
2026. szeptember 4-én két kolléga indult útnak a nemzeti könyvtár képviseletében az Olvasó családok program előadásaival, az ország nyugati és keleti felébe, Tolna és Heves megyékbe. Ezzel megkezdődött az MNMKK OSZK Petőfi Kulturális Program 2.0.
Ebben a hónapban 16 megye 26 településére utazott el 14 munkatársunk, a programok összesen 1038 résztvevőt vonzottak.
A Hét című népszerű századfordulós folyóirat receptpályázata, régi krónikáink varázslatos világa, Mátyás király könyvtárának játékos, interaktív bemutatása, illetve nyomozással felderíthető, sőt fakszimilék formájában megnézhető, megfogható kincsei, Mohács emlékezete az 500. évforduló kapcsán, a „rejtőzködő” Petőfi, Arany János „tanár úr” munkássága, ökológiai könyvek személyes hangú bemutatása, az ökológiai katasztrófa kérdésköre, a digitalizálás érdekességei, gyerekeknek és felnőtteknek szóló diafilmek, napló-mesék, a nagyotmondó Háry János és különleges kirakók is szerepeltek kollégáink rendhagyó óráin és előadásain.
Előadóink megoldották a váratlan helyzeteket is: volt, amikor kérésre egymás után egy helyett két előadást tartottak, közlekedési vis maior miatt másik településre kellett érkezni, mint ahová eredetileg igyekeztek, illetve azt is, amikor egy osztály helyett száznál több iskolás várta a foglalkozást…
Legnagyobb örömünkre szinte csak kiváló értékelést kaptak munkatársaink: „az előadó maximálisan felkészült szakmailag, és ezt a közönség korának megfelelő szinten volt képes kommunikálni”; „fantasztikus, érdekes, figyelemre méltó előadás”. „A rendezvény hozzájárult a kulturális értékek közvetítéséhez, az olvasás népszerűsítéséhez, valamint a közösségi élmény erősítéséhez.” „A mohácsi csata 500. évfordulójára emlékezhettünk meg egy képzeletbeli nyomozás által.
A továbbiak során szívesen vennénk igénybe újra ezt a szolgáltatást történelmünk más eseménye kapcsán.” „…az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa izgalmas és a gyermekek számára is érthető módon vezette be a tanulókat a nemzeti könyvtár világába.”
„Szívesen igényelnénk a jövőben is ezt a szolgáltatást hiszen az élményszerű, interaktív előadás kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az olvasás öröme még több gyermekhez, akár családhoz eljuthasson.” „Nagyon izgalmas volt az előadás. Sikerült vele házhoz hozni az OSZK különleges gyűjteményét.”
Küldetésünk, törekvésünk érvényességét az alábbi értékelés találóan foglalja össze: „A szolgáltatás minősége és az előadó felkészültsége példaértékű. Fantasztikus, hogy a nemzeti kulturális örökségünk ilyen interaktív és befogadható formában juthat el a családokhoz.” „A lehetséges témákból többet szívesen fogadnánk a településen.”
Októberben újabb harminc településre visszük el a nemzeti könyvtár értékeit, az olvasás és a közösségi összetartozás, együttműködés örömét.