Esemény és narratíva – Tudományos Ülésszak az OSZK-ban

Printer-friendly versionPDF version
2013/01/21

Az OSZK Esemény és narratíva című Tudományos Ülésszaka 2013. január 21-én, 9 órakor kezdődik a VI. emeleti Díszteremben.

Az évről évre megrendezett Tudományos Ülésszakon az OSZK-ban folytatott kutatásokat, a munkatársak tudományos tevékenységeit ismerhetik meg az érdeklődők. Az ülésszakot minden alkalommal egy neves szakember plenáris előadása nyitja meg. Ebben az évben Gyáni Gábort, az MTA doktorát, kutatóprofesszort, az ELTE és a CEU egyetemi tanárát kértük fel, hogy nyissa meg a konferenciát.

Az ezt követő előadások többek között a történelem- és az irodalomtudomány, a színház- és az egyháztörténet területeinek egy-egy témáját járják körül az elbeszélés és narratíva szemszögéből, váltakozó nézőpontokból vizsgálva azokat.

A konferencia programja:

09.00 – 09.10 Köszöntő – Boka László

09.10 – 09.40 PLENÁRIS ELŐADÁS
Gyáni Gábor: Esemény és narratíva: a múlt és a jelen mint nézőpont

1. SZEKCIÓ
Elnök: Kötél Emőke

09.40 – 10.00 Sirató Ildikó: Esemény és narratíva a színháztudományban
10.00 – 10.20 Rajnai Edit: Kék és Fekete. Városi színpártolás az 1840-es évek elején
10.20 – 10.40 Patonai Anikó Ágnes: Kulturális minták a Ristori-vita szövegeiben
10.40 – 11.00 Kérdések, vita
11.00 – 11.20 Szünet
11.20 – 11.40 Elbe István: „Hódoló tisztelettel” – dedikált könyvek és levelek Kossuth Lajos könyvtárából
11.40 – 12.00 Vesztróczy Zsolt: A dualista rendszer a szlovák karikatúrák tükrében, 1876–1900
12.00 – 12.20 Rojas Mónika: Hírünk a nagyvilágban – a paraguayi kultúra magyar kapcsolatai
12.20 – 12.40 Kötél Emőke: Vicc és egypercesek. A redukció olvasatai
12.40 – 13.00 Kérdések, vita, záró gondolatok
13.00 – 14.00 Ebédszünet

2. SZEKCIÓ
Elnök: Stemler Ágnes

14.00 – 14.20 Heltai János: A hitelesség narratívája XVII. századi hitvitákban
14.20 – 14.40 Varga Bernadett: Schola triumphata és Pallas Dacica. Ünnepélyes búcsúvizsga, avagy fejedelmi önreprezentáció
14.40 – 15.00 Szvorényi Róbert: Joannes Jacobinus szöveghelyei Baranyai Decsi Jánosnál
15.00 – 15.20 Kovács Eszter: Egy cseh nyelvű beszámoló a tolnai csatáról
15.20 – 15.40 Kérdések, vita
15.40 – 16.00 Szünet
16.00 – 16.20 Kertész Balázs: Újabb adatok a magyarországi obszerváns ferencesek történetéhez és Werbőczy István életéhez
16.20 – 16.40 Ekler Péter: Poetica, rhetorica, astronomia.  Adatok Olmützi Ágoston életéhez, műveihez I. 16.40 – 17.00 Boreczky Anna: Kép és elbeszélés a 16. század eleji flamand könyvfestészetben. Széchényi Ferenc hóráskönyve
17.00 – 17.20 Kérdések, vita, zárszó

A konferencia meghívója
Bővebben az előadásokról