Képes világ

Printer-friendly versionPDF version
2012/12/07 - 2012/12/08

2012. december 7-e és 8-a között  nyilvános tudományos konferenciát tartunk a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. A rendezvény péntek reggel 9.00 órakor kezdődik a 6. emeleti Díszteremben. A részletes program és az előadások rezüméi.

A Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár Az ország tükre. Képes sajtó Magyarországon. 1780-1880 című közös kiállításához kapcsolódó konferencián neves akadémiai intézeti, egyetemi, könyvtári, múzeumi kutatóknak a szakemberek és a nagyközönség számára egyaránt érdekes előadásai hallhatók majd. A konferencia a tárlat által felvetett téma szélesebb körű elemzésének kíván teret nyitni, a képes sajtót mint komplex kulturális jelenséget középpontba állítva. Az előadók a téma számos aspektusát vizsgálják: többek között a korabeli divatképek, a nyomor és bűn ábrázolásai, a vasúti ábrázolások, művészeti karikatúrák, tájképek által a kor története elevenedik meg.

A 19. századi magyarországi képes sajtó eddig csak szórványos kutatásoknak volt tárgya, annak ellenére, hogy a képi ismeretközlésnek ez az egyik legfontosabb médiuma a korszakban. Ízig-vérig tudományközi terület, amely éppen úgy része a sajtótörténetnek, mint a művészet- és művelődéstörténetnek. Az ezredforduló medialitás-központú kutatásainak, képtudományának olyan centrális témáit is érinti, mint a kép-szó viszonyok, médiaarcheológiai és narratíva-kutatások, az eredetiség vagy a művészet piaci vonatkozásainak problematikája. Mindezek mentén jól megragadható a képi ábrázolás identitás-formáló ereje a korban, valamint a kollektív emlékezet megkonstruálásában és a közösségi kultuszokban játszott szerepe egyaránt. Értelmezését új szempontokkal gazdagíthatják a kultúratudomány vagy társadalomtörténet sajátos kérdésfeltevései.

A konferencia nyilvános és díjmentes, a közönség mindkét napon ingyenes tárlatvezetés keretében tekintheti meg a kiállítást.

Az Ország Tükre - A képes sajtó Magyarországon 1780-1880
A kiállítás megtekinthető 2013. január 20-ig a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.

A kiállítás látogatói felfedezhetik, hogy elődeink számára hasonló jelentőségű lehetett az első képes újságok kézbevétele, mint a mai kor nemzedékének az internet használata. Azokra a kérdésekre, mint például, „Hogy néz ki egy vulkánkitörés? Milyenek a busmanok? Hogyan használták a búvárharangot? Ismerjük-e Széchenyi István igazi képmását? Miért jobb egy női fejedelem mint egy férfi? Hogyan lincselték meg Lamberg grófot 1848 szeptemberében a pesti hajóhídon? Milyen volt a pesti lacikonyha főztje?”ma a választ egyszerűen megtaláljuk az interneten, olvashatunk és képeket nézhetünk róla, de a 19. században a képes újságok megjelenéséig csak elképzelhették – sokszor természetesen teljesen tévesen – az olvasók a leírtakat.

A kiállítás a magyarországi képes sajtó első évszázadának lenyűgöző gazdagságú képanyagából válogat. Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Székely Bertalan művei révén a magyar művészi grafika első aranykora rajzolódik ki. Majd háromszáz metszet, rajz, festmény és szobor mellett technikai kuriózumok és kultúrtörténeti érdekességek láthatók a tárlatban.

Meghívó