Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója

Printer-friendly versionPDF version
2013/05/28 - 2013/05/29

Több, mint nyolcéves szünet után 2013 tavaszán újból lehetőség nyílik a magyar könyvtárosok szakmai világtalálkozójának összehívására, melynek helyszíne az OSZK, időpontja 2013. május 28–29. Világtalálkozóra összesen hat alkalommal, így 1980-ban, 1985-ben, 1992-ben, 1996-ban, 2000-ben és 2004-ben került sor. A világtalálkozó fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, rendezői az Országos Széchényi Könyvtár, a Könyvtári Intézet és az Országgyűlési Könyvtár.
A világtalálkozó célkitűzése:
A Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója – felelős szakmai műhelyként – tekintse át az együttműködés kulcsterületeit és eddigi tapasztalatait, ezekre építve dolgozzon ki és fogadjon el a 2014–2020 közötti időszakra egy olyan szakmai koncepciót, mely kijelöli a további együttműködés vállalható tartalmát, szintjeit, kereteit és formáit, egységbe foglalva a Kárpát-medencei és a nyugati szórvány lehetőségeit a közös szellemi örökség megőrzése és szétsugárzása érdekében.
A világ különböző pontjain működő magyar könyvtárakkal és könyvtárosokkal való kapcsolattartás alapvető anyaországi indítéka a közös magyar szellemi örökség megőrzése és hagyományozása, mivel a könyvtári intézményrendszer – a benne dolgozó munkatársak tevékenysége révén – köztudottan a kulturális örökség gyűjtője, őrzője és továbbadója, ezen keresztül egyben a magyar nyelv értékeinek védelmezője, a közösségi értékek megteremtője, megtartójaként pedig összességében a magyar azonosságtudat támogatója.
A magyarországi könyvtáros szakma jelenleg a 2014–2020 közötti időszak stratégiai tervezésének folyamatában van. Ez a munka a 2012 novemberében Budapesten megrendezett Országos Könyvtári Konferenciával kezdődött, és az ott megfogalmazott általános szakmai tézisek részletes kimunkálásával folytatódik 2013-ban.
Megérett az idő arra, hogy a hazai és a külhoni – könyvtárakat és könyvtárosokat érintő – hétéves cselekvési program végre egységes koncepció alapján, tudatos előrelátás, összehangolt tervezés és kiszámítható, biztonságos anyagi feltételek meghatározása mellett folyhasson.
A szorosan vett szakmai érveken túl az a szándék is indokolja a megrendezést, hogy a Magyarországon 2010-től új irányt és lendületet vett nemzetpolitika részeként a kulturális területre vonatkozóan lehetséges és érvényes modellt sikerüljön kialakítani a már eddig is jó tapasztalatokkal rendelkező könyvtári intézményrendszer külhoni tevékenységének továbbfejlesztése révén.
A világtalálkozó a Magyar Országgyűlés Elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium anyagi támogatásának köszönhetően, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai támogatásával valósul meg.
A rendezvény zártkörű, a meghívottak névre szólóan kaptak felkérést a részvételre.

A világtalálkozó honlapja a http://vilagtalalkozo.oszk.hu címen érhető el.