A teremtés dicsérete

Printer-friendly versionPDF version
2013/09/17

Az Országos Széchényi Könyvtár Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára emlékező rendezvényei szeptember 17-én kezdődnek.
Szeptember 17-én, kedden 17 órakor Tolnai Ottó nyitja meg a költő és a festőművész barátságát, alkotó együttműködését bemutató kiállítást, melyen a közönség által még soha nem látott Weöres-kéziratok, rajzok, izgalmas dedikációval útjukra bocsájtott kötetek, ritkán látható Illés Árpád-festmények és metszetek gazdag kollekciója kerül egy térbe, föltárva és értelmezve a két életmű metszéspontjait.

A kiállítás 2013. szeptember 17–november 17. között tekinthető meg keddtől szombatig 10 és 18 óra között az Országos Széchényi Könyvtár Corvina-termeiben.

A kiállítás megnyitását követően pódiumbeszélgetés-sorozatot indítunk, mely havi rendszerességgel mutatja be – tágasabban rátekintve a két életműben megfogalmazódó alkotói kérdésekre – kép és szöveg, irodalom és társművészetek kapcsolatát, különös tekintettel a 20. századi és kortárs magyar művészetre.

Október 3., 16.30: „Legszebb alkotás a séta” – kép/írás
Vendégünk Lábass Endre és Várnagy Tibor

November 5., 16.30: „Gulácsy emléke kísért” – valóság és varázslat
Vendégünk Cserjés Katalin és Lajta Gábor

December 5., 16.30: „nem újak, nem is régiek” – archaikum és modernség
Vendégünk Keserü Katalin és Szántó F. István

Szeptember 17-től elérhető a rendezvénysorozatot kísérő tematikus honlap is, ahol a látogatók megtekinthetik a kiállítás válogatott darabjait, tájékozódhatnak a tárlatvezetések időpontjáról, és részesei lehetnek a lezajlott pódiumbeszélgetéseknek is).

Meghívó

Letölthető fotó 1
Letölthető fotó 2
Letölthető fotó 3
Letölthető fotó 4
Letölthető fotó 5
Letölthető fotó 6
Letölthető fotó 7
Letölthető fotó 8
Letölthető fotó 9
Letölthető fotó 10
Letölthető fotó 11