlási történelmi korszakot mutat be, sok magyar emigráns életútját dolgozza fel – a kiemelkedő történelmi személyiségek mellett a hétköznapi emberek, például bányászok és vasgyári munkások sorsát is megidézve –, emellett pedig több amerikai magyar helyszínt ismertet.
A szakmai program során a résztvevők megtekinthették a 250 év közös történetét összefoglaló utazó roll-up kiállítást, majd három tematikus panelbeszélgetés mutatta be a tárlat tudományos hátterét.
Az Utak című blokk az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlás főbb történelmi korszakait, mintázatait és összefüggéseit ismertette az 1777-es kezdetektől napjainkig. A beszélgetés résztvevői Fenyvesi Anna, a Szegedi Tudományegyetem Angol–Amerikai Intézetének intézetvezető egyetemi docense, Venkovits Balázs, a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézetének intézetvezető egyetemi docense, Máté Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem doktorjelöltje és középiskolai tanára, Scheibner Tamás, az ELTE HTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint Rácz János, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa voltak.
A Terek című panel az amerikai magyar közösségek meghatározó településeit, közösségi központjait és a ki- és bevándorlás ikonikus helyszíneit mutatta be. A beszélgetés résztvevője volt Venkovits Balázs mellett Nóvé Béla, az Országos Széchényi Könyvtár Márai Sándor Kutatócsoportjának főmunkatársa, valamint Deák Nóra emigrációkutató.
A Sorsok című szekció Fabriczy Kováts Mihály amerikai függetlenségi háborúban betöltött szerepétől kezdve egészen napjainkig követte nyomon a magyar jelenlét különböző formáit az Egyesült Államokban, egyéni életutakon és családtörténeteken keresztül. A panelbeszélgetésben Hegedűs István, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejlesztési és Állományvédelmi Igazgatóságának igazgatója, M. Madarász Anita, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának munkatársa és az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének egyetemi adjunktusa, valamint ismét Nóvé Béla, az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársa vett részt.
A szervezők elmondták, hogy az utazó roll-up kiállítás Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével a könyvtárhálózatban, míg a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködésével a megyei levéltárakban lesz látható.
A szakmai programot követően bemutatták az Óhazából az Újvilágba könyvsorozat legújabb kötetét, az Egy kivándorló naplója: Pestu az Újvilágban című kiadványt. A kötet Béres István 1914 és 1918 között vezetett, eddig publikálatlan naplóján keresztül enged betekintést a magyar kivándorlók mindennapjaiba, az amerikai utazás és letelepedés nehézségeibe, a munkakeresés kihívásaiba, valamint a korabeli magyar közösségek életébe. A könyvet Bakos Réka és Fenyvesi Anna szerkesztők, Katona Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár kommunikációs referense, Pocsai Zsuzsanna, Béres István unokája, valamint Venkovits Balázs, a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézetének igazgatója és a kötet bevezető tanulmányának szerzője mutatta be.
A rendezvényhez kapcsolódóan az Országos Széchényi Könyvtár egy különleges kezdeményezéssel is hozzájárult az évforduló megőrzéséhez. Az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából a nemzeti könyvtár szakemberei létrehozták az America250 tematikus webarchívum-gyűjteményt, amely a hazai és az amerikai magyar nyelvű online tartalmakat őrzi meg a jövő számára. A különgyűjtemény magyar nyelvű és magyar vonatkozású híreket, dokumentumokat, blogbejegyzéseket, valamint közösségimédia-tartalmakat foglal magába, beleértve az amerikai magyar szervezetek honlapjait és közösségi felületeit is. A jogvédett archivált tartalmak a ReplayWeb.page megjelenítő segítségével a nemzeti könyvtár olvasótermének kijelölt munkaállomásain érhetők el.
Kapcsolódó tartalmaink:
Az OSZK webarchívumában kutathatók az America250 ünnepségsorozat magyar vonatkozású online eseményei